"Javára válnak a hibák"

Felföldi Péter - Chief Rebel Angel

  • Vincze Ádám
  • 2013. február 24.

Zene

A Disfear és a Zeke gyors, rövid és kíméletlen hardcore/punk zenéje felől indult, de annál jóval dallamosabb budapesti zenekar közel tíz éve alakult. Első lemeze, a Death Rock City 2007-ben, az igen erős The Black Horn pedig tavaly év végén jelent meg: ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar basszusgitáros-énekesét.

Magyar Narancs: Elég sokat csúszott a Black Horn, amit végül az internetről lehet letölteni.

Felföldi Péter: A Black Hornt még 2011 nyarán rögzítettük, ráadásul a lehető legspontánabb módon. Fél év alatt írtuk meg és próbáltuk össze a dalokat, a zenét pedig nagyjából négy óra alatt vettük fel, teljesen élőben. Ehhez képest bő egy évet szenvedtünk a kiadásával, mígnem úgy döntöttünk, hogy ingyen letölthetővé tesszük. Időközben próbáltunk persze kiadót találni, mert mindannyian nagy hívei vagyunk a hagyományos formátumoknak, de végül győzött az az álláspont, hogy akit érdekel, hadd férjen hozzá ingyen, illetve ha úgy érzi, akkor támogathatja a zenekart a Paypalon vagy egyéb csatornákon keresztül.

MN: Jóval barátságtalanabbnak tűnik ez a lemez az elődjénél.

FP: Nem is feltétlenül barátságtalanabb, hanem ezúttal talán jobban sikerült elkapni, hogyan szólalunk meg élőben. Egyrészt kevesebb vokál meg extra hangszer került rá, másrészt sokkal kevesebbet editáltunk rajta. Korábban volt bennünk egy tipikus első lemezes bizonyítási vágy, hogy ennek nagyot kell ütnie, miközben azt se tudtuk igazából, hogyan szeretnénk szólni: ez a kombináció a legritkább esetben sikeres. Később próbálkoztunk próbatermi felvételekkel, és rájöttünk, hogy sok általunk kedvelt külföldi lemez azért működik, mert nem erőlködtek rajta, hagyták, hogy menjen a maga útján. Ennek a műfajnak a hibák vagy épphogy a javára válnak, vagy nem is igazán baj, ha benne maradnak. Egyáltalán nem gáz, ha van egy ilyen, jó értelemben vett amatőr íze, sokan keresik ma ezt a zenében, mert minden olyan átkozottul kiszámított meg bepozicionált lett, hogy már szinte unalmas.

MN: Nekem a zenekarról a legkevésbé sem az amatőr jelző ugrik be.

FP: Abban az értelemben tartom magunkat amatőr zenekarnak, hogy engem a zenészlét professzionális oldala egy ideje már nem foglalkoztat, nem találom benne a helyem. Amikor tizenhét évesen elkezdtem gitározni tanulni, akkor persze voltak nagy álmok, aztán ahogy alkalmanként sikerült beleszagolni egy kicsit a bilibe, kezdett leesni, hogy ez baromira nem én vagyok. Tíz-egynéhány évesen agyonszapultam anyámat, hogy vigyen le fociedzésre, mert én leszek az új Daszajev, de két alkalom után azt mondtam, hogy mit keresek én itt, a bunkók között. Ha az ember sehol nem találja a helyét, akkor egy idő után rájön, hogy jobb, ha maga próbálja a szabályokat alakítani. Ez a zenekar is ilyen, sokaknak már az elejétől nem esett le, hogy mi a fenéről szól ez az egész, pedig valójában soha nem volt mögötte koncepció: egyszerűen csak gyors, zajos rockzenét akartunk játszani énekelhető refrénekkel. Az elejétől fogva szimplán az élvezeti értéket kerestük a zenében, miközben sok zenekar belefészkeli magát egy műfajba, és megpróbál annak az elvárásaihoz igazodni. Nálunk nem volt kigondolva, melyik szubkultúra fog a koncertjeinkre lejárni: játszottunk a legkülönfélébb zenekarokkal, akiknek a tábora vagy udvariasan végighallgatott, vagy legyintett és kiment a büfébe. Egy idő után szép lassan elkezdtek jönni az ismeretlen arcok, akiket előtte nem nagyon láttunk koncerteken, és szemmel láthatólag nem tartoztak se ide, se oda, csak egész egyszerűen tetszett nekik, amit csináltunk.

MN: A lemezeiteken a külföldön is ismert Pándi Balázs dobolt, aztán mindkét esetben kikerült később a zenekarból. Ennek mi az oka?

FP: Az ok mindkét esetben ugyanaz volt: ő annyiféle egyéb dologban van benne, hogy nem tudott hosszabb ideig ennek a zenekarnak nagyobb figyelmet szentelni. Úgy is mondhatnám, hogy míg neki ez egy projekt a sok közül, addig nekünk Barnival (Kiss Barnabás gitáros - V. Á.) sokkal személyesebb és fontosabb sztori. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én másfél éve Norvégiába költöztem, azóta pedig főként miattam áll a zenekar; ugyanakkor soha nem tettünk le arról, hogy valamilyen formában működjön ez a dolog.

MN: Hogy kerültél Norvégiába? Odakint zenélsz valakivel?

FP: Ha úgy tetszik, családalapítási szándékkal költöztem ki. A barátnőm norvég; Budapesten tanult, és az iskola végeztével átcuccoltunk ide, Oslo közelébe, egy kisvárosba. Jelenleg egy iskolában dolgozom mint napközis tanár, a zenéléshez pedig egyelőre annyi közöm van, hogy alkalmanként gitározni tanítom a porontyokat. Közben persze felvettem egy rakás dalkezdeményt itthon: egy részét a CRA-nak, a többi más világ, nyugodtabb, énekközpontúbb zene, amit mindig is szerettem volna kipróbálni. Hogy ezekből mi lesz, meglátjuk. Egyébként Barni is dolgozik valamin az új dobosunkkal, Gazsikával (Binder Gáspár - V. Á.) egy pesti próbaterem mélyén: kíváncsi leszek a végeredményre, mert jókat hallottam róluk.

MN: Annak idején készítettél egy lemezt a doom metalos Stereochristtal, majd visszatértél a harmadik albumra. Azzal a zenekarral mi újság?

FP: A Stereochrist-féle történet részemről a tavalyi tízéves jubileumi bulival lezárult, bár ez így nem lett kimondva. Amikor visszakerültem a zenekarba 2009-ben, akkor a kiköltözésem már kész tény volt, és ezt a többiek is tudták. Amolyan mindent vagy semmit alapon mégis belevágtunk, és annyiból nem bántam meg, hogy felvettünk egy jó lemezt, amire nagyon büszke vagyok. Hogy a zenekar további sorsa mi lesz, azt szerintem még ők is próbálják kitalálni.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.