Koncert

Pannon Filharmonikusok

Zene

Bogányi Gergelyt vendégelő esttel indult a pécsi együttes "A zongora arca..." fantázianevű koncertsorozata, s a kollegiális és egyszersmind testvéries együttműködés a kiváló szólista, valamint a Bogányi Tibor által irányított Pannon Filharmonikusok között - mértéktartóan fogalmazva is - igen szép eredményt hozott.

Ha nem is gondoljuk, hogy Bartók Béla zenéje Bogányi Gergely és a pécsiek legsajátabb világát jelentené, azért a II. zongoraverseny, s különösen annak második tétele (éjszakai hangulatával és mélységes emberi magányával) formátumos megszólaltatásban hangzott fel. A Bartók-versenyművet két, a múlt századelőn keletkezett zenekari kompozíció fogta közre: az Alborada del gracioso Maurice Raveltől és Szkrjabin III. szimfóniája. Az előbbi tökéletes koncertindító számnak bizonyult: elemi lendülete és spanyol-spanyolos koloritja tökéletesen érvényesült a Pannon Filharmonikusok előadásában. Az elméletekben oly gazdag Alekszandr Szkrjabin szimfóniája, az "Isteni költemény" melléknévvel felruházott mű elsősorban a felfedezés élményét kínálta a hallgatónak, hiszen aligha állítható, hogy a hazai koncertrepertoáron gyakorta szerepelne ez az alkotás. A pécsiek most tiszteletre méltó elkötelezettséggel vezették végig közönségüket e változatos természetű szimfónián, ám az interpretációjuk olykor mégis motiválatlanabbnak, s ezzel együtt bombasztikusabbnak tűnt a kívánatosnál, dacára Bogányi Tibor erősen motivált, szélesen teátrális vezénylésének - vagy talán éppen azért. Igaz, a vezénylés elsősorban, sőt szinte kizárólag a zenekarnak szól, s így e tevékenység eredményességét voltaképpen a vizuális észlelés kirekesztésével kellene megítélni. De hát mit tegyen a recenzens, ha egyszer úgy érzi, ezúttal a karmester artisztikumot sugárzó, kigyakorolt mozdulatai legalább felerészben a közönségnek szóltak?

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 18.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.