Ugyanis az első lépést Jeney Zoltán hangversenyére nagyjából negyven évvel ezelőtt tettem meg, éspedig a Rottenbiller utcai KISZ-székház szépnek semmiképpen sem nevezhető termébe. És e hűvös estén nagyjából ugyanazokat az arcokat láthattuk magunk körül, csak hát rajtuk immár az Idő kikaparhatatlan hangjegyeivel; igaz, közben világhírű lett mindenki - Budapesten. Minden ugyanaz, mégis más, gondoltam, amikor a zongorista, Csalog Gábor bejelentette, hogy az egyik, Hérakleitosznak dedikált darabot egymás után kétszer fogja eljátszani. Mert eszembe jutott, hogy egyszer a Rottenbiller utcában Jeney Zoltán bejelentette, hogy Round című darabja nem szólt elég halkan, ezért most megismétlik, ezúttal behúzott függöny mögött. Vagyis: minden totálisan más volt, mégis ugyanaz. És persze a program egésze is gondoskodott arról, hogy a nagy göröggel együtt az Idő kérlelhetetlen múlása, azaz a Halál felé terelje gondolatainkat; a görög bölcshöz kapcsolódó három darab mellett a halottaknak, vagyis Jeney mestereinek, pályatársainak szóló üdvözletek alkották a műsor gerincét. A cselló (Déri György) és a zongora (Csalog Gábor) nemesen dadogó közös monológja (Consolazione - something lost: echo) Szőllőssy Andrásra emlékezett; a Meditazione su un tema di Petrassi című zongoradarab Jeney római mesterének születésnapjára készült, míg a cimbalomra írt Búcsú Ligeti Györgytől Szalai András döbbenetesen szuggesztív előadásában zárta a két H jegyében álló estét. Hogy mégse vágjuk fel ereinket, arról Petri György verseinek a megzenésítése gondoskodott, és noha a cím (Agónia) nem túl vidám, a dalciklus azért inkább groteszk fityiszt mutat a halálnak, semhogy megadja magát neki.
Budapest Music Center, október 2.
