Koncert

Jeney Zoltán születésnapi koncertje

  • - csonta -
  • 2013. november 10.

Zene

"Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba", juthatott volna eszébe Recenzensnek a híres Hérakleitosz-aforizma, amikor belépett a BMC szépségesen egyszerű, remek akusztikájú hangversenytermébe.

Ugyanis az első lépést Jeney Zoltán hangversenyére nagyjából negyven évvel ezelőtt tettem meg, éspedig a Rottenbiller utcai KISZ-székház szépnek semmiképpen sem nevezhető termébe. És e hűvös estén nagyjából ugyanazokat az arcokat láthattuk magunk körül, csak hát rajtuk immár az Idő kikaparhatatlan hangjegyeivel; igaz, közben világhírű lett mindenki - Budapesten. Minden ugyanaz, mégis más, gondoltam, amikor a zongorista, Csalog Gábor bejelentette, hogy az egyik, Hérakleitosznak dedikált darabot egymás után kétszer fogja eljátszani. Mert eszembe jutott, hogy egyszer a Rottenbiller utcában Jeney Zoltán bejelentette, hogy Round című darabja nem szólt elég halkan, ezért most megismétlik, ezúttal behúzott függöny mögött. Vagyis: minden totálisan más volt, mégis ugyanaz. És persze a program egésze is gondoskodott arról, hogy a nagy göröggel együtt az Idő kérlelhetetlen múlása, azaz a Halál felé terelje gondolatainkat; a görög bölcshöz kapcsolódó három darab mellett a halottaknak, vagyis Jeney mestereinek, pályatársainak szóló üdvözletek alkották a műsor gerincét. A cselló (Déri György) és a zongora (Csalog Gábor) nemesen dadogó közös monológja (Consolazione - something lost: echo) Szőllőssy Andrásra emlékezett; a Meditazione su un tema di Petrassi című zongoradarab Jeney római mesterének születésnapjára készült, míg a cimbalomra írt Búcsú Ligeti Györgytől Szalai András döbbenetesen szuggesztív előadásában zárta a két H jegyében álló estét. Hogy mégse vágjuk fel ereinket, arról Petri György verseinek a megzenésítése gondoskodott, és noha a cím (Agónia) nem túl vidám, a dalciklus azért inkább groteszk fityiszt mutat a halálnak, semhogy megadja magát neki.

Budapest Music Center, október 2.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.