Lemez

Jim O’Rourke: Simple Songs

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2015. július 18.

Zene

A vadregényes tokiói visszavonultságban élő és alkotó Jim O’Rourke-nak van az egyik legirigylésreméltóbb munkája a világon: ő az az ember, aki gyakorlatilag minden kedvenc lemezünkön szerepel. De tényleg, ezt az enigmatikus művészt valójában ezer helyről lehet ismerni; elsősorban megbízható háttéremberként, aki számos zenekarral és előadóval dolgozott már vendég- és kevésbé vendégzenészként, producerként és hangszerelőként a Sonic Youth-tól Joanna Newsomon át a Stereolabig, a boldog kevesek pedig alighanem valamelyik szóló­lemezébe is belefutottak már. Bár
a teljes életművet letapogatni vég­telen türelmű és jó tűrőképességű embert kíván, egyrészt az anyag mennyisége, másrészt pedig a műfajbéli hajtűkanyarok (van itt minden a kulturált popzenétől az experimentális elektronikán át a dzsesszig és tovább) okán, azért megpróbálni mindenképpen érdemes. Hiszen kinek ne tetszene, mondjuk, a 2001-es Insignificance?

Vagy akár ez az új. A japán kísérőzenészekkel rögzített, gyönyörűen meghangszerelt, rafinált szoftrock dalokat tartalmazó Simple Songs a hetvenes évek stúdióvarázsló zenész-producereinek és kontrollmá­niás énekes-dalszerzőinek világába repít vissza, amikor korlátlan mértékben állt rendelkezésre a drága stúdióidő, a Harry Nilssonoknak és Steely Daneknek még koncertezniük sem kellett, a 10CC tagjai pedig simán megtehették, hogy egyrészt úgy nézzenek ki, mint a sarki csemegepultos, másrészt radikális, mégis fülbemászó popszámokkal ostromolják a slágerlistákat. Daryl Hall közös lemezt adott ki Robert Frippel, Cat Stevens áttért az iszlámra, Todd Rundgren meg aztán végképp azt csinált, amit akart. Hát, ilyen őrült világ volt ez akkoriban – hol van ehhez képest a punk?! A Simple Songs legnagyobb erénye pedig pont ez: megmutatja, hogy az igényes stúdiószoftrock – hát még, ha van benne egy kis diszkrét csavar – 2015-ben is úgy tud megszólalni, mintha egy másik dimenzióból szűrődne át.

Drag City, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.