Lemez

A betépett király

ASAP Rocky: At. Long. Last. ASAP

  • Lang Ádám
  • 2015. július 18.

Zene

ASAP Rocky története elválaszthatatlan az ASAP Mob nevű kollektívától és főleg annak vezetőjétől, az idén januárban feltehetőleg drogtúladagolásban meghalt ASAP Yamstől.

2011-ben ugyanis az ő Tumblrjéről indult el világhódító útjára Rocky első két kislemeze, a Peso és a köptetőszirupos himnusz, a Purple Swag. A hiphop történelmében nem ritka, hogy a nagy rapper mögött egy-egy producer áll. Yams azonban nem a zenei alapokat biztosította Rocky számára, hanem a műfajról az interneten keresztül szerzett szerteágazó ismereteivel irányítgatta a kortársainál sokkal erősebb karizmával bíró, a harlemi gettó legaljáról érkező srác útját. Rocky apja börtönben ült, bátyját megölték, ő pedig az anyjával utcázott és crackárusításból tartotta fenn magát. Yams szerint ő volt Yoda ebben a sztoriban, Rocky pedig Luke Skywalker.

Az első kislemezek alapos felbolydulást okoztak a saját hagyományába zárt New York-i szcénában. Ezekben ugyanis a keleti parti hangok mellett ott voltak a belassult déli hiphop elemei, valamint az internetes mikrostílusként induló cloud rapet is ő ismertette meg a szélesebb közönséggel. Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Rocky és az ASAP Mob ezután rögtön 3 millió dolláros, nagy kiadós szerződést kapott. Első, még saját kiadású mix­tape-je, a 2011-es Live. Love. ASAP azonban akkora kritikai és közönségsikert aratott, hogy azonnal ő lett a keleti part új királya. A rengeteg releváns név, köztük Skrillex közreműködésével felvett, direkt hozzáférhetőbbre igazított első lemeze (Long. Live. ASAP) pedig már a main­stream kellős közepébe katapultálta őt. Neki pedig még ennyi sem volt elég. Folyamatosan rendez klipeket (magának és másoknak is), Lord Flacko néven producerkedik, miközben a divatvilág rendszeres szereplőjévé is vált, újabban pedig a színészettel kacérkodik.

Amikor Yams elhunyt, feltehetőleg már szinte teljesen kész volt Rocky második nagylemeze, az At. Last. Long. ASAP. Így mindössze az utolsó (egyben legjobb) track és a lemezborító utal a mentor elvesztésére. A közönségtoborzó kislemezekkel telepakolt debüt után pedig egy sokkal bátrabb lemezzel folytatódik a történet: ezúttal pszichedelikus hatásokkal játszó, befordulósabb anyagot kapunk – miközben a témák (nők, drogok, divat) a régiek.

A profetikus Holy Ghost soul-gospelje után rögtön további három lassabb téma jön, mielőtt az Excuse Me-vel tényleg beindul a lemez – de csak néhány szám erejéig. Aztán a Kanye Westtel közös Jukebox Joint után visszatérünk a komótosabb témákhoz, végül pedig egy sor divatutaláson és közreműködőn (M. I. A., Lil Wayne, Schoolboy Q, Future) át jutunk el a lemez tetőpontjáig, a ciki-menő paradoxont kimaxolva Rod Stewartot hangmintázó Everydayig.

A legfontosabb közreműködő azonban nem az öreg rocker vagy az alapok nagy részét jegyző Danger Mouse, hanem az a Joe Fox, akit Londonban látott meg Rocky utcazenészként, majd onnan hívta be a stúdióba, hogy gitározzon és énekeljen a számaiban. Az ő állandó jelenléte és egyszerűsége tartja össze ezt a nagy igényű, de fókuszálatlan, széttartó lemezt.

Sony, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.