2011-ben ugyanis az ő Tumblrjéről indult el világhódító útjára Rocky első két kislemeze, a Peso és a köptetőszirupos himnusz, a Purple Swag. A hiphop történelmében nem ritka, hogy a nagy rapper mögött egy-egy producer áll. Yams azonban nem a zenei alapokat biztosította Rocky számára, hanem a műfajról az interneten keresztül szerzett szerteágazó ismereteivel irányítgatta a kortársainál sokkal erősebb karizmával bíró, a harlemi gettó legaljáról érkező srác útját. Rocky apja börtönben ült, bátyját megölték, ő pedig az anyjával utcázott és crackárusításból tartotta fenn magát. Yams szerint ő volt Yoda ebben a sztoriban, Rocky pedig Luke Skywalker.
Az első kislemezek alapos felbolydulást okoztak a saját hagyományába zárt New York-i szcénában. Ezekben ugyanis a keleti parti hangok mellett ott voltak a belassult déli hiphop elemei, valamint az internetes mikrostílusként induló cloud rapet is ő ismertette meg a szélesebb közönséggel. Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Rocky és az ASAP Mob ezután rögtön 3 millió dolláros, nagy kiadós szerződést kapott. Első, még saját kiadású mixtape-je, a 2011-es Live. Love. ASAP azonban akkora kritikai és közönségsikert aratott, hogy azonnal ő lett a keleti part új királya. A rengeteg releváns név, köztük Skrillex közreműködésével felvett, direkt hozzáférhetőbbre igazított első lemeze (Long. Live. ASAP) pedig már a mainstream kellős közepébe katapultálta őt. Neki pedig még ennyi sem volt elég. Folyamatosan rendez klipeket (magának és másoknak is), Lord Flacko néven producerkedik, miközben a divatvilág rendszeres szereplőjévé is vált, újabban pedig a színészettel kacérkodik.
Amikor Yams elhunyt, feltehetőleg már szinte teljesen kész volt Rocky második nagylemeze, az At. Last. Long. ASAP. Így mindössze az utolsó (egyben legjobb) track és a lemezborító utal a mentor elvesztésére. A közönségtoborzó kislemezekkel telepakolt debüt után pedig egy sokkal bátrabb lemezzel folytatódik a történet: ezúttal pszichedelikus hatásokkal játszó, befordulósabb anyagot kapunk – miközben a témák (nők, drogok, divat) a régiek.
A profetikus Holy Ghost soul-gospelje után rögtön további három lassabb téma jön, mielőtt az Excuse Me-vel tényleg beindul a lemez – de csak néhány szám erejéig. Aztán a Kanye Westtel közös Jukebox Joint után visszatérünk a komótosabb témákhoz, végül pedig egy sor divatutaláson és közreműködőn (M. I. A., Lil Wayne, Schoolboy Q, Future) át jutunk el a lemez tetőpontjáig, a ciki-menő paradoxont kimaxolva Rod Stewartot hangmintázó Everydayig.
A legfontosabb közreműködő azonban nem az öreg rocker vagy az alapok nagy részét jegyző Danger Mouse, hanem az a Joe Fox, akit Londonban látott meg Rocky utcazenészként, majd onnan hívta be a stúdióba, hogy gitározzon és énekeljen a számaiban. Az ő állandó jelenléte és egyszerűsége tartja össze ezt a nagy igényű, de fókuszálatlan, széttartó lemezt.
Sony, 2015