Lemez

Judas Priest: Firepower

  • Soós Tamás
  • 2018. április 29.

Zene

Korszakváltó lemezt tett le az asztalra a Judas Priest. Nem mintha akár csak egy szócikket is hozzáírt volna a heavy metal szótárához a jövőre már a félszázadikat betöltő zenekar, de a Firepower után mégsem lehet ugyanúgy szemlélni a stílusalapító atyák nyugdíjas tevékenységét. Ha 70 felé masírozva ilyen telivér, az önismétlés malmát már évtizedek óta taposó heavy metalt frissnek és változatosnak mutató lemezt képesek írni, akkor miért érnénk be azzal, hogy kedélyesen, de tét nélkül idézgessék a hőskorszakot, ahogy az előző lemezükön, a Redeemer of Soulson tették? Lehet, hogy a közelgő kapuzárás (Glenn Tipton előrehaladott Parkinson-kórral gitározta fel a lemezt, a világ körüli turnén már nem vesz részt), lehet, hogy a beérő utánpótlás (Richie Faulknernek ez a második Judas-lemeze), vagy éppen a 80-as évekbeli sikerlemezeiért (Tom Allom) és az új idők varacskos metálhangzásáért (Andy Sneap) felelős producerek együttes munkája tett csodát, de aligha kétséges, hogy a Firepower a legerősebb és a legszórakoztatóbb album, amit a heavy metal megalapítói, megújítói és divatdiktátorai az 1990-es Painkiller óta összehoztak. Nagy megfejtések nincsenek, csak pőre metálhimnuszok, amikből vagy fél tucat már most örökbérletet váltott a Judas besztofjába – a British Steel összekapaszkodásra buzdító rágógumi­slágerét, a Unitedet a szír polgárháború korára áthangszerelő Rising from the Ruinsszal az élen. Instant klasszikus a Firepower, mellesleg sírfeliratnak is tökéletes.

Sony Music, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.