Interjú

„Bevándorlók unokája vagyok”

José Cura operaénekes

Zene

Az argentin énekes most karmester, zeneszerző és előadó minőségében lép a Müpa színpadára. A lapunk megjelenésének napján tartott koncerten saját műveit vezeti elő: az Ecce Homóban Krisztus szerepét énekli, a Modust és a Magnificatot pedig ő maga vezényli.

Magyar Narancs: Miért nyúlt bibliai témákhoz?

José Cura: A Krisztusról és a Szűz Máriáról szóló szövegek nagyon megérintenek. Nagy hatással volt rám, amikor még a rosariói egyetem kórusának tagjaként részt vehettem egy Máté-passió előadásban, később vezényelhettem is Bach zseniális művét. Részben ennek a hatására született az Ecce Homo. Krisztus története fantasztikusan megindító, a vallások utólagos elmélkedéseitől eltérően a tiszta, a feltétel nélküli szereteten keresztül a fájdalom szublimálódik az ő alakjában. Zeneszerzőként mindig vonzott a szakrális szövegek erőteljes teatralitása. Végső soron maga a színház is az ősi rituális szertartásokból fejlődött ki, ily módon az Ecce Homo szövegei is szinte operák a szó dramaturgiai értelmében. A Magnificat megszületését az anyaság előtti tisztelgésnek szántam, amikor a feleségem a harmadik gyermekünket várta. A Modus ihletője Prága volt, a várossal kapcsolatos érzéseimet igyekeztem megfogalmazni.

MN: Manapság több kihívást lát a karmesteri tevékenységben, mint az operaénekesi karrierben?

JC: Úton vagyok. Idestova negyven éve vettem először a kezembe karmesteri pálcát, eredetileg karmesterként diplomáztam. Tizenkét éve rendezek, és nagyon remélem, hogy elérkezik az a nap, amikor épp oly egyenrangúan leszek jelen az operaszínpadokon rendezőként vagy zenekarvezetőként, mint énekesként.

MN: 1978-ban lépett először színpadra mint másodkarnagy, míg énekesként csak 1992-ben debütált. Megünnepli valamilyen formában az első negyven évet?

JC: Nem gondoltam rá, de most, hogy felelevenítette, nem tartom rossz ötletnek. Amúgy minden egyes napot ünnepléssel kezdek, megköszönöm Istennek a tőle kapott képességeimet.

MN: Pavarotti, Domingo, Carreras után jó ideig a negyedik tenor jelzővel illették. Mit gondol, hogyan változtak az énekesekkel szembeni igények? Mennyiben más az érvényesülés útja ma, és mit hozott az ún. sztárkultusz az opera világában?

JC: Alapvető változást hozott a kultúra, a művészetek, a szórakoztatóipar területén az internetes civilizáció. Valaha elegendőnek bizonyult az ismertséghez, a népszerűséghez a tehetség, a hangi adottság, a karizma. Manapság az igények drasztikusan lecsökkentek, az számít sikeresnek, aki jól eligazodik a tömegkommunikáció világában. A néhány órás sztárok, a hullócsillagok korát éljük. Spanyolországban például nemrég egy 19 éves lány megnyert egy gyorstalpaló televíziós tehetségkutató versenyt, és néhány héten belül a legismertebb énekesnő lett. Mindig örülök annak, ha fiatal tehetségek tűnnek fel, de rettegéssel tölt el, hogy a befektetett energia, idő, erőfeszítés, érettség megkerülésével látszatcélokat érnek el. Könnyen eldobható árucikké válik az, aki nem megy át a szükséges fejlődési folyamatokon. És ugyanez történik a klasszikus zene területén is. Bár akadnak kivételek, de nagy általánosságban mégis a „fast food” szemlélet kezd érvényesülni a művészetekben. Egyre nehezebbé válik annak tudatosítása a fejekben, hogy a tehetség értő gondozást, odafigyelést, türelmet, időt igényel.

MN: A legtöbbször talán a Bajazzók Caniójának és a Parasztbecsület Turiddujának szerepét öltötte magára. A saját „bevándorló-kivándorló” gyökereire, a mai menekülthelyzetre is reflektáló előadást jegyzett néhány éve Leoncavallo és Mascagni műveiből – rendezői, díszlettervezői és énekesi minőségben.

JC: Eredetileg a liège-i operában mutattuk be a két előadást, majd a Buenos Aires-i Teatro Colónban, az idén pedig San Franciscóban. Bevándorlók unokája vagyok, aki maga is megtette a fordított utat Argentínából Európába. Jól ismerem ezt a jelenséget testközelből. Olaszországban kezdtem meg a visszautat az óhazába. Akkoriban nekem is volt részem bőven megaláztatásokban, sértésekben, rendőrségi kihallgatásokban. A bevándorlás kérdése a mai Európában komoly probléma. Láthatjuk Németország példáján, hogy nem elég a szülőföldjükről száműzött, menekülésre kényszerült embereket üdvözölni, befogadni, többé-kevésbé sikeres programokat szervezni a beilleszkedésükre. Megoldásokat kell találni az embercsempész-maffiák felszámolására, a menekültválságban érintett országok gazdasági segélyezésére, a viszonylagos jólét, a biztonság megteremtésére is, máskülönben újabb és újabb háborúk boríthatják lángba a világot.

MN: Otello és Sámson, az operairodalom klasszikus hőstenor szerepei után a reménytelen élethelyzetből menekülő ember tragédiája izgatta Peter Grimes alakjában? Britten operáját legutóbb a saját rendezésében interpretálta Bonnban és Monte-Carlóban.

JC: A másság bélyegét magán viselő ember lélektana foglalkoztatott Peter Grimes alakjában, aki se nem gyilkos, se nem pedofil. Néhány intellektuálisan túlspannolt operaigazgató, rendező a jegyeladások növelése érdekében a mai napig kitart amellett, hogy Grimes bűnös, holott csak a társadalom által elutasított ember. Az inasa meggyilkolásával vádolt halász valójában bipoláris személyiség, akit kiközösítenek agresszív viselkedése miatt. Az igazi üzenete számomra ennek a történetnek az, hogy a társadalom, a jó erkölcsöt prédikáló egyház mekkora gyűlölettel képes fordulni azok felé, akik kívül esnek az általuk megszabott korrekt viselkedés, a nyájszellem körén.

MN: Úgy hírlik, egy régi álmát szeretné valóra váltani: egy kortárs operán dolgozik éppen.

JC: Előtte még megrendezem a Nabuccót Prágában és A Nyugat lányát Tallinnban. A kortárs opera kapcsán azonban szeretnék eloszlatni egy félreértést. Az én zeném nem a 20. század atonális, dodekafón, minimalista, kísérleti vagy elektronikus jellegénél fogva kortárs, hanem abban az értelemben, hogy egy olyan világ terméke, amelyiknek a gazdagsága a multikulturalizmusban, a különböző forrásokból táplálkozó üzenet közvetítésében ragadható meg. Harminc éve kaptam egy könyvet az egyik barátomtól azzal az ajánlással, hogy ez a novella egy gyönyörű librettót rejt magában. Akkoriban még nem tudtam mit kezdeni vele, ám tavaly ismét a kezembe akadt a könyv, és egy délután leforgása alatt megírtam belőle az első vázlatot. A címe Montezuma és a vörös hajú szerzetes, némi utalással Vivaldira. Műfaját tekintve vígopera, vagy talán mégsem teljesen az. Meglátjuk, egyelőre még dolgozom rajta.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.