mi a kotta?

Kalmár jött nagy madarakkal

  • mi a kotta
  • 2012. június 24.

Zene

"A Manfréd-szimfónia bemutatója semmi kívánnivalót nem hagyott maga után, mégis az volt a benyomásom, hogy a közönség értetlenül, hűvösen és közömbösen állt vele szemben. Ettől az érzésemtől a hangverseny befejezését követő ovációk sem tudtak megszabadítani." Ezt jegyezte fel 1886. március 13-án a naplójába az aggodalmas Csajkovszkij, két nappal a Lord Byron műve által ihletett programszimfónia moszkvai ősbemutatója után.

Mi tagadás, a bizonytalan és tartózkodó attitűd némiképp magát a zeneszerzőt is jellemezte, hiszen még a komponálás idején egy levelében így írt a választott műfajjal szemben táplált ellenérzéséről: "Amikor programszimfóniát írok, mindig úgy érzem, hogy nem ezüstpénzzel, hanem értéktelen papírbankóval fizetek." A lelkében sötét titkot, ismeretlen bűn emlékét hordozó romantikus alak története e hét végén a Budapesti Fesztiválzenekar - legutóbb már e hasábokon beharangozott - koncertjeit zárja majd, az orosz zene 72 esztendős kiválóságának, Dmitrij Kitajenkónak a vezényletével (Nemzeti Hangversenyterem, május 25., háromnegyed nyolc, ill. május 26., fél négy). Míg a nyitószám 1985-ös, vagyis kortárs, s méghozzá kortárs klasszikus zenét ígér: Alfred Schnittke (K)ein Sommernachtstraum, azaz (Nem) Szentivánéji álom című zenekari rondóját, amelynek Mozartot és Schubertet idéző hangulata - a komponista megfogalmazása szerint - "nem lopás, hanem hamisítás" eredménye.

"Kalmár jött nagy madarakkal, a hercegkisasszony meg ne lássa, őrizzétek a hercegkisaszszonyt!"

Ez a Weöres-versrészlet már az elkövetkező napok másik, közeli múltra referáló koncertjéhez tartozik: az esztendőnek ebben a szakában immár régente hagyományos "Hommage a Ligeti" programhoz a Művészetek Palotájában (Nemzeti Hangversenyterem, május 28., fél nyolc). A Rácz Zoltán vezérlete alatt felhangzó Ligeti-művek sorában ugyanis ott fogjuk hallani az 1970-es Három Weöres-dal minisorozatát is, méghozzá a pódiuménekesnek is remek szoprán, Szabóki Tünde előadásában.

S miközben kényszerű futólépésben említést teszünk Kocsis Zoltán napokban esedékes két fellépéséről, a MÁV Szimfonikus Zenekar Brahms-estjéről (Olasz Kultúrintézet, május 25., hét óra) és a muzsikus születésnapján immár tradicionális gyermekmentő jótékonysági koncertjéről (Nemzeti Hangversenyterem, május 30., nyolc óra), s egyszersmind felköszöntjük az éppen hatvanéves nagyságot, zárjuk ajánlónkat a hét hegedűs sztárvendégével: Anne-Sophie Mutter keddi hangversenyének hírlelésével (Nemzeti Hangversenyterem, május 29., fél nyolc). A Kammerorchester Wien-Berlin társaságában Budapestre látogató csodanő (képünk mutatja) két Mozart-hegedűversenyt játszik majd, s az egynemű Mozart-programot mindössze egy másik Wolfgang, az idén ugyancsak hatvanéves Wolfgang Rihm kompozíciója fogja megtörni. Lichtes Spiel - hangzik a direkte Mutter számára szerzett 2010-es "nyári darab" címe, s a fényes játék persze korántsem csupán ebben a hálás számban tekinthető jó előre garantáltnak.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.