Kecskeméti Katona József Színház: Ikszek (3:1 a szerelem javára)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1998/5. (02. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A cím régi, a történet is. Hozzá nem értésükre büszke bizottságok, testületek tűnnek fel időnként, tagjaikban még annyi szemérem sincs, hogy klasszikus Ikszekhez méltón szégyelljék a nevüket, zavaros politikai konspirációk, osztogató-fosztogató játékaik terepéül pedig színházakat választanak. Pontosabban, színházakat is. Az Új Színházban, Kecskeméten meg a még nem létező Nemzetiben, ahol végre nem a döntéssel volt a baj, hanem azzal, ami utána jött (hiszen két szakmailag alkalmas jelölt közül a kissé unalmasabbat, kiszámíthatóbbat választani, az már elfogadható, alátámasztható döntés).

A cím régi, a történet is. Hozzá nem értésükre büszke bizottságok, testületek tűnnek fel időnként, tagjaikban még annyi szemérem sincs, hogy klasszikus Ikszekhez méltón szégyelljék a nevüket, zavaros politikai konspirációk, osztogató-fosztogató játékaik terepéül pedig színházakat választanak. Pontosabban, színházakat is. Az Új Színházban, Kecskeméten meg a még nem létező Nemzetiben, ahol végre nem a döntéssel volt a baj, hanem azzal, ami utána jött (hiszen két szakmailag alkalmas jelölt közül a kissé unalmasabbat, kiszámíthatóbbat választani, az már elfogadható, alátámasztható döntés).

Elképzelhető volna persze, hogy a készülő előadásokon mindez nem látszik. Néhány pompás premier esetleg igazolhatná, hogy a bizonytalanságkeltés, a társulatok pártokba provokálása ugyan szűk látókörű, de az előadásokra nem különösebben veszélyes játék. És akkor nem is fontos.

A kecskeméti műsor mindenesetre azt sejteti, hogy Bal József, a helyi direktor a városatyák - és nem a város - ízlésének kiszolgálása iránti buzgalmát igyekezett bizonyítani, amikor összeállította a műsortervet. Januárban és februárban a város szép színházának nagyszínpadán mindössze két operettet, egy rockmusicalt és egy népszínművet játszanak. De még ez sem volna baj; az már régen nem kérdés, hogy kell-e ilyesmit játszani. Az a direktor, aki ifjonti buzgóságában el szeretné törölni egy vidéki város színpadáról a zenés műfajokat, nagyon naiv vagy nagyon tájékozatlan. Az viszont már az ő színházvezetői képességeiről és/vagy lehetőségeiről árulkodik, hogy társulata hogyan kezeli ezeket az elkerülhetetlen feladatokat: leküzdhetetlen kellemetlenségként, vagy mivel nincs más választása, hát kíváncsian, igényesen, szellemesen. Jobb időkben ugyanezek a színházi emberek kihívást látnának abban, hogy miképpen tölthető ki egy szigorú szabályok szerint működő, nagy hagyományokkal rendelkező színházi forma (melynek hitelességét e hagyományokat többnyire szigorúan számon is kérő konzervatív közönség ellenőrzi) egyéniséggel, aktualitással, saját világlátással.

Csakhogy ehhez biztos háttér is kell: ideális esetben stabil társulat és színházvezetés, melynek koncepciója van, vagy legalább valamilyen szellemi keretet biztosít az elszánt munkához. A magyar színház mostanra legendás távolságúvá vált Kaposvár-epizódja például arról híres, hogy ott megpróbálták komolyan venni a kötelező operettet. A színpadi konfliktusokat reálissá, pszichológiailag hitelessé igyekeztek formálni, és kíváncsian várták, mi lesz a játék végeredménye.

Nem felesleges ezeket leírni, ha a kecskeméti színházra terelődik a szó. Mert most ott mindaz hiányzik, ami ahhoz szükséges, hogy a kényes matériából előadás legyen. Ott ehelyett háború van, bizonytalanság, átmeneti állapot.

Az operettként színpadra füllentett valóságot meg lehet mutatni a leleplező őszinteség, az atyai fivéri) cinkosság vagy a távolságtartó gúny látószögéből is. Nézőpont kérdése az egész. De az nem kérdés - gondolom -, hogy egy biztos nézőpontra szükség van. A 3:1 a szerelem javára készítőinek viszont ilyesmije nincs. Olyan, mintha kapkodva pakolták volna a színpadra mindazt, ami egy zenés bohósághoz szükséges lehet.

Nem veszik komolyan a feladatot. Többnyire a könnyebbik megoldást választják: ellövik a nélkülözhetetlen patronokat, ötletekkel nem fárasztják magukat, és nem gondolkoznak azon, miért éppen ezt, miért éppen így akarják játszani. A darab szerzői számára valószínűleg rutinfeladat volt a 3:1 megírása. A kisujjukból rázták ki az egészet. Kellérék nem hibáznak: jók, mert ez volt a foglalkozásuk, nagy volt a rutinjuk, és mellesleg tehetségesnek születtek. Azok, akik most színpadra állították ezt az operettet, azt hitték, hogy elég a nemtörődömséget utánozni. De tévedtek. Egy effajta darabban minden poént nagyon pontosan kell elhelyezni és szcenírozni. Most a nagyszerű, pesties kabaréviccek jó része hatástalan. Elhadarják őket, észrevétlenek maradnak.

Van színész, aki inkább ironikusra veszi a figurát, mások szívből fakadó átéléssel dalolnak. A primadonna fenékkel előre jelenik meg a lépcső tetején, de egyébként semmi jelét nem adja, hogy nem szabad komoly primadonnaként kezelnünk őt. Egyedül a néhány túlélő régi kecskeméti színész érzi nyeregben magát: hozzák az ezerszer kipróbált figurákat és velük az ezerszer kipróbált poénokat. Õk legalább tudják, mit akarnak - a közönség is őket szereti a legjobban.

A prózai társulat táncolni tanult: az egyszerű, suta koreográfia nem géppuskalábú operettszínészek számára készült. Nem arról van szó, hogy a színészek nem figyelnének vagy nem akarnának nagyon teljesíteni: de többségük arcán ott a lépéseket számláló elsőbálos izgalma.

Õk is áldozatok. Tehetségesnek látszanak. Operettben is lehetnének jók, prózában is. Csak rendező kellene nekik. A rendezőnek meg határozott koncepció. És persze háttér, biztonság, színház. Sietős, a népszínháziságot számon kérő hülye kultúrbizottságok számára tett gesztusok buzgó végrehajtásából csak énekes halottak lesznek.

Most Bal megy, jön Bodolay. Ugyanarra van szüksége, mint jobb sorsra érdemes elődjének lett volna. Hogy tudja, mit akar, és hogy hagyják, ha már tudja, csinálja is. Meg kellene neki Boguslawski is nagyon.

Deutsch Andor

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1998/5. (02. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...