rés a présen: Filmkoncertet vezényelsz október 9-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál műsorán. Mitől különleges a mű?
Dubóczky Gergely: Az utóbbi időben divatba jött, hogy a század eleji némafilmeket kortárs kísérőzenével látják el. Ez azért is érdekes kísérlet, mert a film alatt hallott zene nyilvánvaló hatást kelt, és ez a korokon átívelő kapcsolat különleges atmoszférát teremt az előadás során. Ráadásul páratlan élmény tetten érni a filmnyelv létrejöttének hajnalán a különböző, most már többnyire alapszinten is értett és használt eszközök megszületését. Friedrich Wilhelm Murnau Az utolsó ember című filmjében hihetetlenül kifejező képeket komponált, és egyszerű eszközökkel ábrázol kifinomult érzelmi állapotokat.
rap: Hogyan, kikkel valósul meg az előadás?
DG: Karol Beffa kísérőzenéje vonósokra, orgona- és zongoraszólóra íródott. Az előadó zenekar saját alapítású együttesem, a Budapest Sound Collective (BSC), hozzánk csatlakozik Filip Presseisen orgonaművész, zongorán pedig maga a szerző, Karol Beffa improvizál.
rap: Hogyan talált rád a feladat?
DG: Korábban már tárgyaltunk a Müpával némafilmes koncerttervekről, így nem volt teljesen váratlan ez a megkeresés. Nagy örömmel mondtam igent, egy ilyen filmzene speciális kísérési feladat, amely mégsem válhat pusztán illusztrációvá, fel kell nőnie a filmvászonhoz.
rap: Érdekelt-e előtte is a filmzene?
DG: Évekkel korábban az Óbudai Danubia Zenekar felkérésére már csináltam ilyesmit, akkor Dreyer Jeanne d’Arcról szóló némafilmjét kísértük le az észt Tõnu Kõrvits zenéjével a Nemzeti Színházban. Erős előadás volt, nagyon izgalmas volt a felkészülés során összeilleszteni Dreyer és Kõrvits világát. Karmesterként kedvelem a szokatlan koncertformákat, és vonz a kísérletezés, de igazán szerencsés vagyok, mert már a pályám kezdetén Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, majd később Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral dolgozhattam – ez keveseknek adatik meg.
rap: Láthatunk-e még Budapesten, vagy máshol az ősz folyamán?
DG: Eddigi pályafutásom egyik legsűrűbb ősze következik: azonkívül, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral számos koncertünk és vendégszereplésünk lesz, szeptemberben a maribori zenei fesztivál zárókoncertjét vezénylem, októberben a CAFe Budapest mellett a Medikus Zenekarral nagyszabású jótékonysági estet adunk a Zeneakadémián a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára. Novemberben a BSC-vel fellépünk a Nemzeti Múzeumban, és már készülünk az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválra is, amelyen Haas in vain című darabját tervezzük előadni a Müpában.
rap: Van-e a karmesteri dobogón túl is élet?
DG: Az utóbbi időben – valószínűleg a BSC projektjei, a Hét utolsó szó és az Elemek miatt is – egyre intenzívebb a kapcsolatom a képzőművészetekkel. Nemrég Korniss Péter kiállításán tartottam tárlatvezetést a Várfok Galéria megkeresésére, és ez a tapasztalat annyira inspirálónak bizonyult, hogy éppen most készülünk egy előadásra absztrakt kortárs képekkel és reneszánsz zenével. Minduntalan elámulok, mennyit lehet tanulni a vizuális művészetekből – a zenekari próbán tulajdonképpen jórészt ezeket a textúrákat és színeket keresi az ember, amikor hangokkal dolgozik.
