rés a présen

„Minduntalan elámulok” – Dubóczky Gergely karmester

  • rés a présen
  • 2018. szeptember 25.

Zene

A fiatal karmesterrel a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál előtt interjúztunk.

rés a présen: Filmkoncertet vezényelsz október 9-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál műsorán. Mitől különleges a mű?

Dubóczky Gergely: Az utóbbi időben divatba jött, hogy a század eleji némafilmeket kortárs kísérőzenével látják el. Ez azért is érdekes kísérlet, mert a film alatt hallott zene nyilvánvaló hatást kelt, és ez a korokon átívelő kapcsolat különleges atmoszférát teremt az előadás során. Ráadásul páratlan élmény tetten érni a filmnyelv létrejöttének hajnalán a különböző, most már többnyire alapszinten is értett és használt eszközök megszületését. Friedrich Wilhelm Murnau Az utolsó ember című filmjében hihetetlenül kifejező képeket komponált, és egyszerű eszközökkel ábrázol kifinomult érzelmi állapotokat.

rap: Hogyan, kikkel valósul meg az előadás?

DG: Karol Beffa kísérőzenéje vonósokra, orgona- és zongoraszólóra íródott. Az előadó zenekar saját alapítású együttesem, a Budapest Sound Collective (BSC), hozzánk csatlakozik Filip Presseisen orgonaművész, zongorán pedig maga a szerző, Karol Beffa improvizál.

rap: Hogyan talált rád a feladat?

DG: Korábban már tárgyaltunk a Müpával némafilmes koncerttervekről, így nem volt teljesen váratlan ez a megkeresés. Nagy örömmel mondtam igent, egy ilyen filmzene speciális kísérési feladat, amely mégsem válhat pusztán illusztrációvá, fel kell nőnie a filmvászonhoz.

rap: Érdekelt-e előtte is a filmzene?

DG: Évekkel korábban az Óbudai Danubia Zenekar felkérésére már csináltam ilyesmit, akkor Dreyer Jeanne d’Arcról szóló némafilmjét kísértük le az észt Tõnu Kõrvits zenéjével a Nemzeti Színházban. Erős előadás volt, nagyon izgalmas volt a felkészülés során összeilleszteni Dreyer és Kõrvits világát. Karmesterként kedvelem a szokatlan koncertformákat, és vonz a kísérletezés, de igazán szerencsés vagyok, mert már a pályám kezdetén Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, majd később Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral dolgozhattam – ez keveseknek adatik meg.

rap: Láthatunk-e még Budapesten, vagy máshol az ősz folyamán?

DG: Eddigi pályafutásom egyik legsűrűbb ősze következik: azonkívül, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral számos koncertünk és vendégszereplésünk lesz, szeptemberben a maribori zenei fesztivál zárókoncertjét vezénylem, októberben a CAFe Budapest mellett a Medikus Zenekarral nagyszabású jótékonysági estet adunk a Zeneakadémián a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára. Novemberben a BSC-vel fellépünk a Nemzeti Múzeumban, és már készülünk az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválra is, amelyen Haas in vain című darabját tervezzük előadni a Müpában.

rap: Van-e a karmesteri dobogón túl is élet?

DG: Az utóbbi időben – valószínűleg a BSC projektjei, a Hét utolsó szó és az Elemek miatt is – egyre intenzívebb a kapcsolatom a képzőművészetekkel. Nemrég Korniss Péter kiállításán tartottam tárlatvezetést a Várfok Galéria megkeresésére, és ez a tapasztalat annyira inspirálónak bizonyult, hogy éppen most készülünk egy előadásra absztrakt kortárs képekkel és reneszánsz zenével. Minduntalan elámulok, mennyit lehet tanulni a vizuális művészetekből – a zenekari próbán tulajdonképpen jórészt ezeket a textúrákat és színeket keresi az ember, amikor hangokkal dolgozik.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.