Koncert

Keith Jarrett – Improvizációk szólózongorára

  • - kg -
  • 2016. augusztus 7.

Zene

Egyszerre komikus és megrendítő koncertet adott az ember, akit – dzsesszzenész létére – a Carnegie Halltól a Müpáig nagytermeket megtöltő rajongás követ. Ebben az áhítattal teli légkörben lépett színpadra Keith Jarrett, a dzsessz fejedelme és a hobbifotósok réme, aki nem tűri, ha vaku villan és hörg a hurut. Ebben (köhögőellenesség) Ascher Tamás közeli rokona, de Bartók és egy nagymama révén is erős a magyar kötődés, mint azt két improvizáció között elmondta. A teljes Jarrett workout-program megvolt: a mester ült, állt, térdben rugózott, trappolt, nyöszörgött, vonaglott – zongora és zongorista szenvedélyes viszonyában nem állt be változás, hogy a II. em. középerkélyről (Müpa, 2007) átültünk az I. em. oldalerkélyébe (Müpa, 2016). Jarrett mindkét székből nézve nagyot alakított.

A teljes magyar középosztályt befogadó Bartók teremben a 71 éves művész úgy szerelmeskedte körül a zongorát most vasárnap, hogy a szemérmesebb jelenlévők néha elfordultak. A szenvedélyes külsőségek erősen zaklatott első félidőt hoztak: egy szünetben elkapott panaszos mondatfoszlány („nekem ez túl sötét és absztrakt”) jól írja le azt az enyhe csalódottságot, mely minden rajongóban bujkál, ha Jarrett nem andalít, hanem másra használja a zongorát. Szíve joga, a rajongónak meg az, hogy a kölni koncertet követelje, noha annak már 40 éve vége. Az uneasytől az easy listeningig a második részben jutottunk el, itt már Jarrett humora is olajozta a performanszot: az egyik pillanatban azt üzente, hogy nem kell őt azért annyira komolyan venni, a másikban meg olyan drámaian bűvölte a billentyűket, hogy szó bennszakadt, hang fennakadt, a leheletekről nem is beszélve. Jarrett életminőség-javító hatása mit sem változott az évek során, és ezt a közönség viszonylag kevés vakuvillantással hálálta meg. Aki mégsem bírta ki, azt maga a művész nevezte – lemondóan – hülyének.

Müpa, július 3.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre. 

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.