Kelj fel és járj! (David Thomas And The Two Pale Boys a HungaroCarroton)

  • 1999. október 29.

Zene

Volt bennem egy kis aggodalom. Ahogyan egykori munkatársunk, Hajnóczy Csaba elköszönt (előző számunkban) a további répázástól, az nekem azt jelentette, hogy innentől kész, annyi. Persze értek én mindent, jól el vagyok látva közhelyekkel is: más szelek fújnak, s közben kinőtte magát egy új nemzedék, annak pedig nem így fest a progresszió. Ráadásul Tilos-buli a Vörös Csillag moziban - szépen vagyunk, már csak egy jó kis bukta kell: hadd szóljon a vége. Szar dolog. Akárhogy is, ezeknek a répáknak épp eleget köszönhetek ahhoz, hogy ne akarjam őket elveszíteni. Pere Ubu és Zvuki Mu, Blurt és Bittova, Il Gran Teatro Amaro és Pale Nudes - bírnám még folytatni.

Koncert

Volt bennem egy kis aggodalom. Ahogyan egykori munkatársunk, Hajnóczy Csaba elköszönt (előző számunkban) a további répázástól, az nekem azt jelentette, hogy innentől kész, annyi. Persze értek én mindent, jól el vagyok látva közhelyekkel is: más szelek fújnak, s közben kinőtte magát egy új nemzedék, annak pedig nem így fest a progresszió. Ráadásul Tilos-buli a Vörös Csillag moziban - szépen vagyunk, már csak egy jó kis bukta kell: hadd szóljon a vége. Szar dolog. Akárhogy is, ezeknek a répáknak épp eleget köszönhetek ahhoz, hogy ne akarjam őket elveszíteni. Pere Ubu és Zvuki Mu, Blurt és Bittova, Il Gran Teatro Amaro és Pale Nudes - bírnám még folytatni.

Nyolc óra múlt, amikor a Trafóba értem. Sor, az nem állt a pénztárnál, de azért semmi gáz, bent várakoztak már vagy kétszázan. Csabától tudtam, hogy négyszáznál már nullán van a buli, végül is benne lehetett a pakliban. A közönség inkább harmincon túl, mint húszon innen, mégsem mondanám, hogy dúlt a nosztalgia. Akik David Thomas miatt jöttek - mint én -, pontosan tudták, hogy ma éppoly súlyos, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, hogy könnyen letaglózhat, szóval hogy a mindenkori széljárástól függetlenül kihagyhatatlan.

Előtte az angol-orosz Galen- Sadko duóval sem volt különösebb gondom. Becsületesen dekadens dalokat hallattak, Kurt Weill-es ízzel, a zongora meg is telt érzéssel, s lemezen az énekkel sem lett volna baj. Ez a műfaj azonban nem tűr lötyögést a színpadon, ennél lélektől lélekig a tét, Nick Galen azonban nem tudott mit kezdeni a mozdulataival - téblábolásával szépen kioltotta a hatást.

Utána Kampec Dolores. A régi számoktól bámulat és padló, az újabbaktól bosszúság: mint amikor egy újságcikknek ki kell húzni a felét. Az volt a benyomásom, hogy az elektronika és a szabad zene, az etnodzsessz és Ázsia, mindaz tehát, ami mostanság kalandot jelent Kampecék számára, kontroll nélkül burjánzott e darabokon. Disznó sarkítás az ilyen, de bennem csak a túlspilázott szerkezetek, az öncélú kavarás és a fárasztó menetidő emléke maradt - és nagyon hiányzott a letisztultság, a könnyedség, a belekapaszkodó.

Bizony jó tíz éve már, hogy itt járt David Thomas: ´87-ben Szentendrén a Wooden Birdsszel, egy év múlva pedig az újjáalakult Pere Ubuvel a Petőfi Csarnokban.

Übü papa

meg-megszólal azóta is - akár a ´95-ös Raygun Suitcase, akár a tavalyi Pennsylvania teljesen rendben van -, hanem a társaság egyik fele Amerikában, a másik meg Angliában él, szóval az egy macerás buli. A két sápadt fiúval három évvel ezelőtt debütált Thomas (Erewhon); gitár, kütyük, trombita és melodeon - ez ugye lényegesen mozgékonyabb vállalkozás. Azt azonban, hogy alárendeltje lenne Übünek, még tévedésből sem mondanám. Míg az "stadionzenekarrá" szeretett volna válni, ez a trió megengedhette magának az intimitást, a csendet, a bensőséges költészetet és a kamaraszínházat.

David fekete nadrágot és fekete inget viselt piros hentesköténnyel. Nélkülözte a zokniját és a cipőjét, s mintha újabban is hízott volna kicsit. "rák óta borzasztóan szenvedett, a gerincét, a hátát fájlalta. Sántikált, vagy lerogyott egy székre, tulajdonképpen úgy festett, a végét járja. Azt kell mondanom, megindítóbban agonizáló Buddhát soha nem láttam még piros henteskötényben. A hátáról, igaz, valójában csak a koncert után szereztem tudomást, addig gyanítani sem mertem, hogy show-elem vagy sorscsapás e kín. Az volt csak szent, hogy bármiként is: hibátlanul alkalmazza. Alkalmasint fulladásos roham is rátört, ugyan azt már hallottam korábban lemezről, a Kathleen című számban. Röhögésileg kibukni vagy kibukásilag röhögni - ezek a dolgok szépen egymásba csavarodtak, mint rendesen, általában.

David "Ornette Coleman műanyag szaxofonját idéző hangja", apró melodeonja is lehetett a régi, a gitáros Keith Moliné és a trombitás Andy Diagram azonban olyan tripeket kevert ki, amilyenekről én gitártól és trombitától még nem hallottam. Mindezt minden felhajtás nélkül, tök visszafogottan - nehogy extremitásnak tűnjék, ha borzong a hát.

Hatvan percet szeretnék elképzeltetni így, aztán a ráadásnak is vége lett, s tulajdonképpen már a lemezét árulta David, mikor is kitűnt a csoda. Sugárzott az arca, és a járása is szemlátomást... - "mire véget ért a koncert, David Thomas megszabadult a fájdalmától". (H. Csaba szavai, köszönet és hála.)

Hát így. Nagyon kevés gitárzenekart ismerek, amelyre szükségem lett volna ez után. Az Ex nem tartozott közéjük - kivált úgy fél kettő magasságában. Három-négy szám, és meg kellett lépnem, az volt a benyomásom: múlt idő. Persze könnyen lehet, magamra értettem.

Tisztázatlanok még a számítások, mindenesetre már kiderült, legfeljebb pár tízezernyi forint a veszteség. Kábé háromszázötven fizető látogató, szerintem ez egy tisztességes szám. A HungaroCarrot további sorsa, ezzel együtt, kérdéses még. Szar dolog - vagyis nem meglepő. Gondolom, most jöhetne a patetikus búcsú, de nem teszi. Megvettem Davidtől a Meadville-t, hadd mulattassam inkább azzal magam.

Marton László Távolodó

HungaroCarrot ´99, Trafó, október 23.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.