Interjú

„Keményen bántak velem”

Ute Lemper énekes

Zene

Musicalszínészből lett a Kurt Weill-dalok, a berlini kabaréslágerek, a francia sanzonok és Marlene Dietrich örökzöldjeinek értő tolmácsolója. Élete alkonyán az idős díva rá is csörgött, háromórás telefonbeszélgetésük adta az ihletet a Randevú Marlenével című előadáshoz, amellyel február 13-án a Müpában szerepel.

Magyar Narancs: Élete utolsó évtizedét Marlene Dietrich jobbára ágyhoz kötve, hosszas telefonbeszélgetésekbe merülve töltötte. Így beszélt többek között Gorbacsovval, Reagannel és önnel is.

Ute Lemper: Magányosan, remeteként élte az utolsó éveit, nem hagyta el a párizsi lakását. Szégyellte a korát, nem akarta, hogy megöregedve lássák, pompázatos dívaként akart megmaradni az emberek emlékezetében. És abban az időben a telefon volt az egyedüli kapocs a külvilággal. A húszas éveim közepén jártam, amikor megesett köztünk ez a hosszú telefonbeszélgetés, gondolhatja, milyen felkavaró volt a számomra. Eszembe se jutott lejegyezni, mit beszéltünk, de ami nagyon is megmaradt bennem, az az átható szomorúság, ami belőle áradt, amikor Németországról beszélt. Szomorúság, hogy nem térhet vissza a szülőhazájába.

MN: A politikát érintették?

UL: Inkább Rilkét, Hollywoodot, Billy Wildert érintettük. Nagyon szerette Rilke költészetét. ’88-ban jártunk, szóba került, hogy milyen nevetséges is ez az egész hidegháborúsdi – a hidegháború gyermeke vagyok, adta magát a téma –, de nem ez volt a beszélgetés fő csapása. Ő főleg Németországról kérdezgetett, én a dalairól. Minden szavában ott volt a keserűség.

MN: Wilder a Vád tanújában és a Külügyi szívügyekben is szerepeltette. Híres mondása volt, hogy Dietrich olyan, mint Teréz anya, csak jobb lábakkal. Mert szenvedélyesen istápolta az elesetteket.

UL: Wilder sok vicces sztorit mesélt róla. Közeli kapcsolatban, nagyon jó barátságban voltak. Sok mindent mesélt a házias, praktikus Dietrichről, a takarítási szokásairól, meg arról, hogy hogyan főzött rá. A hollywoodi évek során Marlene minden vasárnap felkereste Wildert, kitakarított nála, és nekiállt főzni.

MN: Dietrich Párizsban halt meg 1992-ben 90 évesen. Berlinben temették el, ahol utoljára 1960-ban járt, de honfitársai korántsem fogadták lelkesen. Még a temetésekor is ment a fejcsóválás, a The New York Times tudósításából jól látszik, mennyire megosztotta a németeket a személye.

UL: Tizenöt év telt el a háború óta, és mi történt? Amikor visszatért a szülőhazájába, a németek azt üvöltötték az arcába, hogy áruló. Az ő fejükben hazaárulást követett el, mert hátat fordított a hazájának. Csakhogy ez a haza történetesen a náci Németország volt. Nem tudták megbocsátani neki, hogy határozottan fellépett a nácik ellen, hogy a második világháborúban teljes erőbedobással támogatta az amerikai csapatokat. Amikor sok évvel a háború után Berlinben járt, mindezt az arcába kapta.

MN: Leni Riefenstahl, akit korban néhány hónap választott csak el Dietrichtől, igazán nem vádolható azzal, hogy hátat fordított volna a náciknak. Pont az ellenkező utat járta be: míg Dietrich emigrációba vonult és kiállt a nácik ellen, Riefenstahl maradt, és Hitler kedvenc filmes propagandistája lett.

UL: A harmincas években a nácik nagyon is szerették volna visszacsábítani Marlenét Németországba, felmerült, hogy szerepelhetne Riefenstahl egyik filmjében is, mindenképpen azt akarták, hogy a náci Németország filmsztárja legyen. Mindent megadtak volna neki, de nemet mondott. Ekkor már jó ideje Holly­wood­ban dolgozott, de a Németországból frissen érkező zsidó barátaitól pontosan tudta, hogy mi zajlik Hitler alatt.

MN: Nemcsak Dietrichnek voltak ellentmondásos érzései a szülőhazájával kapcsolatban, de önnek is. Egy interjú során például felszólította a kérdező újságírót, hogy ne nevezze önt németnek. Miért?

UL: A németek hosszú ideig ferde szemmel méregettek. Talán mert a pályafutásom nem Németországból indult, hanem Párizsból és Londonból, szóval nem lehetett kiírni rám, hogy „Made in Germany”. És ez gyanút keltett bennük. Sokaknak nem tetszett, hogy a hazai körökön kívül lettem az, aki, és így nem irányíthatnak. Az elmúlt húsz évben már szeretetteljes a viszony, de kezdetben a németek keményen bántak velem.

MN: Dietrich híres dala, a Black Market a Külügyi szívügyekben hangzik el. Arról szól, hogy a berlini Budapester Straßén micsoda feketézés folyik a második világháború után, lehet szalámit, Rembrandtot és bécsi fehérneműt is csereberélni. Hasonló élményekről a felmenői is beszámoltak?

UL: Ez a dal része is a műsoromnak. És hát elképesztő, hogy a szétbombázott Berlin romjain leforgattak egy hollywoodi filmet. Ami a családomat illeti, a szüleim gyerekek voltak a háború alatt, kimenekítették őket a városból, vidéken, a testvéreiktől elválasztva élték át ezeket az időket.

MN: A Black Market Friedrich Hollaender szerzeménye, ő kíséri zongorán Dietrichet a filmben. De ő írta A kék angyal leghíresebb dalát is: az Ich bin von Kopf bis Fuß auf Liebe eingestellt egy csapásra sztárrá tette Dietrichet.

UL: Hollaendert és Dietrichet életre szóló barátság kötötte össze. Neki is el kellett hagynia Németországot, ő is Amerikába emigrált. Hollywoodi zeneszerző lett belőle, Marlenéből pedig hollywoodi sztár.

MN: Nagy nevek írtak dalokat önnek is. Például Tom Waits és Nick Cave.

UL: Ennek már vagy húsz éve, amikor a Punishing Kiss című albumomon dolgoztam. A lemezkiadóm úgy gondolta, hogy miután már megvolt Brecht, Weill, Hollaender, Dietrich és Piaf repertoárja, ideje kitekintenem a kortárs zenei világ felé. Így történt, hogy felkértük Tom Waitst, Nick Cave-et, Elvis Costellót, Scott Walkert és a The Divine Comedyt, hogy írjanak nekem dalokat. Érdekes élmény volt, különösen, hogy nagy Tom Waits-rajongó vagyok, a közreműködők közül érte rajongtam leginkább. De hogy őszinte legyek, a lemezzel nem vagyok annyira kiegyezve, a végeredmény nem tett túl boldoggá. Én nagyon másképp csináltam volna ezt a lemezt, de annyi haszna csak lett, hogy magam is elkezdtem dalokat írni. Gondoltam, ha már átkerültem a kortársi világba, miért ne ülnék le a zongora mellé, akár írhatnék egy-két dalt én is.

MN: New Yorkban él, de azért figyeli, hogy mi a helyzet Németországban. Egy nemrég adott interjújából úgy tűnik, mintha elégedett lenne Angela Merkel teljesítményével.

UL: Merkel Kohl protezsáltja volt, én viszont nem vagyok a konzervativizmus híve. És sosem szerettem Helmut Kohlt. Soha. Az egyetlen, amit igazán szeretek Merkelben, az a válság során tanúsított menekültpolitikája. Talán az egyetlen vezető volt egész Európában, aki megtett mindent, hogy befogadja, integrálja a menekülteket. Emberséges hoz­záállást tanúsított, amikor kirobbant a válság. Ez példás fellépés volt. És nagyon tetszett, ahogy a maga finom, de egyértelmű módján helyre tette Trumpot. Ez nagyon egészséges dolog volt. De mint mondtam, ő konzervatív, én nem. Viszont most, hogy visszavonul, és van lehetőség egy kis visszatekintésre, azt gondolom, hogy sok jót tett Németországgal.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.