Zograf képregény-narratívája alapvetõen verbális meghatározottságú (ezért talán nem ártott volna egy gördülékenyebb fordítás), a rajzok inkább afféle "kísérõjelenségnek", majdhogynem illusztrációs funkciójúnak tûnnek föl. A képi síkon jellemzõen nem nagyon történik más, mint amit a szövegekbõl megtudunk, azaz rendszerint nem él a képek önálló narrációs lehetõségeivel, holott az egyszerû, "iskolás" rajzstílus, az elnagyolt, aránytalan figurák, a "szõrös" kontúrok és az "oldschool", monokróm színezés különösen alkalmas erre. Azonban vitathatatlan, hogy e rajzok hangulatteremtõ ereje óriási, és kiválóan illeszkednek a szerzõ "talált tárgyaihoz" - Zograf jó érzékkel ismeri fel, mi mindenbõl lehet egy-egy oldalpárnyi képregényt alkotni, legyen az saját utazási élménye, a félmúlt ideológiai-államszervezeti berendezkedésének hízelgõ, ám sci-fibe illõ tudományos fantazmagória, az antikváriumban vásárolt régi könyv vagy folyóirat egy-egy részlete, bolhapiacon fellelt, aláíratlan verskézirat vagy épp egy privát napló. Mindezeket rokonszenves humorral, olykor gyermeki rácsodálkozással, és mindig óriási empátiával, szeretetteli figyelemmel kezeli és alakítja saját mûvévé.
A legkedvesebb momentum egy talán akaratlan párhuzam: a kötet elején szereplõ ravennai útibeszámoló utolsó rajzán egy üres szék látható, mely a leginkább tetszett az alkotónak "Jézus jelenései közül", míg az utolsó oldal budapesti élménybeszámolójának záróképe szintén egy szék: miközben a Gödör Klubban egy Bada Dada-emlékestre készültek az Opál Színház tagjai, egy lufi repült be, és telepedett le ama székre.
Fordította: Halmos Ádám. Nyitott Könyvmûhely, 2010, 147 oldal, 2680 Ft
****
