A kerettörténet szerint négy lelkes képregénygeek összefog, hogy közösen teremtsék meg saját szuperhõsfigurájukat. A brainstorming eredménye, a csapat villámkezû rajzolójának hála, azonnal meg is elevenedik az olvasó elõtt, miközben a kollégák idõrõl idõre megvitatják, hogy jó irányba halad-e a cselekmény, és mûködõképesek-e a karakterek. Ha ez így nem lenne elég meta, Felvidéki rátesz még egy lapáttal, fõhõsül ugyanis egy olyan pantomimmûvészt választ, aki képes bármilyen elképzelt objektumot fizikailag is életre kelteni, míg a nemezis szerepét egy kérlelhetetlen mûkritikus játssza, aki viszont el tudja tüntetni a neki nem tetszõ tárgyakat, kezdve a kortárs galériák értéktelennek minõsített kiállításaival.
A hõs és az antihõs a mûfaj szabályainak megfelelõen a látványos fináléban egymásnak feszül, miközben az olvasó elmorfondírozhat rajta, hogy a nyilvánvaló dramaturgiai hiányosságokért (például a fõellenség mondvacsinált motivációjáért) ki a felelõs: maga Felvidéki, vagy a klisékben gondolkodó belsõ narrátorok - utóbbi esetben a képregény hibái is metapoénokként regisztrálhatók. Felvidéki vizuális tehetségét illetõen ugyanakkor nem maradnak kételyek, elnagyoltnak tûnõ, de expresszív rajzokkal, merész színjátékokkal, a mûfaji képregények ritmusában, szellemesen és élvezetesen mesél. És egyébként is: aki egy pantomimesbõl képes menõ hõst faragni, az csak tehetséges lehet.
Nyitott Könyvmûhely, 2011, 112 oldal, 2490 Ft
****
