Interjú

"Ki ez a fickó?"

George Benson gitáros, énekes

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2012. július 16.

Zene

Az On Broadway és a Give Me The Night R&B-t, soult és dzsesszt egymásba hullámoztató előadója hétévesen kezdett gitározni - az azóta eltelt időben pedig több mint hatvan lemezt és tíz Grammy-díjat toldhatott életrajzához. Tavaly megjelent albumán, a Guitar Manen sztenderdeket és pop-rock feldolgozásokat játszik. Július 18-án a Veszprémfesten lépett fel zenekarával, a Narancs még előtte beszélgetett vele.

Magyar Narancs: Azért választott a Guitar Manre egy Michael Jackson-számot is (The Lady In My Life), mert jó barátok voltak?

George Benson: A kettőnek semmi köze egymáshoz. A producerem ötlete volt, hogy próbáljuk meg új hangzásba csomagolni ezt a remek dalt. Mire azt feleltem neki, egye fene, adok neki egy sanszot. Kitaláltunk hozzá egy jó kis szofisztikált hangzást.

MN: Ez a 35. stúdióalbuma. Van olyan lemeze, amit kivételesen sikerültnek tart?

GB: A változatosság gyönyörködtet. Szving, blues, bop, R&B, funky, soul, pop, smooth jazz - édesmindegy nekem, csak jó zene legyen. Noha a Breezin' hozta meg az áttörést a hetvenes évek végén, mégis a Living Inside Your Love az, ami a legjobban kifejezi az életérzésemet. A fél világot végigturnéztam vele. Szimfonikus zenekari kísérettel készült, és talán egyik albumomnál sem sikerült annyira eltalálni az egyensúlyt a hangom és a nagyzenekari hangzás között. Ráadásul a dalok egy részét én magam írtam. Minden téren kielégített az eredmény: mint szerzőt, mint gitárost és mint előadót is.

MN: Hat évvel ezelőtti közös lemeze Al Jarreau-val igencsak sikeres volt. Milyen emlékei vannak a Givin' It Up felvételéről?

GB: Kölcsönösen rajongunk egymásért, bár tűz és víz természet vagyunk. Szó se róla, furcsa párt alkottunk, én a magam vehemenciájával, ő pedig a lakonikus nyugalmával. A híd, ami összeköt minket, a hit. Nincs közöttünk nézeteltérés abban, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy a szeretetet közvetítsük a zene nyelvén.

MN: Hogyan gondol ma vissza hajdani önmagára, a pittsburghi gyerekre, aki a szegénységből küzdötte fel magát?


GB: Megértő mosollyal. Rettenetesen csórók voltunk. Anyám az anyatejjel oltotta belém az éneklést, s a mostohaapámtól kaptam életem első gitárját, aki amatőr zenész volt. A templomi kórusban gospeleket énekeltem, az iskolában hálaadó énekeket. Később bárokban gitároztam, és alig múltam tíz, amikor megjelent az első kislemezem. Egy razzia során bevittek a rendőrőrsre. Szegény anyám annyira megijedt, hogy el akart tiltani a zenéléstől. Jobbnak látta, ha iskoláztatja a fiát. Így kerültem New Yorkba, ahol aztán magával ragadott a dzsessz áramlata.

MN: Kik hatottak önre akkor?

GB: Sokan, Benny Goodman big bandjén át Charlie Parkerig. Django Reinhardt gitárjátékát csak később fedeztem fel. Sosem felejtem el az első találkozásomat Miles Davisszel. Hihetetlen megtiszteltetés volt, hogy ellátogatott szerény otthonomba. A gyerekeim a nappaliban hancúroztak, miközben én a My Funny Valentine-t pengettem neki. Annyira zavarta a gyerekzsivaj, hogy menekülőre vette. Távozóban csak annyit mondott: "Magából soha nem lesz igazi dzsesszzenész." Évekkel később mégis felkért, hogy játsszak vele a Miles In The Skyon.

MN: Úgy tudom, az a titkos vágya, hogy kamarazenekarral lépjen fel.

GB: Valóban. Imádom a kamarazenekarokat. Két albumot készítettem kamarazenei kísérettel. Hihetetlenül intim a hangzása. Amúgy pedig odavagyok a vonósokért. Ha második hangszert választhatnék, mindenképpen a hegedű lenne az. Az Ibanez gitárok hangzásához szokott fülemnek felemelő érzés, amikor megszólal valahol egy Stradivari.

MN: A zenésztársadalomban tapasztalja még, hogy van bármiféle különbség a feketék és a fehérek küszködése között?

GB: A közelmúltból Michael Jackson vagy Whitney Houston példáját említhetném. Mindketten fantasztikus tehetségek voltak, súlyos önértékelési problémával. A siker és a hírnév rabszolgái. A zeneipar nagy daráló, főként a feketék számára. Minél messzebbről jöttél ugyanis, annál nagyobb megfelelési vágy szorul beléd. És ezt maximálisan kihasználják a lemezstúdiók, a producerek, a menedzserek. A nagy szenzibilitással rendelkező művészek könnyen elvéreznek a siker vagy a sikertelenség oltárán. Michael közeli barátom volt, és ahányszor csak beszélgettünk, mindig próbáltam őt meggyőzni arról, hogy ne akarjon mindenáron number one lenni.

MN: Önt mi mentette meg attól, hogy bedarálja a gépezet?

GB: Szerencsére soha nem akartam mindenképp első lenni. Senkihez nem méregettem magam, és senkinek nem akartam megfelelni. Mindig a belső értékrendemet követtem, függetlenül az aktuális divattól, elvárásoktól. Persze én is kaptam pofonokat az élettől, de nem feküdtem le senkinek.

MN: Olyan vádak érték, hogy elárulta a dzsesszt.

GB: A dzsessz legnagyobb árulójának Charlie Parkert tartották, amikor partikra hangolt szórakoztatásból művészetté emelte a műfajt. Lerombolta a korlátokat, megváltoztatta a paramétereket. És nem utolsósorban bebizonyította, hogy nemcsak ösztönből lehet zenélni, hanem kell hozzá éberség, szellemi, értelmi tőke is.

MN: Az éneklés vagy a gitározás a fontosabb magának?

GB: Ezt a kérdést mindig felteszik nekem. Egyikről sem tudnék lemondani. Igaz, jóval korábban kezdtem gitározni, mint énekelni. Azt tapasztalom, hogy sokan zavarban vannak velem kapcsolatban. Ki ez a fickó, akit a dzsessz köreiben érzelmes énekesként, a popsztárok sorában pedig pengető emberként tartanak számon? A legnagyobb megtiszteltetés számomra, ha egyszerűen muzsikusként maradok meg a közönség emlékezetében.


Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.