Interjú

"Ki ez a fickó?"

George Benson gitáros, énekes

Zene

Az On Broadway és a Give Me The Night R&B-t, soult és dzsesszt egymásba hullámoztató előadója hétévesen kezdett gitározni - az azóta eltelt időben pedig több mint hatvan lemezt és tíz Grammy-díjat toldhatott életrajzához. Tavaly megjelent albumán, a Guitar Manen sztenderdeket és pop-rock feldolgozásokat játszik. Július 18-án a Veszprémfesten lépett fel zenekarával, a Narancs még előtte beszélgetett vele.

Magyar Narancs: Azért választott a Guitar Manre egy Michael Jackson-számot is (The Lady In My Life), mert jó barátok voltak?

George Benson: A kettőnek semmi köze egymáshoz. A producerem ötlete volt, hogy próbáljuk meg új hangzásba csomagolni ezt a remek dalt. Mire azt feleltem neki, egye fene, adok neki egy sanszot. Kitaláltunk hozzá egy jó kis szofisztikált hangzást.

MN: Ez a 35. stúdióalbuma. Van olyan lemeze, amit kivételesen sikerültnek tart?

GB: A változatosság gyönyörködtet. Szving, blues, bop, R&B, funky, soul, pop, smooth jazz - édesmindegy nekem, csak jó zene legyen. Noha a Breezin' hozta meg az áttörést a hetvenes évek végén, mégis a Living Inside Your Love az, ami a legjobban kifejezi az életérzésemet. A fél világot végigturnéztam vele. Szimfonikus zenekari kísérettel készült, és talán egyik albumomnál sem sikerült annyira eltalálni az egyensúlyt a hangom és a nagyzenekari hangzás között. Ráadásul a dalok egy részét én magam írtam. Minden téren kielégített az eredmény: mint szerzőt, mint gitárost és mint előadót is.

MN: Hat évvel ezelőtti közös lemeze Al Jarreau-val igencsak sikeres volt. Milyen emlékei vannak a Givin' It Up felvételéről?

GB: Kölcsönösen rajongunk egymásért, bár tűz és víz természet vagyunk. Szó se róla, furcsa párt alkottunk, én a magam vehemenciájával, ő pedig a lakonikus nyugalmával. A híd, ami összeköt minket, a hit. Nincs közöttünk nézeteltérés abban, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy a szeretetet közvetítsük a zene nyelvén.

MN: Hogyan gondol ma vissza hajdani önmagára, a pittsburghi gyerekre, aki a szegénységből küzdötte fel magát?


GB: Megértő mosollyal. Rettenetesen csórók voltunk. Anyám az anyatejjel oltotta belém az éneklést, s a mostohaapámtól kaptam életem első gitárját, aki amatőr zenész volt. A templomi kórusban gospeleket énekeltem, az iskolában hálaadó énekeket. Később bárokban gitároztam, és alig múltam tíz, amikor megjelent az első kislemezem. Egy razzia során bevittek a rendőrőrsre. Szegény anyám annyira megijedt, hogy el akart tiltani a zenéléstől. Jobbnak látta, ha iskoláztatja a fiát. Így kerültem New Yorkba, ahol aztán magával ragadott a dzsessz áramlata.

MN: Kik hatottak önre akkor?

GB: Sokan, Benny Goodman big bandjén át Charlie Parkerig. Django Reinhardt gitárjátékát csak később fedeztem fel. Sosem felejtem el az első találkozásomat Miles Davisszel. Hihetetlen megtiszteltetés volt, hogy ellátogatott szerény otthonomba. A gyerekeim a nappaliban hancúroztak, miközben én a My Funny Valentine-t pengettem neki. Annyira zavarta a gyerekzsivaj, hogy menekülőre vette. Távozóban csak annyit mondott: "Magából soha nem lesz igazi dzsesszzenész." Évekkel később mégis felkért, hogy játsszak vele a Miles In The Skyon.

MN: Úgy tudom, az a titkos vágya, hogy kamarazenekarral lépjen fel.

GB: Valóban. Imádom a kamarazenekarokat. Két albumot készítettem kamarazenei kísérettel. Hihetetlenül intim a hangzása. Amúgy pedig odavagyok a vonósokért. Ha második hangszert választhatnék, mindenképpen a hegedű lenne az. Az Ibanez gitárok hangzásához szokott fülemnek felemelő érzés, amikor megszólal valahol egy Stradivari.

MN: A zenésztársadalomban tapasztalja még, hogy van bármiféle különbség a feketék és a fehérek küszködése között?

GB: A közelmúltból Michael Jackson vagy Whitney Houston példáját említhetném. Mindketten fantasztikus tehetségek voltak, súlyos önértékelési problémával. A siker és a hírnév rabszolgái. A zeneipar nagy daráló, főként a feketék számára. Minél messzebbről jöttél ugyanis, annál nagyobb megfelelési vágy szorul beléd. És ezt maximálisan kihasználják a lemezstúdiók, a producerek, a menedzserek. A nagy szenzibilitással rendelkező művészek könnyen elvéreznek a siker vagy a sikertelenség oltárán. Michael közeli barátom volt, és ahányszor csak beszélgettünk, mindig próbáltam őt meggyőzni arról, hogy ne akarjon mindenáron number one lenni.

MN: Önt mi mentette meg attól, hogy bedarálja a gépezet?

GB: Szerencsére soha nem akartam mindenképp első lenni. Senkihez nem méregettem magam, és senkinek nem akartam megfelelni. Mindig a belső értékrendemet követtem, függetlenül az aktuális divattól, elvárásoktól. Persze én is kaptam pofonokat az élettől, de nem feküdtem le senkinek.

MN: Olyan vádak érték, hogy elárulta a dzsesszt.

GB: A dzsessz legnagyobb árulójának Charlie Parkert tartották, amikor partikra hangolt szórakoztatásból művészetté emelte a műfajt. Lerombolta a korlátokat, megváltoztatta a paramétereket. És nem utolsósorban bebizonyította, hogy nemcsak ösztönből lehet zenélni, hanem kell hozzá éberség, szellemi, értelmi tőke is.

MN: Az éneklés vagy a gitározás a fontosabb magának?

GB: Ezt a kérdést mindig felteszik nekem. Egyikről sem tudnék lemondani. Igaz, jóval korábban kezdtem gitározni, mint énekelni. Azt tapasztalom, hogy sokan zavarban vannak velem kapcsolatban. Ki ez a fickó, akit a dzsessz köreiben érzelmes énekesként, a popsztárok sorában pedig pengető emberként tartanak számon? A legnagyobb megtiszteltetés számomra, ha egyszerűen muzsikusként maradok meg a közönség emlékezetében.


Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.