Zene

koncert - House Of Pain

A Volt Fesztivál az idén rútul elbánt a kultikus fellépőivel: először az utoljára tizenkét éve Európában járt Primust voltak képesek besuvasztani a hétórás büntetősávba az Edda és a Tankcsapda közé a Nagyszínpadon, aztán az amerikai hiphoplegendát, a House Of Paint helyezték el a legfeljebb csak hazai altersztárocskákhoz méltó MR2 színpadra. Pedig a csapat újjáalakuló turnéja nem kicsi fegyvertény, már csak azért sem, mert DJ Lethal a Limp Bizkittel, Everlast pedig a saját szólódolgaival lett pokolian elfoglalt figura, így vajmi kevés az esély, hogy záros határidőn belül újra átjöjjenek Európába a House Of Painnel - amely a kilencvenes évek elején asztalra tett három kiváló lemeze okán megérdemelte volna a Nagyszínpadot, még akkor is, ha Magyarországon mindenki csak a Jump Around című első lemezes slágert ismeri tőlük.
  • V. Á.
  • 2011. július 7.

lemez - Zodiac Free Arts Club: Floating World

1967 végén néhány fiatal és ambiciózus berlini művész The Zodiak Free Arts Lab néven létrehozott egy különleges, szabad zenei műhelyt, ahol bárki korlátlanul megvalósíthatta elképzeléseit a megannyi ott felhalmozott hangszer és kütyü segítségével. Tán nem túlzás azt állítani, hogy innen (is) datálhatjuk a később összefoglalóan kraut musiknak gúnyolt/becézett ágas-bogas, többé-kevésbé már elektronikus zenei irányzat születését.
  • - minek -
  • 2011. július 7.

könyv - Ingo Schulze: Mobil

Életünk amolyan lassú kis krimi, amiben nincs fondorlatos gyilkosság, se dramaturgiailag kitervelt fordulat, mégis nagy a tét, nyomozni kellene, elemezni, értelmezni magunkat, viszonyainkat, amit nem teszünk meg persze - restségből, gyávaságból, mindegy. De jön ez a Schulze, aki mindent megfigyel: elvétett hangsúlyt, vétlenül kimondott rossz választ, meggondolatlan mozdulatot.
  • - kornya -
  • 2011. július 7.

koncert - Corrosion Of Conformity

Azzal - gondolom - mindenki tisztában van, hogy ez a koncert akkor lett volna igazán nagy durranás, ha a C.O.C. abban a felállásban érkezik, amellyel világot hódított a 90-es évek közepétől olyan lemezekkel, mint a Deliverance vagy a Wiseblood, amelyek az egyes Down-anyaggal együtt gyakorlatilag melegágyai voltak a később begyűrűző stoner-doom-sludge hullámnak.
  • - vincze -
  • 2011. július 7.

könyv - Karin Alvtegen: A kitaszított

Sibylla minden túlélési praktikát, zárnyitási trükköt, szobafoglalási technikát, pénzszerzési cselt, beolvadási álcát ismer, ám nem CIA és még csak nem is MI6, hanem H.O.M.E.L.E.S.S. a státusza.
  • - kg -
  • 2011. július 7.

"Most békülőben vagyunk" - Bérczesi Róbert zenész

A Hiperkarma dalszerző-énekese pár évig nem hallatott magáról, hogy aztán turbósebességre kapcsolva egyszerre négy projekttel térjen vissza a zenei életbe. Egy belvárosi lakásban tartott szobakoncert után új tervei mellett a siker árnyoldaláról, az önpusztításról és az önsegítésről is beszélgettünk.
  • Iványi Zsófia
  • 2011. július 7.

Színház - Hatalom és erőszak testvérisége - Botho Strauss: Meggyalázás

Nem vagyok nagy híve az interaktív színháznak; azt sem szeretem, ha mi, nézők vagyunk a nép, a polgár, ha akár csak puszta nézéssel felelnünk-reagálnunk kell a játszók kezdeményezéseire. Ehhez képest a Zsámbékon bemutatott Titus Andronicus-parafrázisban eléggé engedelmesen meneteltem a rakétabázis változatos terepén nagy találékonysággal kialakított-megtalált helyszínekre, kis tisztásra és keskeny alagútféleségbe, engedelmeskedtem a néma, de annál határozottabb, ujjpattintgatós terelgetésnek - és utólag visszagondolva az egészre ekkor éreztem jobban magam, legalábbis befogadóként.
  • Csáki Judit
  • 2011. július 7.

Dokumentumfilm - Meglátni és elfogadni - Kabarcz Zsófi-Boros Panna: Varázslatos gladiátorok

"Amikor mentünk át az úttesten, a zebrán, és jött egy autó, akkor megfordult a fejemben, hogy elengedem a babakocsit" - emlékszik vissza a Varázslatos gladiátorok legmegrázóbb pillanatában egy apuka a napra, amikor Down-szindrómás újszülöttjével és feleségével hazafelé tartott a kórházból. Brutálisan őszinte beismerés, amelyre nyilván csak akkor szánhatja el magát valaki, ha már túl tudott lépni a belső zűrzavaron, ha már el tudta fogadni a gyerekét olyannak, amilyen: értelmi sérültnek. Ha a néhány csökkent képesség mellett meglátta a százezernyi jó és ezernyi kiemelkedően jó tulajdonságot; ha az értelmet nem is, de a jellemet tökéletesen épnek tartja.
  • Kovács Bálint
  • 2011. július 7.

DVD - Elégedetlenség - Jean Delannoy: Maigret csapdát állít; Maigret és a Saint-Fiacre ügy

Bűnügyi regények emblematikus figurái, bizonyos híres detektívek nem adják egykönnyen a képüket. Milyen hosszú időbe és hány áldozatba (nem is voltak kis vadak) tellett, mire David Suchet személyében került egy hitelesnek ható Hercule Poirot; bár Peter Ustinov eleve csak vicc lehetett, de a free cinema máig kitartó zsenije, Albert Finney nem intézhető el ennyivel, Poirot-t mégsem bírta megrajzolni. Philip Marlowe-val még cifrább a helyzet, talán százból, ha egyszer sikerült, Elliott Gouldnak Robert Altman Hosszú búcsú című filmjében - Humphrey Bogart és Robert Mitchum is belebukott. Powers Boothe persze megfelelő személynek látszott, de a főszereplésével készült 1983-tól '86-ig futó sorozat oly gyengére sikerült, hogy végül esélye sem volt. Ugyanakkor vannak könnyű esetek is, Miss Marple vagy Sherlock Holmes már-már csekély színészi vértezetben is teljesíthető, se szeri, se száma a meggyőző játékoknak. Jules Maigret vászonjelenléte e két eshetőség kombinációja - akadtak ügyes megformálói, komoly színészek, mint Bruno Cremer vagy Michael Gambon vették magabiztosan, vagy komolytalanok, a máshol igen jó német komikus, Heinz Rühmann például. Csakhogy az 1960-63 közt bemutatott, Magyarországra a hetvenes évek első felében - a magyar televíziózás első valóban hosszúnak mondott, amúgy 52 részes szériájaként - elvetődő BBC-sorozat főszerepében egy hazáján kívül alig is ismert brit tévészínész, bizonyos Rupert Davies olyat produkált, ami talán csak Suchet közismert bravúrjával mérhető. Vagy avval sem. Igaz, ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy az ő sorozata minden tekintetben laposra veri még ma is bármelyik Maigret-adaptációt. Mindezekkel szemben Jean Gabin esete a két itt tárgyalt feldolgozásban sajnos távolról sem illeszthető ebbe a történetbe.
  • - turcsányi -
  • 2011. július 7.

Könyv - Keresd a nőt? - Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története

Ha létezik a tudomány- és kultúrtörténetben ikonná nemesült, nem halványuló állócsillag, akkor Albert Einstein feltétlenül az. Lassan egy évszázada annak, hogy zseniális kutatóból és elméleti forradalmárból rögvest afféle übertudóssá katapultált a mérvadó és a teljesen bulvárszerű sajtó hasábjain is. Azóta pólót, bögrét, hátizsákot és biográfiát bármikor el lehet adni a nevével - utóbbit már csak azért is, mert Einstein élete mindenféle hype-on túlmutató módon tényleg kész regény. Személyiségének összetettségével és sorsának fordulataival talán még nem is állt oly egyedül - erről elég annyit mondanunk, hogy tudományos innovátorként és német zsidóként kellett átélnie a XX. század első felét. Ha még ehhez hozzájönnek a tudományos pálya máig érték- és időtálló eredményei, laikus és tanult elmét egyaránt próbára tevő, látszólagos paradoxonokban gazdag elmeszüleményei, akkor máris helyben vagyunk. S még csak ki sem merítettük e gazdag élet kincsesbányáját: nem tárgyaltuk magánéletének titkait és fordulatait, szót sem ejtettünk következetlen pacifizmusáról, politikai vonzódásairól, elfogultságairól és így tovább.

Kiállítás - Bácsborsódtól a szuvenírig - Moholy-Nagy László: The Art of Light

A Ludwig Múzeum világhírű magyar származású alkotók művészetét bemutató sorozatában a több szempontból is kakukktojásnak számító szobrász, Amerigo Tot kivételével olyan alkotók - Robert Capa, Munkácsi Márton és (részben) Kepes György - műveit láthattuk, akik a fotográfia területén alkottak maradandót. A szerb határ közeli kis faluban született, akkor még Weisz, később nevelőapja nyomán Nagy, majd gyermekéveinek színhelyére, a vajdasági Mohol településre emlékezve a Moholy-Nagy nevet felvevő művész (1895-1946) több vonatkozásban is különbözik pályatársaitól, hiszen afféle összművészetet gyakorolt: nemcsak teoretikus műveket írt és kiváló pedagógus volt, hanem festő, fényképész és filmes, tervezett reklámokat és díszleteket, de foglalkozott kirakattervezéssel és ipari formatervezéssel is.

könyv - Baráth Katalin: A türkizkék hegedű

"Tolvaj! Fogják meg!" Igen, így kell krimit kezdeni, semmi fakszni, rögtön benne vagyunk a sűrűjében, a Párisi Nagyáruház folyosóin, cirka 1911. Az úri közönség sipákol, a tolvaj iszkol, a századelő pedig nagyon él.
  • - kg -
  • 2011. június 30.

képregény - Felvidéki Miklós: Némajáték

Amikor a csavaros agyvelejű Charlie Kaufman sehogy sem tudta szkriptté adaptálni a rá bízott tényregényt, jobb híján megírta annak a forgatókönyvírónak a történetét, aki sehogy sem tudta szkriptté adaptálni a rá bízott tényregényt. Az elbeszélés nehézségeinek megéneklése meglehetősen elcsépelt trükk, de még mindig működik, ha okosan csinálják.
  • Baski Sándor
  • 2011. június 30.

film - MR. POPPER PINGVINJEI

Jim Carrey (49) még sosem csinálta pingvinnel; most végre. Elmondtunk-e ezzel minden érdemlegest a produkcióról? Korántsem.
  • - kg -
  • 2011. június 30.