könyv - Ingo Schulze: Mobil

  • - kornya -
  • 2011. július 7.

Zene

Életünk amolyan lassú kis krimi, amiben nincs fondorlatos gyilkosság, se dramaturgiailag kitervelt fordulat, mégis nagy a tét, nyomozni kellene, elemezni, értelmezni magunkat, viszonyainkat, amit nem teszünk meg persze - restségből, gyávaságból, mindegy. De jön ez a Schulze, aki mindent megfigyel: elvétett hangsúlyt, vétlenül kimondott rossz választ, meggondolatlan mozdulatot.
Életünk amolyan lassú kis krimi, amiben nincs fondorlatos gyilkosság, se dramaturgiailag kitervelt fordulat, mégis nagy a tét, nyomozni kellene, elemezni, értelmezni magunkat, viszonyainkat, amit nem teszünk meg persze - restségbõl, gyávaságból, mindegy. De jön ez a Schulze, aki mindent megfigyel: elvétett hangsúlyt, vétlenül kimondott rossz választ, meggondolatlan mozdulatot. Olyan tájakat ír, amilyeneket Caspar David Friedrich festett, csak Schulze novellatájaiban a melankólia mellett valami kellemetlen feszültség is van: sejtjük, hogy a dolgoknak nem lesz jó végük, de néha mégis, hátha...

A díjhalmozó exendékás író kizárólag a máról és olyan emberekrõl ír, mint te meg én. Ilyen a világot járó író is, aki több történet fõszereplõje, és természetesen nem azonos a szerzõvel, aki persze erre rájátszik galádul. Hõseinek tapasztalata - a szerelem, a féltékenység, az élet zamatába keveredõ fanyar íz, kisebb-nagyobb boldogtalanságok heroizmusa - mind ismerõs. Vegyük például a fiatal ügyvéd történetét: éppen amikor feljebb lép az irodai szamárlétrán, rátalál a szerelemre is, ám kiderül, hogy a lány - de nincs szívem lelõni a poént. Nekünk, magyaroknak különösen tanulságos a Kertész Imre 91-es Budapest-Bécs utazásának Jegyzõkönyvére, és az arra írt Esterházy-szövegre (Élet és irodalom) reflektáló novella: egy német író a magyar EU-csatlakozás elõtti héten ugyanezen az útvonalon próbálja átélni a magyar írókollégák egykori kelet-európai szorongását, aminek kudarcáról élvezetes öniróniával számol be Schulze.

Sosem tobzódik képekben; mondatai néha unalmasak, de többnyire csendesen izzanak a novellák. Az elsõ látásra lineárisan elmesélt történetekrõl pedig hamar kiderül, hogy rafinált kis dögök, amelyeket ezúttal is Nádori Lídia magyarított.

Fordította: Nádori Lídia. Európa, 2011, 262 oldal, 3000 Ft

***** alá

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.