könyv - Ingo Schulze: Mobil

  • - kornya -
  • 2011. július 7.

Zene

Életünk amolyan lassú kis krimi, amiben nincs fondorlatos gyilkosság, se dramaturgiailag kitervelt fordulat, mégis nagy a tét, nyomozni kellene, elemezni, értelmezni magunkat, viszonyainkat, amit nem teszünk meg persze - restségből, gyávaságból, mindegy. De jön ez a Schulze, aki mindent megfigyel: elvétett hangsúlyt, vétlenül kimondott rossz választ, meggondolatlan mozdulatot.
Életünk amolyan lassú kis krimi, amiben nincs fondorlatos gyilkosság, se dramaturgiailag kitervelt fordulat, mégis nagy a tét, nyomozni kellene, elemezni, értelmezni magunkat, viszonyainkat, amit nem teszünk meg persze - restségbõl, gyávaságból, mindegy. De jön ez a Schulze, aki mindent megfigyel: elvétett hangsúlyt, vétlenül kimondott rossz választ, meggondolatlan mozdulatot. Olyan tájakat ír, amilyeneket Caspar David Friedrich festett, csak Schulze novellatájaiban a melankólia mellett valami kellemetlen feszültség is van: sejtjük, hogy a dolgoknak nem lesz jó végük, de néha mégis, hátha...

A díjhalmozó exendékás író kizárólag a máról és olyan emberekrõl ír, mint te meg én. Ilyen a világot járó író is, aki több történet fõszereplõje, és természetesen nem azonos a szerzõvel, aki persze erre rájátszik galádul. Hõseinek tapasztalata - a szerelem, a féltékenység, az élet zamatába keveredõ fanyar íz, kisebb-nagyobb boldogtalanságok heroizmusa - mind ismerõs. Vegyük például a fiatal ügyvéd történetét: éppen amikor feljebb lép az irodai szamárlétrán, rátalál a szerelemre is, ám kiderül, hogy a lány - de nincs szívem lelõni a poént. Nekünk, magyaroknak különösen tanulságos a Kertész Imre 91-es Budapest-Bécs utazásának Jegyzõkönyvére, és az arra írt Esterházy-szövegre (Élet és irodalom) reflektáló novella: egy német író a magyar EU-csatlakozás elõtti héten ugyanezen az útvonalon próbálja átélni a magyar írókollégák egykori kelet-európai szorongását, aminek kudarcáról élvezetes öniróniával számol be Schulze.

Sosem tobzódik képekben; mondatai néha unalmasak, de többnyire csendesen izzanak a novellák. Az elsõ látásra lineárisan elmesélt történetekrõl pedig hamar kiderül, hogy rafinált kis dögök, amelyeket ezúttal is Nádori Lídia magyarított.

Fordította: Nádori Lídia. Európa, 2011, 262 oldal, 3000 Ft

***** alá

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.