Könyv - Keresd a nőt? - Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története

Zene

Ha létezik a tudomány- és kultúrtörténetben ikonná nemesült, nem halványuló állócsillag, akkor Albert Einstein feltétlenül az. Lassan egy évszázada annak, hogy zseniális kutatóból és elméleti forradalmárból rögvest afféle übertudóssá katapultált a mérvadó és a teljesen bulvárszerű sajtó hasábjain is. Azóta pólót, bögrét, hátizsákot és biográfiát bármikor el lehet adni a nevével - utóbbit már csak azért is, mert Einstein élete mindenféle hype-on túlmutató módon tényleg kész regény. Személyiségének összetettségével és sorsának fordulataival talán még nem is állt oly egyedül - erről elég annyit mondanunk, hogy tudományos innovátorként és német zsidóként kellett átélnie a XX. század első felét. Ha még ehhez hozzájönnek a tudományos pálya máig érték- és időtálló eredményei, laikus és tanult elmét egyaránt próbára tevő, látszólagos paradoxonokban gazdag elmeszüleményei, akkor máris helyben vagyunk. S még csak ki sem merítettük e gazdag élet kincsesbányáját: nem tárgyaltuk magánéletének titkait és fordulatait, szót sem ejtettünk következetlen pacifizmusáról, politikai vonzódásairól, elfogultságairól és így tovább.

Ha létezik a tudomány- és kultúrtörténetben ikonná nemesült, nem halványuló állócsillag, akkor Albert Einstein feltétlenül az. Lassan egy évszázada annak, hogy zseniális kutatóból és elméleti forradalmárból rögvest afféle übertudóssá katapultált a mérvadó és a teljesen bulvárszerű sajtó hasábjain is. Azóta pólót, bögrét, hátizsákot és biográfiát bármikor el lehet adni a nevével - utóbbit már csak azért is, mert Einstein élete mindenféle hype-on túlmutató módon tényleg kész regény. Személyiségének összetettségével és sorsának fordulataival talán még nem is állt oly egyedül - erről elég annyit mondanunk, hogy tudományos innovátorként és német zsidóként kellett átélnie a XX. század első felét. Ha még ehhez hozzájönnek a tudományos pálya máig érték- és időtálló eredményei, laikus és tanult elmét egyaránt próbára tevő, látszólagos paradoxonokban gazdag elmeszüleményei, akkor máris helyben vagyunk. S még csak ki sem merítettük e gazdag élet kincsesbányáját: nem tárgyaltuk magánéletének titkait és fordulatait, szót sem ejtettünk következetlen pacifizmusáról, politikai vonzódásairól, elfogultságairól és így tovább.

Jürgen Neffe eredetileg 2005-ben publikált, 2007-ben a Washington Post által az év legjobb könyvének választott, nálunk most kiadott életrajzának egyik fő erénye, hogy valamennyi aspektust megpróbálja komplex módon, összefüggéseiben tárgyalni, nem leplezve az életpálya és a tudományos karrier rejtett belső kapcsolatait. Ehhez némileg formabontó módon tematikus csoportokba gyűjti az Einstein-korpusz tényeit és rejtélyeit, új kutatási eredményeket és régről ismert, kanonikus megállapításokat, s ezek nyomán próbál meg válaszokat találni sok-sok évtizedes kérdésekre. Azért némi hatásvadászat sem hiányzik munkájából - hogy ne mondjuk, rögtön Einstein boncolásával, s a jeles halott agyának eltulajdonításával indít.

Neffe nem sokat vacakol: tudja, hogy megcélzott olvasóközönsége szereti az összetett személyiségrajzokat, az egy testben-lélekben megbúvó, látszólag kibékíthetetlen ellentéteket - úgy alakítja hát a történet narratíváját, hogy nagykanállal kapjunk a kollízióból. Az ő Einsteinje képes távlatos elképzeléseket szolgálni, munkássága bővelkedik az elképesztő meglátásokban, ugyanakkor az élet számos területén megdöbbentő rövidlátásról tesz tanúbizonyságot. Ahhoz, hogy az eddigiektől sok tekintetben, néha még az Einstein-életművet behatóan ismerő, "szakmaibb" publikum számára is új megállapításokra juthasson, Neffe áttanulmányozott jó néhány, eddig kevéssé kutatott dokumentumot. "Áttúrta" Einstein berlini orvosa, a magyar származású Plesch János naplóját, kijegyzetelte Einstein első feleségéhez, a Titelről elszármazott szerb Mileva Marichoz írt leveleit (a matematikusnőt a Zürichi Egyetemen ismerte meg, ahol a csoporttársa volt), meg azokat is, melyeket tőle született fiaihoz, Hans Alberthez és a tragikus sorsú Eduardhoz írt. Neffe ennek nyomán vissza-visszatérő módban fogalmazza meg Einstein alapvető kettős természetét: egyszerre tűnik komoly, elmélyült és végtelenül intelligens tudósnak, hogy azután a legváratlanabb pillanatokban bukkanjon elő személyiségének másik oldala, mondhatni gyermeki, vidám arca. Neffe nem is habozik megfogalmazni ama állítást, hogy Einstein az autizmus egy sajátos (viszonylag "enyhébb") formájában, Asperger-szindrómában szenvedett, ami egyszerre magyarázza társadalmi, magánéleti és alkalmi iskolai beilleszkedési problémáit, az elmélyültségre való hajlamát és a társadalmi problémák és konfliktusok iránti élénk érdeklődését. Ehhez képest sokkal kevéssé meglepő, hogy Einstein, a tudományos forradalmár mennyire "értetlenül" kezelte korának sokszor egyenesen rá hivatkozó (viszont teóriáival aligha alaposan megbarátkozó) művészzsenijeit. Hogy nem becsülte Breuer Marcell bútorait, Mondrian vagy Chagall képeit, hogy zenében Mozart volt számára a non plus ultra, s nemhogy Schönberget, de Wagnert, sőt Brahmsot sem szerette - aligha vág bárkit is földhöz. Ennél már érdekesebb, habár nem teljesen új megállapítás, hogy az emberi emancipáció és a tudományos haladás nagy barátja voltaképpen lenézte a nőket, hogy két házassága is kudarccal végződött: gyakorlatilag mindvégig magányos maradt, s afféle passzív-agresszív apaként képtelen volt kezelni fiai problémáit. Sokkal izgalmasabb, ahogy Neffe kontextusba állítja és felvázolja a sokszor bunkósbottal a kézben vitázó Einstein képét: az alkotói pálya delelőjén túljutott, néha túlérzékeny, máskor látszólag értetlen, hol meg jogos igazának tudatában indulatos, fizikusból idollá s még életében eleven szoborrá nemesült debatterét.

Neki egyszerre kellett harcolnia értetlen és sokszor egészen nemtelen ideológiai okokból ellenséges szakmabeliekkel és laikusokkal, s közben meg kellett vívnia csörtéit a fiatalabb, szintúgy briliáns elmékből álló tudósgenerációval, kiknek nem determinisztikus kvantummechanikai elgondolásait (dacára, hogy egykor maga is a kvantumelmélet úttörői közé tartozott) már erős világnézeti, filozófiai hátterű szkepszissel figyelte (lásd erről: Lassan, bandukolva. MaNcs, 2005. április 28.).

Jürgen Neffe ritka olvasmányos, a laikusok számára is tökéletesen érthető, a korábbi biográfiák toposzaihoz képest kétségtelenül újszerű megközelítésekkel élő pályaképet alkotott - s ezúttal a fordítást sem érheti komoly kifogás.

Fordította: Gerner József. Typotex, 2011, 593 oldal, 4300 Ft

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.