Kérdés, hogy miként mutathatók be három aprócska teremben a lengyel ellenállás történetének dokumentumai, kezdve a gdanski hajógyári sztrájktól a hadiállapoton át egészen az elsõ szabad választásokig - tudva, hogy a szovjet blokk más országaival ellentétben itt a korhadt rendszer eltûnését hatalmas tömegek követelték. Ebbõl is következik, hogy a kurátoroknak irdatlan mennyiségû szamizdat anyagból kellett válogatniuk - szem elõtt tartva azt is, hogy felnõtt egy olyan nemzedék, amely még csak elképzelni sem tudja, milyen volt az élet a vasfüggöny mögött. Száraz történelmi adalékok helyett így a lengyel események vizuális lecsapódására fókuszálnak. Joggal, hiszen a Szolidaritás mozgalom tudatosan használt mindenféle képhordozót, legyen az plakát, bélyeg, röplap, képeslap, naptár, kitûzõ, karácsonyi üdvözlõlap, "új" papírpénz (30 ezüst Jaruzelski tábornok képmásával, vagy az elsõ kísérleti orosz dollár), nem beszélve az olyan látványos demonstrációról, mint amikor Waleþsa egy II. János Pál képmásával díszített óriási golyóstollal írta alá az 1980-as sztrájkot lezáró megállapodást. Megtudhatjuk, hogy mire utal a röplapokon feltûnõ holló, a 13-as szám és a CDN betûcsoport, miként emelték vissza a vizuális kultúrába a lengyel történelem korábbi jelképeit (a koronás sast és a czeþstochovai Fekete Madonnát), milyen szerepe volt az ellenzéki mozgalomban a katolikus egyháznak. A Szolidaritás mediatizált képe kétarcú volt. Míg az egyház képi nyelve gyakran leragadt a közhelyes propagandánál, a humoros és kreatív megoldások csúcspontját a Narancs Alternatíva akciói jelentették - a kiállításon a vidám "törpék forradalmát" többek közt egy kétszemélyes, fejen hordható "Segítsd a rendõrséget! Verd össze magad!" feliratú papírtank képviseli. A Szolidaritás 1989-es választási plakátján pedig a westerncsizmás Gary Cooper indul a szabad jövõ felé.
Szentendrei Képtár, megtekinthetõ január 31-ig
****
