Kiállítás: Diszkó-apokalipszis (Angel Orensanz: A Lángoló Univerzum )

  • Hajdu István
  • 2004. szeptember 23.

Zene

Régen, a hatvanas-hetvenes években diaporámának hívták azt a fotós al- vagy álmûfajt, mely sok vidéki meg persze pesti mûvelõdési ház fényképezõszakköré-ben a modern borzongató képzetét hozta elõ a szakköri tagok és a vezetõk gerinctájékán, midõn utazások vagy mezei kirándulások dia-képeit vetítették egymás után (a kísérletezõ kedvûek egymásra, olykor szó szerint is), zeneszó kíséretében, mely ritmust adott a képek váltogatódásához.

Régen, a hatvanas-hetvenes években diaporámának hívták azt a fotós al- vagy álmûfajt, mely sok vidéki meg persze pesti mûvelõdési ház fényképezõszakköré-ben a modern borzongató képzetét hozta elõ a szakköri tagok és a vezetõk gerinctájékán, midõn utazások vagy mezei kirándulások dia-képeit vetítették egymás után (a kísérletezõ kedvûek egymásra, olykor szó szerint is), zeneszó kíséretében, mely ritmust adott a képek váltogatódásához. A bátrabbak dzsesszzenére komponált absztrakt diaporámával szédítették egymást és a mûvház alkalmazottait, majd szofisztikált fesztiválokat is rendeztek: komolykodtak a dologgal rendesen. Most ezt multimediális installációnak hívják, s némileg bonyolultabb technikát adnak hozzá, de a lényeg nem sokat változott: végeredményben slideshow volt és maradt, mely ma már minden freeware képnézegetõ programmal elõvarázsolható percek alatt. Kisszerû vagy teátrális, intim vagy bombasztikus, mindegy, jönnek-mennek a képek, svégül tényleg csak a képek döntenek, amelyek persze önmagukban mint tények, nem is láthatók. A lényeg, hogy valami világegésznek az ideája reppenjen a nézõ elé, már legalábbis a szándék szintjén.

Angel Orensanz, a világhírûnek mondott, New Yorkban élõ spanyol szobrász és mediális artista a sorssal, a világegyetemmel smindezek globalizált gondjaival küzd majd' húsz éve. Pöffeszkedõ installációkat és azok alapján diaporámákat készít magától is meg rendelésre is, rajta tartja

a kozmosz ütõerén

dolgos ujjait, hogy aztán megmondhassa az õszintét. Kvázi-absztrakt, kvázi-szürrealista terei és vetítései apokaliptikus látomásokat csomagolnak ipari vásár-szerû környezetbe, pontosabban hordozhatóvá teszik a vízióit, me-lyek aggodalomból, banalitás-ból és harsányságból vegyülnek össze(vissza). Orensanz, mint azt nem gyõzi hangsúlyozni, Bu–uel elkötelezett tanítványa és híve, felettes énjét azonban, azt hiszem, mélyen és folyamatosan félreérti: mesterének sem a humora, sem a misztika iránti, ellentmondásai-val együtt káprázatos, agnoszticizmussal áthatott érzéke nem fogott rajta egy csöppet sem. Talán inkább a diszkóvarázs és a new age erezte át alaposan és végzetesen gondolkodását, melynek eredeti és ártatlan állapotáról nincsenek híreim. Vagyis hát a lényeget illetõen semmirõl sincsenek, mert Angel Orensanz - mondott világhíre ellenére - nem túl ismert alakja a kortárs mûvészetnek. Saját és alapítványi website-ját nézegetve úgy rémlik, hiperaktív másodhegedûs abban a hatalmas zenekarban, mely évek óta az apo-kalipszis lovasainak húzza a talp-alávalót, óhajtva és rettegve attól, hogy a paták tényleg táncra perdüljenek.

Budapesti installációjának originális változata a tavalyi velencei biennále egyik kísérõ eseménye volt, s ott, úgy hírlik, nyolcvanezren látták a munkát. Az itt bemutatott, három kis teremnyi berendezett tér, mint a meghívó mondja, "Orensanz politikai és közéleti indíttatású mûvészetének újra-fogalmazott kommentárja", ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a mester a velencei palazzóba tervezett monumentumot a Horánszky utcai körülményekhez igazítva reannotálta nézeteinek gyûjteményét; magyarul: kicsit csinált a nagyból, alábbadott az igényekbõl; mintha néhány perces rezümét faragott volna a Jelenések könyvébõl.

Mindez még nem is lenne oly nagy és ismeretlen baj - Duchamp is bebõröndözte életmûvének javát, hogy hurcolható (és eladható) legyen fájdalom nélkülÉ A kísérteties inkább az, hogy Angel Orensanzról ezen a kiállításon semmit, de semmit az ég adta világon - a nyitva tartás ideje alatt legalábbis - nem lehet megtudni: a mûegész nem látható. Diaporámájának új lényege-értelme támad ugyanis. Az önkioltás lesz a dráma, a lángoló univerzum új Ding an sichje a láthatatlanban van elhelyezve. Nappal ugyanis a vetített képeket

föleszi a fény,

s csak pasztelles foltok rebbennek a falakra, melyeket az egziszten-cialista és a végzetesen pesszi-mista-nihilista irodalom nagyjainak - Sartre-nak, Camus-nek vagy Beckettnek - egy-egy közhellyé alacsonyított mondata sötétíthetne el, tehetne kontrasztosabbá, ha lenne bármi értelme is annak, hogy a nézõ odáig jusson, hogy a fölfestett, eljelszavasodott idézeteket összevesse, összefüggésbe hozza a nem látható képekkel. Hogy idáig elérjen, azzal már nemigen fog bíbelõdni. Egyrészt mert van elég baja amúgy is, másrészt, hogy minden szar, azt eddig is tudta.

Hajdu István

A.PA.! Ateliers Pro Arts, október 2-ig

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.