Zene

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

„Tőlünk lopta”

Az 1979 óta létező, jó ideje duóban működő amerikai formáció, a Christian Death Európában mindig népszerűbb volt, mint hazájában. A hozzánk negyedszer látogató együttes énekes-gitáros-dalszerzőjével a tavasszal megjelent új albumról, az Evil Becomes Rule-ról beszélgettünk, de egy válasz erejéig a csapat másik tagja, Maitri Nicolai (ének, basszusgitár) is bekapcsolódott az interjúba.

DIIV

Merész húzás a Sziget idejére külföldi előadó koncertjét egy klubba leszervezni, de mivel a fesztivál első estéjén nagyítóval kellett keresni a gitárzenekarokat, talán megérte bevállalni a kockázatot.

Stromae

Nagyon nehéz elcsípni azt az időszakot egy előadónál, amikor már eléggé ismert ahhoz, hogy a legnagyobb színpadokon léphessen fel, de a produkción még nem látszanak a rutin unalmas jelei. Stromae azon kevesek közé tartozik, aki kétségtelenül profinak számít, ám a fellépéseiből még nem veszett ki a lélek.

Hasznos medálok

Klasszikus zenei programajánló a 2022/33. hétre

  • mi a kotta
  • 2022. augusztus 17.

Tűzzel a szélben

Viharos szél okozott kisebb bonyodalmakat a háromnapos, jubileumi Paloznaki Jazzpikniken, de a szervezés, amely nyomába ér a Sziget professzionalizmusának, úrrá lett ezen.

Bartóki billentés

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.