Telex: Nem kért engedélyt Sulyok Tamás stábja a videójukban megszólaltatott 12 éves lány szerepeltetéséhez

  • narancs.hu
  • 2024. november 26.

Belpol

A lány anyja levelet írt a Sándor-palotának, és bejelentést tesz az adatvédelmi hivatalnál.

Sulyok Tamás köztársasági elnök stábja egy hétvégén közzétett videóban arról kérdezgette a járókelőket, tudják-e, hogy hívják az államfőt. A rövid összeállításba bevágott megkérdezettek mind tudták a választ, cserébe pedig egy doboz csokoládét kaptak, Sulyok Tamás aláírásával.

A videó megjelenése után a felvételen szereplő egyik fiatal lány anyja arról számolt be a Telexnek, lánya valójában nem tudta, hogy hívják a köztársasági elnököt, csak a felvétel előtt megmondták neki, hogy a videóban már úgy szerepeljen, mintha tudta volna. Jobban zavarja azonban, hogy

a lányának nem mondták el, hogy mihez fogják felhasználni a videót.

Mindemellett mivel a lánya még csak 12 éves, a stábnak szülői hozzájárulást kellett volna kérnie a felvétel publikálásához, ám ezt nem tették meg. Az anya elmondása szerint csupán annyit kérdeztek meg gyerekétől, hogy kér-e egy csokit, amiért cserébe egy kérdésre kell válaszolnia. A videóban szereplő négy járókelőtől azt is megkérdezték, hogy követik-e a köztársasági elnököt a Facebookon vagy X-en. A fiatal lány erre azt válaszolta, hogy nem követi sehol az államfőt, az anya állítása szerint pedig nem is tudta volna, mert egyik közösségi médiás platformon sincs fent, mivel még csak 12 éves.

Az anya levelet írt Sulyok Tamás hivatalának, a Sándor-palotának, amiben kérte, hogy a videót távolítsák el a közösségi médiából. Emellett azt is megírta nekik, hogy a videó miatt bejelentést tesz az adatvédelmi hivatalnál, és felháborítja, hogy pont a köztársasági elnöki hivatalnál fordul elő ilyen incidens. A 444.hu szerint nő azóta választ is kapott a Sándor-palotától, amiben sajnálatukat fejezték ki, és ígéretet tettek a videó módosítására.

A köztársasági elnök hivatala szerint „Sulyok Tamás Facebook oldalán nem szerepel olyan videó, amely politikai kampánycélokat szolgál, vagy bármilyen elemében arra emlékeztetne.” Válaszukban azt írták: „A levelében foglalt leírás alapján az Ön által kifogásolt videó mindazonáltal beazonosítható, de az sajnos nem, hogy melyik női szereplőre gondol. Munkatársaink nem észleltek egyik önkéntesen nyilatkozó személlyel kapcsolatban sem olyat, ami alapján felmerült volna, hogy bármelyikük ne lenne nagykorú.” Mint hozzátették, „amennyiben megállapítható, hogy szülői beleegyezésnek lett volna helye, természetesen úgy tekintjük, hogy a videóban történő szerepléshez adott hozzájárulást visszavonták, és az ennek megfelelő intézkedéseket megtesszük.”

A Sándor-palota a Telex megkeresésére is megerősítette, hogy panasz érkezett a videó miatt, de szerintük nem azonosítható be, hogy melyik szereplőre vonatkozik, ezért megkérték a levélírót, hogy pontosítsa ezt, illetve tisztázza a szereplő életkorát. Állításuk szerint a videó minden szereplőjének pontosan elmondták, hogy mire kell a videó, és hol fog megjelenni. Hozzátették: „A videó a valóságnak megfelelően tartalmazza az önkéntesen nyilatkozók részéről elhangzottakat. Arra, hogy mikor és honnan szerezték az ismereteiket a nyilatkozók, nem kérdeztünk rá.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.