Lemez

A csúcs túl messze van

Muse: Will of the People  

Kritika

Hiába lett a brit zenekarból arénákat megtöltő szuperprodukció, jó ideje nem sikerült igazán fontos albumot letenniük az asztalra. Ám új nagylemezükről, a Will of the People-ről azt állították a megjelenés előtt, hogy korszakos csúcsmű.

A kezdetek óta változatlan felállású Muse-t egy angol kisvárosban, Teignmouthban alapította Chris Wolstenholme basszusgitáros, Dominic Howard dobos és Matt Bellamy gitáros-billentyűs-frontember. Noha a kezdetben Rocket Baby Dolls néven nyomuló tinizenekarnak nem voltak nagyravágyó tervei, néhány év koncertezés után mégis két zeneipari veterán frissen indult lemezkiadójánál landoltak. A zenekar neve már Muse volt, a kiadó pedig a Taste Media, amelyet Safta Jaffery menedzser és Dennis Smith stúdiótulajdonos alapított. Debütáló albumuk Showbiz címmel jelent meg 1999-ben, egészen tisztességes sikert aratott, de ekkor még aligha gondolta volna bárki, hogy a falsetto- és arpeggiomániás Bellamy zenekara pár évvel később végeláthatatlan arénaturnékat fog lebonyolítani.

Az első lemezen már ott volt kissé kiforratlanul minden, ami a későbbi sikerük kulcsa lett: a Muse elég sokat kölcsönzött a klasszikus zenei hagyományokból, a kilencvenes évek zajos gitáros alternatív rockjából, de leg­inkább a Radioheadtől. Némi cinizmussal úgy is lehetne fogalmazni, hogy a Muse nagyjából azokat a lemezeket csinálta meg, amelyeket a Radiohead készített volna, ha nem fordul el a gitároktól a 90-es évek végén. Egy hazai rockzenész például azt nyilatkozta, hogy amikor a 2000-es évek elején először hallgattak Muse-t a zenekari buszban, elsőre visítva röhögtek minden teátrális zenei gesztuson – és csak később jöttek rá, hogy Bellamyéknak mégis van valami varázsuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.