Film

A legújabb Beatles

McCartney 3, 2, 1  

Kritika

Amikor a kilencvenes évek végén, a BBC minisorozata után a Beatles Anthology nem csak videókazettán és DVD-n jelent meg, de kijött három dupla album is, sokan gondolták, hogy kisöpörték a padlást az Abbey Roadon.

A mázsás könyv alakban is megjelent antológia nem csak hatalmas üzleti sikert hozott, de a humoristák fantáziáját is megmozgatta: egyebek mellett arra kérték McCartney-ékat, hogy írjanak zenét John Lennon üzenetrögzítőjének felvételeihez. Ám nagyobbat nem is tévedhettek, akik azt hitték, hogy ezzel bezárt a Beatles-bolt. Az elmúlt húsz évben nem volt olyan karácsonyi vásár, hogy ne jelent volna meg valami „Beatles-meglepetés”, még a lemezek eredeti monováltozatát is újra kiadták, nem beszélve egyéb remixekről, filmekről és egyéb visszaemlékezésekről. Ezek közül igazán nagy dobásnak egyedül a tavaly bemutatott Get Back című dokumentumfilm mondható, amelyet kizárólag korabeli felvételekből szerkesztett Peter Jackson. A háromrészes, majdnem nyolcórás film után megint csak arra lehet gondolni, hogy a Beatles-örökségből valódi értékek, újdonságok biztosan nem kerülnek elő, és senki nincs, aki bármi újat tudna mondani, az antológiát követő kiadványok alapján borítékolhattuk, hogy a gépezet soha nem fog leállni.

De még ennek fényében is villámgyorsan került képernyőre az ugyancsak 2021-es McCartney 3, 2, 1 című sorozat, amelyet bizonyos tények – a közelmúltban jelent meg a címszereplő harmadik olyan albuma, amely a McCartney címet viseli, illetve a zenész 80. születésnapja – kissé eltartanak a Beatlestől, de nem árulunk el nagy titkot, hogy a végeredmény mégis inkább egy Beatles-film, mint a több mint hatvanéves életmű összefoglalása.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.