Film

A legújabb Beatles

McCartney 3, 2, 1  

Kritika

Amikor a kilencvenes évek végén, a BBC minisorozata után a Beatles Anthology nem csak videókazettán és DVD-n jelent meg, de kijött három dupla album is, sokan gondolták, hogy kisöpörték a padlást az Abbey Roadon.

A mázsás könyv alakban is megjelent antológia nem csak hatalmas üzleti sikert hozott, de a humoristák fantáziáját is megmozgatta: egyebek mellett arra kérték McCartney-ékat, hogy írjanak zenét John Lennon üzenetrögzítőjének felvételeihez. Ám nagyobbat nem is tévedhettek, akik azt hitték, hogy ezzel bezárt a Beatles-bolt. Az elmúlt húsz évben nem volt olyan karácsonyi vásár, hogy ne jelent volna meg valami „Beatles-meglepetés”, még a lemezek eredeti monováltozatát is újra kiadták, nem beszélve egyéb remixekről, filmekről és egyéb visszaemlékezésekről. Ezek közül igazán nagy dobásnak egyedül a tavaly bemutatott Get Back című dokumentumfilm mondható, amelyet kizárólag korabeli felvételekből szerkesztett Peter Jackson. A háromrészes, majdnem nyolcórás film után megint csak arra lehet gondolni, hogy a Beatles-örökségből valódi értékek, újdonságok biztosan nem kerülnek elő, és senki nincs, aki bármi újat tudna mondani, az antológiát követő kiadványok alapján borítékolhattuk, hogy a gépezet soha nem fog leállni.

De még ennek fényében is villámgyorsan került képernyőre az ugyancsak 2021-es McCartney 3, 2, 1 című sorozat, amelyet bizonyos tények – a közelmúltban jelent meg a címszereplő harmadik olyan albuma, amely a McCartney címet viseli, illetve a zenész 80. születésnapja – kissé eltartanak a Beatlestől, de nem árulunk el nagy titkot, hogy a végeredmény mégis inkább egy Beatles-film, mint a több mint hatvanéves életmű összefoglalása.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.