Film

A legújabb Beatles

McCartney 3, 2, 1  

Kritika

Amikor a kilencvenes évek végén, a BBC minisorozata után a Beatles Anthology nem csak videókazettán és DVD-n jelent meg, de kijött három dupla album is, sokan gondolták, hogy kisöpörték a padlást az Abbey Roadon.

A mázsás könyv alakban is megjelent antológia nem csak hatalmas üzleti sikert hozott, de a humoristák fantáziáját is megmozgatta: egyebek mellett arra kérték McCartney-ékat, hogy írjanak zenét John Lennon üzenetrögzítőjének felvételeihez. Ám nagyobbat nem is tévedhettek, akik azt hitték, hogy ezzel bezárt a Beatles-bolt. Az elmúlt húsz évben nem volt olyan karácsonyi vásár, hogy ne jelent volna meg valami „Beatles-meglepetés”, még a lemezek eredeti monováltozatát is újra kiadták, nem beszélve egyéb remixekről, filmekről és egyéb visszaemlékezésekről. Ezek közül igazán nagy dobásnak egyedül a tavaly bemutatott Get Back című dokumentumfilm mondható, amelyet kizárólag korabeli felvételekből szerkesztett Peter Jackson. A háromrészes, majdnem nyolcórás film után megint csak arra lehet gondolni, hogy a Beatles-örökségből valódi értékek, újdonságok biztosan nem kerülnek elő, és senki nincs, aki bármi újat tudna mondani, az antológiát követő kiadványok alapján borítékolhattuk, hogy a gépezet soha nem fog leállni.

De még ennek fényében is villámgyorsan került képernyőre az ugyancsak 2021-es McCartney 3, 2, 1 című sorozat, amelyet bizonyos tények – a közelmúltban jelent meg a címszereplő harmadik olyan albuma, amely a McCartney címet viseli, illetve a zenész 80. születésnapja – kissé eltartanak a Beatlestől, de nem árulunk el nagy titkot, hogy a végeredmény mégis inkább egy Beatles-film, mint a több mint hatvanéves életmű összefoglalása.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).