Interjú

„Sokan főzik a kását”  

Körner Tamás impresszárió

Zene

Csaknem húsz éven át képviselte a Budapesti Fesztiválzenekart, azóta önálló ügynökséget működtet. A szakma alapkérdései mellett az ajánlások szerepéről, a külföldi fellépések hazai visszhangjának furcsaságairól és a menedzser-művész kapcsolat sarokpontjairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mit csinál egy impresszárió?

Körner Tamás: Koncertlehetőségeket, lemezfelvételeket szerez és szervez a művészeinek, segít abban, hogy a művészeiről szóló információk minél szélesebb körhöz eljussanak.

MN: Sokat hallunk a nagy menedzsment, kis menedzsment ellentétről. Sok nagy menedzsmentet megismert, mi a tapasztalata velük?

KT: A nagy ügynökségnek vannak előnyei, de szerintem ezek eltörpülnek a hátrányok mellett. Ha egy ügynökségnek 35 karmestere, 54 zongoristája, 72 hegedűse van, lehetetlen, hogy kellő figyelmet fordítson minden művészre. A művészek bekerülnek egy nagy darálóba, ami szinte kizárja, hogy személyre szabott, a művész adottságaihoz igazított stratégiák szülessenek meg. Az előny viszont, hogy az egyik művész magával viheti a másikat. Ha egy karmestert meghívnak valahova, ügynöksége hallgatólagosan elvárja, hogy tőlük válasszon szólistát is, mert általában a szólistákra a karmester tehet javaslatot.

MN: Norman Lebrecht brit zenei író elmondta, hogy a Covid idején megszűnt hatalmas Columbia Artists Managementnek több mint száz karmestere volt. Ennek mi volt az értelme?

KT: A Columbia nagynevű ügynökség volt, ami a művészek számára előnyös volt. Az ügynökség számára, ha rosszmájú vagyok, az lehet előnyös, hogy az adott művész nem megy a konkurenciához, mert még mindig jobb, ha nála parkolópályán van, mintha másnál sikeres.

MN: Lebrecht szerint 8–10 művész menedzselése 4–5 munkatárssal az ideális. Ön egyedül dolgozik.

KT: Ez egyszerre mazochizmus és önzés: szeretek mindent magam intézni, tudom, hogy nem eléggé bízom meg másokban. Ez a Budapesti Fesztiválzenekarral eltöltött időmben is így történt: különlegesnek számított, hogy sok olyasmit is magam csináltam, amit nem kellett volna. Persze ez behatárolja az általam menedzselt művészek számát. De nemcsak azt élvezem, hogy a Salzburgi Ünnepi Játékok igazgatójával tárgyalok arról, hogy Várjon Dénes Schiff Andrással föllép a fesztiválon – két hete volt a koncertjük, és egy kezemen meg tudom számolni, hány hazai művész lép fel ott rendszeresen –, hanem azt is fontosnak tartom, hogy az általam képviselt művész milyen vonattal utazik, milyen interjúkat ad, milyen szállodában lakik. Szeretem egy kézben tartani a dolgokat.

MN: Lebrecht nagyon helyteleníti a zenekarok intenzív turnéztatását, szerinte művészileg kevés hozama van, borzalmasan drága és környezetszennyező.

KT: Ezzel nem értek egyet. Az általam húsz éven át menedzselt BFZ példáján elmondhatom, hogy nagyon fontos volt a zenekar számára a külföldi megmérettetés, mert az az igazi mérce. A pusztán hazai pálya torzít, különösen egy máig is elég elzárt világban, amilyen a miénk. Ez gyakran az „itthon világhírű” esete. A BFZ az én időmben több koncertet adott külföldön, mint itthon.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Meghalt Dario G

  • narancs.hu

Nemcsak a producer ment el, hanem egy szelet az 1990-es évekből is.