Opera

Elég félelmetes?

Britten: A csavar fordul egyet  

Kritika

Ránk tud-e ijeszteni ez az előadás? Britten operája jó zene, ráadásul okos is: rémtörténet egy tizenkét fokú Leitmotif köré építve, Henry James elbeszélése alapján. A nevelőnő, akit két árva mellé rendeltek ki, szellemeket lát a ház körül: az egykori dada és az egykori inas szellemét.

Talán a gyerekek is látják, talán nem; a helyzet mindenesetre reménytelen, mert hiába várjuk, a végén nem érkezik a megmentő, sem apa, sem anya, sem isten. Ha nem is rémülök meg a műtől, akkor gondolkodtasson el, hajszoljon bele a rémképek és tévképzetek útvesztőjébe, miként James a maga hősnőjét. Az eredeti irodalmi mű ugyanis ilyen. Ahogy olvassa az ember, már nem teljesen biztos benne, hogy mitől fél igazán. Leginkább talán attól, amitől a nevelőnő is, hogy tudja, mi történt, s így végső soron magától. A bűntudat abból fakad, hogy érezzük, a bűnről sejtenünk sem szabadna semmit. Ahogy a nevelőnő megfogalmazza (a kisregényben): „Minél többet gondolkozom, annál több minden látok, és minél többet látok, annál jobban félek.”

A kérdésünk tehát nem pusztán annyi, hogy valóban járnak-e kísértetek a kastélyban, vagy az árvák gyámja egy őrültet fogadott-e fel nevelőnőnek. Hanem az, hogy van-e magaslati pont a fikción kívül, ahonnét a kérdés eldönthető; lehetséges-e kívülállóként rámutatni a rejtélyre anélkül, hogy az ítélő maga is részt venne benne. Meg persze az, hogy létezik-e az a totális hatalom, amely erre képes. Henry James kegyetlen játéka arra mutat, hogy nem és nincs: teljeséggel megfoszt attól a bizonyosságtól, hogy a felszín alatt létezne jól strukturált alapja a világnak. Talán Britten is ugyanezt mondaná. A tizenhárom zenészre komponált kamaraopera prológgal és burleszkszerű zongorajátékkal indul, majd fölényes folyékonysággal kezdi beszélni Schönberg tizenkét fokú zenei nyelvét, azt a nyelvet, amelyben nincs dúr és moll, nincsenek tonális kapaszkodók. A csavar fordul egyet mégsem atonális opera, annál fondorlatosabb a szerző: Britten posztmodern tréfája, hogy meggyőz róla: a végén majd hallunk egy szép, kerek dúr akkordot, és minden jó lesz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.