A nyár meglepetése számomra a Guano Apes koncertje volt a Hegyalja Fesztiválon. Hogy a tíz éve még Európa-szerte jócskán felkapott német feel-good rockzenekar az átlagosnál sokszínűbb és energikusabb, hol karcos, hol viszont egészen lágy női énekkel beburkolt slágerekkel pakolta tele (korai) lemezeit, az nem volt épp újdonság, de hogy élőben olyan hihetetlen energia sugárzik belőlük ma is, hogy az ember fültől fülig mosollyal ugrálja végig az egész koncertet - ezért a felfedezésért már megérte Tokajig menni. Ráadásul az is kiderült, hogy a kifejezetten gyengén sikerült, fantáziátlan visszatérő lemez, a Bel Air számait is remekre csiszolja a koncerthangulat.
Az ezúttal prímán hangosított újbudai Club 202-ben is azonnal fejbe talált a kraft, ami az obligát nyitószám, a Quietly első taktusaitól a szintén kötelező zárótétel, a Lords Of The Boards végéig jelen volt. Igaz, ilyen nagy koncentrációban prezentálva az új dalokat - a Bel Air kétharmadát eljátszották - azért már néha feltűnik, hogy mondjuk a This Time talán mégsem ugyanolyan jó, mint például az Open Your Eyes; és - a koncert kezdetével hirtelen az emberre törő életigenlés ide vagy oda - azért azt is nehéz tagadni, hogy a playbackről játszott háttérvokál sem lett volna feltétlenül szükséges, főleg egy klubkoncerten, ahol amúgy is karnyújtásnyira vagyunk az énekesnőtől.
Na igen, a lényegnél járunk: lehet csodálni világhírű primadonnákat vagy ünnepelt revüsztárokat is, de Sandra Nasicnál erotikusabb jelenségre kevés színpadon bukkanhatni - aki nem szeret azonnal és menthetetlenül belé, miután ilyen közelről figyelte az átalakulását dívából punkká és vissza (egy mozdulattal, fél percen belül), az nézzen mélyen magába, és vallja be, hogy nincs a helyén a szíve.
Club 202, október 15.
****A nyár meglepetése számomra a Guano Apes koncertje volt a Hegyalja Fesztiválon. Hogy a tíz éve még Európa-szerte jócskán felkapott német feel-good rockzenekar az átlagosnál sokszínűbb és energikusabb, hol karcos, hol viszont egészen lágy női énekkel beburkolt slágerekkel pakolta tele (korai) lemezeit, az nem volt épp újdonság, de hogy élőben olyan hihetetlen energia sugárzik belőlük ma is, hogy az ember fültől fülig mosollyal ugrálja végig az egész koncertet - ezért a felfedezésért már megérte Tokajig menni. Ráadásul az is kiderült, hogy a kifejezetten gyengén sikerült, fantáziátlan visszatérő lemez, a Bel Air számait is remekre csiszolja a koncerthangulat.
Az ezúttal prímán hangosított újbudai Club 202-ben is azonnal fejbe talált a kraft, ami az obligát nyitószám, a Quietly első taktusaitól a szintén kötelező zárótétel, a Lords Of The Boards végéig jelen volt. Igaz, ilyen nagy koncentrációban prezentálva az új dalokat - a Bel Air kétharmadát eljátszották - azért már néha feltűnik, hogy mondjuk a This Time talán mégsem ugyanolyan jó, mint például az Open Your Eyes; és - a koncert kezdetével hirtelen az emberre törő életigenlés ide vagy oda - azért azt is nehéz tagadni, hogy a playbackről játszott háttérvokál sem lett volna feltétlenül szükséges, főleg egy klubkoncerten, ahol amúgy is karnyújtásnyira vagyunk az énekesnőtől.
Na igen, a lényegnél járunk: lehet csodálni világhírű primadonnákat vagy ünnepelt revüsztárokat is, de Sandra Nasicnál erotikusabb jelenségre kevés színpadon bukkanhatni - aki nem szeret azonnal és menthetetlenül belé, miután ilyen közelről figyelte az átalakulását dívából punkká és vissza (egy mozdulattal, fél percen belül), az nézzen mélyen magába, és vallja be, hogy nincs a helyén a szíve.
Club 202, október 15.
