koncert - Alfred Brendel

budapesti búcsúfellépéséről meg sem próbálok kritikát írni, hiszen mintegy végigkísértem pályáját, már amennyire ez a korkülönbség és a régi útlevélhiány miatt lehetséges volt Először a hetvenes években láttam: a Zeneakadémián Schubert három utolsó szonátáját játszotta, még a ráadásokra is emlékszem, annyira mélyen belém mart ez a koncert Aztán többször hallottam Pesten is, egyszer Münchenben Azon kevesek egyike volt, akik soha nem okoztak csalódást, akkor sem, amikor idős ujjai már belegabalyodtak a Kreisleriana bődületes nehézségeibe, és akkor sem, amikor Schubert B-dúr szonátája első tételében nem ismételte meg az expozíciót - ezt a döntését magyarul is megjelent könyvében (Tűnődés a zenéről) próbálta igazolni Igen, Brendel könyveket is írt, aztán angol nyelvű verseket, melyek nem akárhol (New York Review of Books) jelentek meg, és egyáltalán, Brendel amolyan klasszikus kulturális jelenség, nem szakmája favágó barbárja, gazdag személyiség, aki messze túllát a klaviatúrán Amikor tolmácsnak nevezte magát, nyilvánvalóvá tette, hogy az értékek közvetítésére esküdött fel, és mindig úgy gondolta, hogy az előadó semmiféle eszme érdekében nem erőszakolhatja meg a zeneszerzőt T S Eliot szerint egy mű megértése egyet jelent azzal, hogy helyes okokból élvezzük Brendel számtalan helyes okot szolgáltatott nekünk hosszú pályáján Ezt is megköszönöm neki Mozart c-moll zongoraversenyével búcsúzott, és úgy tűnt, a második tétel földöntúli szépségét a Budapesti Fesztiválzenekar fafúvósainak kíséretével nem lehet felülmúlni Mégis sikerült, a ráadásként adott Beethoven-bagatellel (op 33, No 4) Egyszer Münchenben találkoztam vele, egy múzeum lépcsőjén állt fent, alkalmas pillanat volt hát, hogy alulról mélyen fejet hajtsak neki Furcsán nézett, aztán tétován biccentett, persze fogalma sem volt róla, ki ez a torzonborz paprikajancsi Macht nichts, Herr Brendel, én tudom, ki előtt hajtottam fejet akkor és most is Zeneakadémia, szeptember 28 . .