könyv - Agota Kristof: Trilógia

  • - ruprech -
  • 2011. július 14.

Zene

"Olyan furcsák! Az ember sohasem tudhatja, mi jár a fejükben" - így jellemzi az apa A nagy füzet ikreit. Rövid, tömör kijelentő mondatokkal, tárgyilagos stílusban, többes szám első személyben, jelen időben írt fogalmazásaikból ismerjük meg őket.
"Olyan furcsák! Az ember sohasem tudhatja, mi jár a fejükben" - így jellemzi az apa A nagy füzet ikreit. Rövid, tömör kijelentõ mondatokkal, tárgyilagos stílusban, többes szám elsõ személyben, jelen idõben írt fogalmazásaikból ismerjük meg õket. Következetesen ölik ki magukból az érzelmeket, különbözõ gyakorlatokkal túlélni tanulnak, mindent elpróbálnak, hogy megismerjék a világot, miközben elvágják magukat tõle. 'ket olvassuk, de hozzáférhetetlenek maradnak. "Nagyon egyszerû szabály alapján döntjük el, hogy a fogalmazás 'Jó' vagy 'Nem jó': igaznak kell lennie" - írják; tényeket jegyeznek, miközben minden hazugság vagy legalábbis más-igazság; a könyvek minduntalan újraértelmezik egymást, elemeik felbukkannak késõbb is, csak másképp.

A bizonyíték, a trilógia középsõ része az elsõ regény elbizonytalanítója. Az ikrek elváltak, egyikük külföldre emigrált. Lucas marad otthon, Claust várja, aki talán nem is létezik - a nagy füzet arra bizonyíték, hogy a valóság fikció. Az egyedüllét társat szül, egy képzelt testvért, de még Mathias, a nyomorék kisfiú is, akit Lucas maga mellé vesz, olyan, mint egy gondolat; mondatai, tettei nem egy kisgyerekhez tartoznak, mintha csak a férfi bûntudata lenne. A nézõpont külsõre vált, de a nyelv megõrzi leíró jellegét - ugyanolyan nyers, mint ahogy az otthoni nyelvet nehezen beszélõ követségi ember halálhírt közöl a befejezõ részben, A harmadik hazugságban.

Agota Kristof gyönyörûen és fájdalmasan egyszerû mondatokkal hasít olvasójába. A háború alatti felnõtté válást követi az érzelmi bizonytalanság és a diktatúra okozta kiszolgáltatottság, majd a "szabaddá válás" után jön a halál közelsége; két egyes szám elsõ személyû nézõpont feszül egymásnak, egészíti ki egymást, tárja föl az igazságot, vagy meséli el a harmadik hazugságot, hogy végül lezárja a mindenre kiterjedõ és mindent felemésztõ magányuk történetét.

Fordította: Bognár Róbert, Takács M. József. Cartaphilus, 2011, 480 oldal, 2990 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.