Koncert - Nyílt titok - The Whitest Boy Alive az A38-on

  • - minek -
  • 2010. július 1.

Zene

Erlend Oye - amúgy a világnak oly sok muzsikus lelkű zsenit adó norvégiai Bergen szülötte - eddig számos zenekarában bizonyította, hogy alapvetően megnyerő, a közönség figyelmét és érdeklődését lekötni képes, visszafogott, mégis hatásos eszközökkel operáló, a szó jó értelmében szórakoztató művész és egyben egyszemélyes intézmény.

Erlend Oye - amúgy a világnak oly sok muzsikus lelkű zsenit adó norvégiai Bergen szülötte - eddig számos zenekarában bizonyította, hogy alapvetően megnyerő, a közönség figyelmét és érdeklődését lekötni képes, visszafogott, mégis hatásos eszközökkel operáló, a szó jó értelmében szórakoztató művész és egyben egyszemélyes intézmény. A szorgalma pedig lenyűgöző: miközben éppen véget ért egyik bandája, a Whitest Boy Alive koncertturnéja (a záróest pont nekünk jutott!), nyáron már a reaktivált Kings Of Convenience akusztikus folk duóval nyűgözi le a fesztiválok kiéhezett közönségét. Az A38 publikuma (jó kétharmad ház) egy érezhetően jól begyakorolt, minden elemében kipróbált, rendesen összeérett produkciót kapott - úgy adott sokat az este, hogy különösebb katarzissal nem igazán szolgált: aki ismeri Oye-t és társait, erre nem is számíthatott. A WBA titka éppen egykori metamorfózisukból fejthető meg: az eredetileg Oye elektronikus tánczenei kísérleteit szolgáló formáció (jellemző, hogy első maxijukat még a jórészt francia elektróban utazó Kitsuné jelentette meg) apróbb tagcserék kíséretében szép csendben átalakult egy majdhogynem hagyományos hangszerelésű és megszólalású kvartetté. Gitár, dob, basszus, ősszinti/Rhodes-orgona a felállás - de a mentalitás cseppet sem változott. Szinte minden dalukban ott a technoid tánczenék lüktetése; telivér house-t hallunk, de ezúttal kissé más eszközökkel. S a sikert nem csupán az előadásmód csendes szexepilje vagy Oye - hol melankolikusan visszafogott, hol kicsattanóan energikus - előadói lénye garantálja, hanem az a dalcsokor, amit az utóbbi két évben sikerült megszülni, majd két remek albumba (Dreams, 2006; Rules, 2009) csomagolva a zenerajongók elé tárni.

Ha valakit pusztán a lemezek meghallgatása nem győzött volna meg (amit azért kötve hiszünk), annak legalább az élő produkció közben ki kell, hogy derüljön: a Golden Cage, a Keep A Secret, az Intentions, a Fireworks, a Timebomb vagy éppen a Rockers Hi-Fit megidéző/recikláló Courage mekkora dal. Pedig látszólag semmi különös: kis indie/funk gitárzene diszkoid ritmusalapokkal, hozzá az Oye-re oly jellemző szubverzív dalszerkesztés, szinte lelket simogató dallamokba csomagolt piciny szomorúság. Ám mindezt jó érzékkel rakták össze, és gondosan megkomponált, jóízű muzsikálás keretében adják át nekünk: szív küldi szívnek alapon, s a publikum előbb hálás ringatózással, majd egyre határozottabb táncmozdulatokkal reagál minderre. Azért van érzékük a bohóckodáshoz is: Daniel Nentwig szintis, ha úgy tartja kedve, felkapja termetes analóg hangszermatuzsálemét, a hóna alá csapja és úgy prüntyögteti tovább. A takarékos terjedelmű koncerthez persze hozzátartozik a megérdemelt ráadás is: a maxin is megjelent Morgan Geist-feldolgozás (24K) mellett immár sztenderd zárószámként hangzik fel Robin S. Show Me Love-ja - lám, lám, így lesz egy hatásvadász trash/diszkó/house slágerből a megtört szívek himnusza.

A38 hajó, június 22.

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.