Koncert: Buborékmentes (A Marilyn Manson Wiesenben)

  • Greff András
  • 2001. szeptember 6.

Zene

Mindössze kettőszáz kilométer, és máris azt figyelhetjük, miként hullik le a művéres lepel a legutóbbi nagy rock and roll-svindliről. Ki gondolta volna? Marilyn Manson, a modern rock közelmúltbeli "antikrisztusa" mára alig több fröccsöntött bazári ördögnél.
Mindössze kettőszáz kilométer, és máris azt figyelhetjük, miként hullik le a művéres lepel a legutóbbi nagy rock and roll-svindliről. Ki gondolta volna? Marilyn Manson, a modern rock közelmúltbeli "antikrisztusa" mára alig több fröccsöntött bazári ördögnél. Marilynék előtt könnyed, esti tízórai gyanánt az amerikai Papa Roach tart órát nu-metálból. Tudják: hip-hop alapok föld alá hangolt villanygitárokkal. Oltári friss ötlet, nem lehet több tízesztendősnél. A fiatal négyes mégis iszonyú sikeres, ott vannak mindenütt, Last Resort című klipjüket a magyar zenetévéző is ismerheti unásig. Nem játszanak rosszul, nem hangzik el semmi ízléstelen, de műsorukat én alighanem akkor is tökéletesen érdektelennek tartanám, ha nem utáltam volna meg három-négy éve borzalmasan ezt az egész stílust. Mindenesetre a felgyülemlett több ezer fiatal nem zavartatja magát: a Coby nevű, megjelenésében leginkább egy szakközepes autószerelőre hajazó énekes csak int, és máris énekelnek, mint a kisangyalok. Én elhúzok sörért.

A Two Days A Week nevű fesztivál történetében idén esett meg először, hogy elment előre az összes jegy, ami itt biztonsági okból úgy nyolcezer főre redukált nézősereget jelent. Ugyan a két nap alatt fellép vagy húsz zenekar, de mivel a plakátokon jelentősebb húzónevet nem látok, hajlamos vagyok a telt házat Manson nyakába varrni. Úgy látszik, ő még akkor is jelentékeny mézesmadzag, ha Európában utoljára úgy öt éve, a különös kegyetlenséggel elkövetett Antichrist Superstar album megjelenése alkalmából volt valóban jelentős fölhajtás körülötte. Különben meg az a sokfelé emlegetett, nem igazán esztétikai, sokkal inkább társadalmi természetű Manson-jelenség, az mindig is afféle egzotikus amerikai belügynek számított inkább. Hogy holmi rockzenekar ellen családvédő ligák, egyházi vezetők, valamint demokrata és republikánus politikusok, azaz úgyszólván mindenki összefogjon. Manson jól beletrafált, miközben ehhez csupán a legtriviálisabb "Isten, Haza, Család" fogalomkört kellett kicsit arcon rúgnia. Lett belőle baja elég. Két éve, amikor is, emlékezzenek, két tizenéves coloradói vadbarom vérfürdőt rendezett egy helyi középiskolában, még komolyabb tévéhíradók is őt bírták fölmutatni bűnbaknak, és ez aztán egy végtelenül ostoba össznépi boszorkányüldözésbe torkollott. Elhallatszott mindez idáig is, de annyira azért senkit sem érdekelt. Mansonre mifelénk annak okán járt a nép, hogy azt rebesgették, nem akad az ő koncertjeinél intenzívebb, infernálisabb szeánsz.

A majd egy éve tartó Guns, God and Government turné nyári szakaszába nyolc darab európai dátum fért bele, a wieseni a hatodik. Marilyn Manson gondos csávó, eljövetelével szépen kivárja a boszorkányok óráját.

Éjfélkor aztán villany leolt, füst befúj, és máris dörög az Irresponsible Hate Anthem. Alig megy le az első három szám, máris érezni lehet: gáz van. Méghozzá jókora. Harangoztak erről Mansont látott ismerőseim az utóbbi időben sokat, és most a saját szememmel is láthatom: a lehengerlő intenzivitás, a fölöttébb izgató "akármi megtörténhet"-hangulat bizony sehol. Ennek a sokáig félve bámult, öntestét fölsebző, társait lángokba borító, mondjuk rá, performance-művésznek ma este az a legveszélyesebb akciója, hogy buborékmentes ásványvízzel köpködi a legelöl állókat. Marad azért cirkusz a népnek, ha mégoly sekélyes is. Ott vannak mindjárt a zenészei, végtére is ez egy zenekar. Adnak a külsőre, Madonna, a billentyűs egy hat láb mélyről kihantolt punk, Twiggy basszer csinos baby-dollban van (ez valami divat a bőgősök között, legutóbb a szigetes Placebón láttam ilyent) és így tovább. Tényleg klassz ez az image, mindössze amit játszanak, azzal van baj. Jó, nem nyúlnak mellé a gitárnyakon, de ez ugye elvárható ennyi sok föllépés után. Hanem az attitűd. Egy forrasztópákájával évtizedek óta futószalag mellett serénykedő acélmunkás rutinjával, valamint annak könnyen elképzelhető lelkesedésével szántanak végig a programon. Szív, lélek, tűz - játékukból csupán ennyi hiányzik ma itten. Semmi tétje nincsen, erősen átlagos indusztriális zúzás, nem tanultak ezek a Trent Reznortól semmit. A The Fight Songra azért rábólintunk, ennek király a riffje, és csodák csodájára el is csípik tisztességesen, majd, ha sötétségével nem is hívja ki a ránk boruló csillagtalan éjt, a Sweet Dreams is megszólal, azt viszont a Eurythmics írta. Főleg az első lemezükön vannak kedvemre való, érdekes nóták, valószínűleg ezért nem játszanak arról semmit sem. Valamint, meg kell mondanom frankón, sosem gondoltam volna, hogy el lehet játszani a Beautiful People-t - ezt a jól megcsinált, hangulatosan sötét nótát - úgy, hogy a kiváltott reakcióm kimerüljön egy orbitális ásításban. Szóval kínos hangulat, bénán toporgó tömeg. Csak az első két sor igyekszik végig, a többiek néha énekelnek (vezényletre), mert ez itt a nagy Marilyn Manson, és jól akarják érezni magukat szegények.

Közben a főkolompos megkísérli menteni a menthetetlent. Visít, ahogy a torkán kifér, szó se róla, vonzza a tekintetet, elébb gólyalábakon állva megvuduzza, aztán a végítélet pápájaként ijesztgeti a közönséget, majd nercbundában adja a kiégett rocksztárt - utóbbit fölöttébb hitelesen. Ezek voltak az érdekesebb pillanatai, amúgy elég hervasztó nézni, ahogy tétován kószál a színpadon, miközben feszt a farkát masszírozza. Látható aztán egy borzasztóan szánalmas műbalhé is, mikrofonállvánnyal neki van esve a doboknak, pontosabban a lábdobokra szerelt üres dobozoknak, ezeket öregesen, óvatosan lekotorja, nehogy a cinállványon akár csöppnyi karcolás essék is. Nem lódítok, ezt még a Michael Jackson is bevállalná. Hát ide jutottál, édes öregem? Nem is több az egész hakni hatvan percnél, lerohannak, oszt´ vissza sem jönnek többé. Jobb is így, alighanem.

Na persze, mit akarunk mink? "Mocskos, mocskos rocksztár" - megénekelte magát már az elején.

Greff András

Wiesen, augusztus 30.

(Köszönet Podlovics Péternek)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.