Koncert

Rózsaszínű ködben

Illés, Metró, Omega a Népstadionban

  • - legát -
  • 2001. június 7.

Zene

Ami a világnak a Beatles és a Rolling Stones volt, az nekünk - mert a magyar igazság az három - az Illés, a Metró és az Omega. Persze azzal, hogy beategyüttesek, nem mondok semmit. Előttük is, utánuk is akadtak szebbek és jobbak, tán még az is támadható, hogy ők lettek volna az elsők a sorban. Sikerük kulcsa a magyarul énekelés volt, létezésüké pedig a tűrés, mert hová lettek volna, ha nem szerepelhetnek tévében, rádióban, ha nem jelenik meg lemezük?

Ami a világnak a Beatles és a Rolling Stones volt, az nekünk - mert a magyar igazság az három - az Illés, a Metró és az Omega. Persze azzal, hogy beategyüttesek, nem mondok semmit. Előttük is, utánuk is akadtak szebbek és jobbak, tán még az is támadható, hogy ők lettek volna az elsők a sorban. Sikerük kulcsa a magyarul énekelés volt, létezésüké pedig a tűrés, mert hová lettek volna, ha nem szerepelhetnek tévében, rádióban, ha nem jelenik meg lemezük?

Ez így persze a hálátlan utókor hangja. Ezt a három zenekart ugyanis nem a lemezgyár "csinálta meg", hanem a közönség. A körülöttük kialakult hisztéria röpítette őket a "megtűrtek" közé, és lelkesedésben felülmúlhatatlan rajongótáboruk miatt váltak a hatvanas évek megkerülhetetlen mítoszává, sőt - azzal, hogy szentháromságnak is nevezik őket - közhellyé. Mindezen nem változtat, legfeljebb hozzátesz, hogy a zenekari tagok többsége a mai napig a szórakoztatóipar felszínén tudott maradni - az Omega együttes el sem veszett, csak átalakult, az egykori dalok nagy része pedig tartalomtól függetlenül klasszikussá vált.

Az Illés-Metró-Omega-korszakot egyébként sohasem Illés-Metró-Omega-korszaknak, hanem a "hatvanas éveknek" nevezték, így aztán törvényszerű, hogy úgy 1970 táján visszavonhatatlanul véget ért.

Szombaton azonban hetvenezer magyar megcáfolta ezt az állítást, és megpróbálta bebizonyítani, hogy a hatvanas éveknek nevezett képződmény három évtized elteltével is előhívható, mint valami film. A Népstadion népe, noha tisztában volt azzal, hogy a lehetetlenre vállalkozik, eltökélt volt és hajthatatlan. Ebből az elszántságból pedig semmi más nem sülhetett ki, csak egyvalami: csoda. Megkopott kifejezéssel: közösségi élmény.

Azt, hogy szombat este a Népstadionban csoda történik, valószínűleg előre eldöntötte a hetvenezer jegyvásárló. A hatvanhoz közel járó veteránok, az Illés, a Metró és az Omega tagjai viszont beérhették volna annyival is, hogy a 67 méter széles színpadon világszínvonalú hangosítás és fényberendezés segítségével ünnepeltetik magukat, majd szíveskednek a pénztárhoz fáradni. A koncertet megelőző botrány, Presser Gábor és Laux József mellőzése is mintha csak a pénzről szólt volna.

Aztán mégsem így történt.

Látszott, hallatszott, mindhárom zenekar borzasztóan komolyan veszi azt az ötven percet, amit a színpadon kell eltöltenie. Komolyan, ahogyan az az emlékművekhez illik.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.