Kiss Tibor Noé önvallomása, az Inkognitó a szorongás és a magány regénye - a kettő tökéletesen kiegészíti egymást, és egyik sem szűnhet meg, amíg az elbeszélő, Tibor meg nem tud békélni Noémival, azaz saját magával. Tibor ugyanis transznemű (vagy ahogy egy internetes "személyiségteszt" megállapítja, talán transznemű): nőnek érzi magát, és ha ezt valahogy ki tudja fejezni - jobb híján sminkkel és női ruhákkal -, akkor boldogabb. ' legalábbis így fogalmaz - de ennek a boldogságnak nyomát sem találni a regényben.
Az Inkognitó minden egyes sorából melankólia, szomorúság árad. A két szálon - egyrészt a múltban, másrészt egy szombati nap eseményeit jelen időben mesélve - futó történet elején például egy boldognak tűnő gyerekkor, aztán egy tökéletesen átlagos délután képe rajzolódik ki. Az egyikben a focibolond Tibort apja minden szombaton elviszi az ificsapattal focizni, miután anyukája szalámis szendvicset csinált neki. A másikban a tévében megy egy meccs, miközben a felnőtt elbeszélő takarít, és barátnője hívását várja, hogy egyeztessenek az esti buliról. A többnyire nagyon rövid, rideg kijelentő mondatok a helyzetekhez képest túlontúl tárgyszerűnek tűnnek, s ez már elég ahhoz, hogy lehangoltnak és lehangolónak is érezzük őket. Aztán jön egy-egy olyan mondat, amelyik igazolja az érzést - mint amikor a gyerek már egyedül indul a meccsre, "szalámis szendvics nélkül", később, a jelenben pedig már szendviccsel vagy a nélkül, de legfeljebb a tévében van meccs: "Porszívó, felmosóvödör, fertőtlenítőillat, szivacs, cigaretta, futballmeccs. Szombat délután." Vagy ami maradt belőle.
Kiss Tibor Noé szövege pont olyan, ahogy az ember elképzel egy nehéz vallomást: előbb csak kerülgeti a témát, nehezen tér a tárgyra, és amikor kibökte, amit akart, akkor sem oldódik fel, inkább még jobban összezavarodik. Ez - egy lelkiállapot pontos tükrözése - hol előnye, hol pedig hátránya a regénynek. Előny, ha a hajszálpontos szerkesztettségről, dramaturgiáról van szó, a leírt cselekmény és a sugallt hangulat vagy érzelmek remek összecsengéséről, és hátrány a zavarodottságot egyébként jól leképező, de kissé csapongó, a költőiségért minden egyebet feláldozó részek esetében. Szerencsére bőven túlsúlyban vannak az előbbiek.
Kiss Tibor Noé nem tud szabadulni az időtől - elbeszélője újra meg újra a másodperceket, perceket számlálja. S ahogy a másodperceket sorolja, úgy következnek a szenvtelen, felsorolásszerű mondatok is egymás után - mintha elbeszélőjük legfőképp túl akarna lenni végre mindazon, amit leír.
Ritka, hogy egy-egy fontos momentum részletesen ki lenne fejtve; Kiss Tibor Noé ehelyett inkább sejtet, tömörít. Ez pedig csak fokozza a távolságtartás, a szenvtelenség érzetét - az anyuka öngyilkossági kísérlete is mindössze pár sort tesz ki, csakúgy, mint a transznemű Tibor/Noémi élete szempontjából meglehetősen fontos epizód, amikor kipróbálja, hogy azért érzi-e jobban magát Noémiként, mert esetleg a férfiakhoz vonzódik. (A válasz egyértelmű nem.) A tömörség legtöbbször hatványozza a drámaiságot - Kiss Tibor Noénak lenyűgöző tehetsége van a lényeg összesűrítéséhez.
"A főtt krumpli száraz volt és ízetlen, ezt meg kell mondanom [a pincérnek]" - gondolja Noémi egy étteremben, hogy azonnal hozzáfűzze: "De reklamálhat-e bármiért is egy férfi, női ruhában?" Ennyi - és minden el lett mondva arról a folyamatos szorongásról, gyötrődésről, amivel az elbeszélő életének minden másodpercében küzd; nemcsak egy randevún, nemcsak sminkelés közben, nemcsak akkor, ha undorodva végigmérik, hanem minden egyes, lassan telő (és mániákusan számolgatott) másodpercben. Máskor pedig annyit ír: "A rúzs, a púder és a parfüm eltakarta a férfit, de nem kelthette életre a nőt. A nő az ösztöneimben létezett, a test csak alkalmazkodni próbált a maga módján". Mindemellett a szerző mintegy mellesleg felülírja mindazt, amit oly sokan gondolnak a transzneműekről (általában egyébként a transzvesztitákról) - hogy magamutogató, feltűnési mániás népség volnának. A genderkérdés egyébként már pusztán a foci főmotívummá emelésével elegánsan el van intézve: az egyik legférfiasabbnak kikiáltott hobbi határozta meg Tibor gyerekkorát - na és?
A nemi identitás hajszolása lehetőséget ad más értelmezésnek is a transzneműség- és önéletrajzi regényként való olvasaton túl: az Inkognitó beilleszthető az énkereső, identitáskereső regények hosszú sorába is, hiszen a benne ábrázolt kétségbeesett énképkutatás érzékeny leírása ekként is megállja a helyét. Kiss Tibor Noé úgy írta meg első regényét, a nálunk nemigen létező "coming out irodalom" fontos és már csak ezért is kiemelt figyelmet érdemlő darabját, hogy egy nagyon is konkrét, kibeszéletlen és érdekes témáról mond el többet, mint itthon eddig alighanem bárki - s közben univerzális marad.
Alexandra, 2010, 168 oldal, 2500 Ft
