Szinte mindegyik elbeszélés ugyanarra a kaptafára készült. A nyitókép után megismerünk egy vagy több embert, a történetüket, a mindennapi nyavalyáikat, rögeszméiket, jellemüket; elõbb vagy utóbb történik egy bûneset, majd figyelemmel kísérjük a nyomozati szervek és a bíróság munkáját az ítéletig. Ez jó koreográfia lenne, ha az író nem végezne félmunkát mindhárom szinten. A bemutatott élet sablonos vagy hatásvadász, a portrék elnagyoltak és érzelgõsek, a gyilkosságok kiszámíthatók és hatásvadászok, a jogi procedúra leírása pedig bántóan leegyszerûsítõ.
A komoly Fähner elveszi az érzéki Ingridet, nagyon boldogok, de a nõ hamarosan házisárkánnyá változik (és el is hízik!), ám hiába, a férfi megesküdött a nászúton, hogy soha nem hagyja el. 72 évesen fogja magát, és fejszével feldarabolja a gonosz Ingridet. Az ügyvéd érzelmes védõbeszéde után csak három évet kap. Mikor szabadul, kertészkedik tovább, és küld egy láda almát az õ megmentõjének. Enynyi, tíz oldal, nincs túlbonyolítva. A szerzõ néha belekezd egy-egy tényleg érdekes jogi kérdés fejtegetésébe, de azért "nem terheli" túlságosan az olvasót (Fähner esetében: a büntetés filozófiája tíz sorban). Mindez összeszedetten, de döcögõs mondatokban, suta pátosszal, és inkább egyszerûen, mint letisztultan. De azért egyik novellát sem szívesen hagytam volna félbe.
Fordította: Várnai Péter. Partvonal, 2010, 176 oldal, 2990 Ft
***
