A punk halott, a Sex Pistols újra koncertezik, Johnny Rotten megint hetente hívja fel magára a figyelmet valami elcseszett botránnyal (legutóbb egy nyári fesztiválon a Bloc Party énekesével verekedett össze), mi meg bízunk benne, hogy az eredeti felállásban játszó Pistols olyan lesz a Szigeten, amilyennek lennie kell: egyszerû, magával sodró és végtelenül paraszt. Olyan, mint Johnny Rotten maga - az õ életében és életrajzi könyvében nincs helye mellébeszélésnek, finomkodásnak és visszafogottságnak. Zenekara a leginkább félreértett és félreértékelt jelenség a mai napig is: a Sex Pistols nem azért volt jó, mert okkal vagy ok nélkül lázadtak, hanem mert azt csinálták, amihez kedvük volt. Egyszerû ez, mint a punkzene: zenekart csinálsz, lefogsz három akkordot, és koncertezel. A könyv szerkezete szétesett, az idõrend is csapongó, a stílus egyszerû, de nem is lehetne más, hiszen Johnny Rotten két társszerzõvel írta, ráadásul külön fejezeteket kapnak a Rotten-holdudvar meghatározó szereplõi: John Lydon, az apa, Paul Cook, a dobos, vagy Nora, a feleség. Pont a szétesettsége miatt hiteles a sztori, és helyükre kerülnek a mindig is gyanúsnak tûnõ legendák (a zenekar nem Malcolm McLaren butikjából indult, és Ronnie Biggsrõl, a nagy rock 'n' roll svindlis vonatrablóról is kiderül, hogy egy túlértékelt lúzer), a könyv legjobb részében pedig a Sid Vicious-Rotten-kapcsolat is kap egy fejezetet.
Õszinte, mint egy öreg punk.
Szántó Zsolt és Barangó fordítása, Cartaphilus, 2008, 403 oldal, 4600 Ft
*****
