könyv - MARTIN CLARKE: PEARL JAM

  • - hm -
  • 2010. február 11.

Zene

Tavaly nyáron jelent meg a Cartaphilus kiadó remek zenei sorozatában (Legendák élve vagy halva) a Nirvanáról szóló könyv (Everett True munkája), amely néhány apró hibától eltekintve olvasmányosan és kritikus szemmel idézte fel a grunge hőskorszakát és legfontosabb zenekarát. Ehhez képest a grunge kettes számú alakulatáról decemberben megjelent kötet inkább hasonlít egy korabeli újságcikkekből összeollózott felszínes gyűjteményhez, mint egy meghatározó rockzenekar történetét és jelentőségét összefoglaló, tisztességes munkához.
Tavaly nyáron jelent meg a Cartaphilus kiadó remek zenei sorozatában (Legendák élve vagy halva) a Nirvanáról szóló könyv (Everett True munkája), amely néhány apró hibától eltekintve olvasmányosan és kritikus szemmel idézte fel a grunge hõskorszakát és legfontosabb zenekarát. Ehhez képest a grunge kettes számú alakulatáról decemberben megjelent kötet inkább hasonlít egy korabeli újságcikkekbõl összeollózott felszínes gyûjteményhez, mint egy meghatározó rockzenekar történetét és jelentõségét összefoglaló, tisztességes munkához.

Eddie Vedder és társai húsz év után változatos, izgalmas életmûvet tudhatnak a hátuk mögött - már csak ezért sem ártott volna mélyebb merítéssel és nagyobb lelkiismerettel elkészíteni a pályaképet. Visszarepülünk ugyan a kilencvenes évek elejére (s ez nyilván nem kevés mai kora harmincasnak sokat jelent), megtudhatunk részleteket a Pearl Jam elõtti idõszakról, és Eddie Vedder olykor kínos világmegváltó gondolatairól is sokat olvashatunk, de ezeken túl csak a felszínt paskolgatjuk. A meghatározó sorlemezek alkotófolyamatáról, figyelemre méltó "kulisszatitkokról" egy szó sem esik, csak néhány félbeszakadt koncertet, Vedder média elleni kirohanását és a Ticketmasterrel kapcsolatos félbotrányt érintjük. A szegényes felsorolás ráadásul csak a Riot Act lemezig tart, pedig azóta megjelent két remek PJ-lemez is. Kár érte - egy húszéves alapvetés ennél a kétszáz oldalnál többet érdemelt volna.

Fordította: Tomori Gábor. Cartaphilus, 2009, 208 oldal, 3300 Ft

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.