könyv - MARTIN POLLACK: GALÍCIA. UTAZÁS EGY ELTÛNT VILÁGBAN

  • - banza -
  • 2009. május 28.

Zene

Ha Csernovic, akkor Paul Celan, ha Bruno Schulz, akkor Drohobycz, ha Brody, akkor Joseph Roth - nem kell bestiálisan műveltnek lenni, hogy vágjuk ezt a leckét. De ha Czortkówról esik szó, bizonyára csak kevesen vágják rá a 19.
Ha Csernovic, akkor Paul Celan, ha Bruno Schulz, akkor Drohobycz, ha Brody, akkor Joseph Roth - nem kell bestiálisan mûveltnek lenni, hogy vágjuk ezt a leckét. De ha Czortkówról esik szó, bizonyára csak kevesen vágják rá a 19. század végén élt érdekes író (mellesleg Georg Büchner hagyatékának elsõ publikálója), Karl Emil Franzos nevét. Az õ mûveibõl is olvashatunk fölötte tanulságos részleteket az 1944-ben született és egy idõben a Spiegel munkatársaként tevékenykedett osztrák újságíró kötetében. Újságíró? Kissé kétséges. Mert noha a zsurnaliszta módszerek az uralkodóak, Pollack könyve jóval több ennél, egy mára szinte totálisan elsüllyedt világ szellemi bedekkere, amelyre W. G. Sebald írói módszere is erõsen hatott. Mint Sebaldnak A Szaturnusz gyûrûi címû angliai útirajzában, itt is fényképek adják azt a bizonyos pluszt (a fotók kiválogatásának nagyszerû munkája, miként a fordítás is Halasi Zoltán ízléses és szerencsés kezét dicsérik) - egy eszelõs kártyacsata Csernovicban egy "muzikális bojkó kecskével" vagy a katedrális méretû lembergi pályaudvar. A maga fénykorában sem lehetett túl vonzó vidék; Franzos, aki egy itt felszolgált borjúszeletben többek közt egy rozsdás szöget talált, így jellemzi: "Kietlen, puszta táj, gyér növényzet, (...) meg néhány olyan szerzet, akire már nem nagyon alkalmazható az ember nevezet." De kulturálisan mégis erõs, életszagú környezet Pollack lenyûgözõen alapos kalauzolásával.

Fordította Halasi Zoltán. Palatinus, 2009, 244 oldal, 3400 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.