Nagyszabású, csöppet sem veszélytelen munkába fogtak az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársai, amikor a 20. századi kisebbségi magyar közösségek történetét összefoglaló kötet megírására vállalkoztak. Az eredmény kétségtelenül impozáns: a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, drávaszögi, muravidéki és burgenlandi kisebbségek formálódását, sorsát nyomon követő mű közel hetven fejezetben taglalja a magyar ajkú közösségek társadalom-, politika-, gazdaság- és művelődéstörténetét. Egy kellemes tördelésű, enciklopédikus jellegű könyv született, gazdag illusztrációs anyaggal (több mint ezer fotóval, számos térképpel, táblázattal, statisztikával) tűzdelve. Végre van mit kézbe venni, ha tudni akarjuk, ki volt és mit tett Esterházy János vagy Kurkó Gyárfás, mikor alapították az RMDSZ-t, hogyan változott az erdélyi, felvidéki városok etnikai öszszetétele, vagy mit tartalmaz az 1991-es román alkotmány. Az olvasó tájékozódását segítik a fejezetek végén található információs blokkok, az oldalak szélére helyezett kronológiák, forrásközlések, gazdag bibliográfiát kap, aki elmélyedésre vágyik. Ám sokat elvesz a kézikönyv értékéből a név- és tárgymutató hiánya, miként egy CD-melléklet sem ártana.
A téma számtalan csapdát rejt - sajnos még ma sem lehet úgy szóba hozni, hogy ne kerüljön elő a trianonozás, az oláhozás, a tótozás -, éppen ezért a szerzők a lehető legsemlegesebb pozíció kialakítására törekedtek. Egyrészt a legszélesebb magyarságmeghatározást követik: mindenki magyar, aki annak vallja magát - külön fejezetet kaptak a magyar ajkú zsidó és cigány közösségek is. Másrészt egy-két bátrabb szerző kivételével a történészek többsége egy minimalista-pozitivista nyelvezet mögé rejtette a véleményét: sokszor még az egymásra pakolt tények kommentálásától is ódzkodnak. Csakhogy ezt a kötetet a hiány recepciója hozza majd működésbe: a lecsupaszított tényekhez a magyarázatot az olvasók adják majd hozzá. És biztosak lehetünk benne, hogy nem fognak túlzottan disztingválni.
A mű a történeti Magyarország felbomlásával indít, hogy aztán külön-külön tárgyalhassa a kisebbségbe került közösségeket ért inzultusokat, a jogfosztást, az utódállamoknak az első években valóban megveszekedett magyarellenességét. Ám közben vajmi keveset olvashatunk a Monarchia szétesésének okairól, a nagyhatalmi konstellációkról, a magyar elit háború előtti nemzetiségpolitikájáról. Szinte semmit nem hallunk a kor uralkodó eszméjéről, a nacionalizmusról. Nem tudjuk meg, milyen nemzetkép mentén akar a semmiből egy országot felépíteni a "csehszlovákista" Edvard Benes, miért gondolják ősi román földnek Erdélyt a bukaresti liberálisok és így tovább. Bár külön fejezet foglalkozik az európai kisebbségekkel, nem jön át kellő erővel, hogy az agresszív, asszimiláló nemzetépítő politika általános kontinentális jelenség (elég csak a négymilliós lengyelországi ukrán kisebbség megpróbáltatásaira gondolni). Hogyan talál egymásra a homogenizáció és az etnicizáció - illetve valamivel később a kommunista ideológia -, miként lesz vonzóbb a harmincas évekre a fasizmus, a nácizmus, mint a republikanizmus és a demokrácia. Hogy az egész problémakör a "kisállami nyomorúságban" gyökerezik. Így az utódállami földreformokról olvasva könnyen támadhat az a benyomásunk, hogy az egészet a magyarság ellehetetlenítésére találták ki, holott magyarok is részesültek a földosztásból. Tagadhatatlanul volt ilyen politikai szándék is: tény, hogy a legfőbb közösségfenntartó intézmények, az egyházak szinte belerokkantak a birtokaik elvesztésébe. Ám, ami a határon túl probléma, az "anyaországban" több évtizeden keresztül áhított cél volt.
Ugyanakkor keveset tudunk meg a kisebbségek (htm) belső vitáiról, az érdekvédelmi szervezeteik, pártjaik politikai taktikázásáról, a "nemzetrészekből" lett kisebbségi közösségek körében terjedő eszmékről (pl. a transzszilvanizmusról), célkitűzéseikről. Valamelyest árnyalják a képet azok a tanulmányok, amelyek a bécsi döntések révén gyarapodott ország kisebbségpolitikáját mutatatják be: kiderül, hogy a magyarok - még a korábbi kisebbségi vezetők - sem mentesek a durva intoleranciától. A második világháború utáni korszakot taglaló fejezetek már jóval gazdagabbak, konstruáltabbak, a 1989-et követő időszak feldolgozása pedig kifejezetten jól sikerült. A szerzők végre mernek értelmezni, magyarázni, még narrációra is vállalkoznak. A romániai magyarok közelmúltját bemutató dolgozat részletekbe menően dolgozza fel az RMDSZ és a román elitek viszonyát, a szövetség pluralizmusának fokozatos elsorvadását, a kiszoruló belső ellenzék jobbratolódását. A Budapest htm-politikáját elemző rész végén egy olyan pluszt is kapunk, ami a korábbi korszakokat tárgyaló fejezetekből fájóan hiányzik - ezt a szerzők az Előszóban maguk is belátják -: milyen önképük van a magyaroknak, milyennek látják a szomszédos népeket, mit gondolnak magukról a határon túliak.
"A magyar kisebbségek magyar historiográfiáját alapvetően meghatározza a kétségtelenül súlyos politikai, gazdasági, jogi sérelmek számbavétele, dokumentálása és az erre reagáló beszédmód. (...) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kisebbségtörténetet az identitáspolitika eszközeként a közösségépítő beszédmódra szeretnénk leegyszerűsíteni" - olvasható a szerkesztők ars poeticája a bevezetőben. Sajnos azonban ezt a csapdát nem sikerült elkerülni. A könyvben szereplő tényekre, adatokra, eseményekre végig egyetlen megvilágításból esik a fény: mennyiben segítették vagy akadályozták a kisebbségi magyar közösségek fennmaradását. Ráadásul az említett hiányosságok miatt a mű csak az egyébként is dagályos magyar viktimológiát gazdagítja: egyedül vagyunk, és gyűlölnek minket.
Gondolat Kiadó - MTA Kisebbségkutató Intézet, 2008, 508 oldal, 4000 Ft
