Budapestet valóban nem fedezhetik föl elégszer a fotográfusok, de ezen az esztétizáló keresésén a törékenynek, rebbenõnek és filigránnak, a - mélységeket persze saját jogán, fotográfusi beavatkozás nélkül is sejtetõ - külszín iránti rajongáson mintha túllépne lassan az élet. A kor fanyarabb szelleme a ludas ebben? Az életnek, a hétköznapoknak a súlya, nyersesége az, ami hiányzik ezekbõl a képekbõl, netán az újdonság ereje? A halk szépség mintha megfakulna, mintha fogyatkozna valamikori hitelessége. Az emberi sürgés, a gesztusokban, az újonnan születõ és a szépség fogalma alá már negatív módon sem elhelyezhetõ látványelemekben megnyilvánuló változások legalább annyira részei a városnak, mint a ködlõ Duna, egy míves kapu, egy vakolatát vesztett utcafront.
Mi kellene ahhoz, hogy egy ilyen fényképalbum izgalmasabb legyen? Talán egy-egy mélyfúrás: elmélyülés válogatott témákban, részletekben. Vagy több szerkesztési, netán szóbeli reflexió, amely hûvösebb vagy épp sejtelmesebb távlatokba fordítja a nosztalgikus hangulatot. Habár békésen elborongani, elég olykor az is.
Hamu és Gyémánt Kiadó, 2009, 203 oldal, 8900 Ft
*** és fél
