könyv - TARI ANNAMÁRIA: Y GENERÁCIÓ

  • - karafiáth -
  • 2010. július 8.

Zene

Huszonéves társasággal mentem sajtóútra. A témák adottak voltak: mindenki magányos, sehol egy jó pasi, a munkák rémesek, egyik hónapban még itt dolgozol, de nem tudod, mikor repülsz - és persze a közösségi site-ok.
Huszonéves társasággal mentem sajtóútra. A témák adottak voltak: mindenki magányos, sehol egy jó pasi, a munkák rémesek, egyik hónapban még itt dolgozol, de nem tudod, mikor repülsz - és persze a közösségi site-ok. Mit mondjak, vénségesen vénnek éreztem magam fél órán belül. Épp a legjobbkor került a kezembe Tari Annamária könyve. Az alcím (Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalmi összefüggések az információs korban) talán jobban eligazítja az olvasót, mirõl is van szó pontosan, bár Douglas Coupland X generáció címû mûve sokaknak fogalom. Az x-ek kábé a mai negyvenesek, akiknek már szembe kellett nézniük az információs kor nehézségeivel, szorongásaival, de akik még nem születtek bele. Az y generáció tagjai a mai huszon-harmincévesek. Kérdés csak az, hogy ezek a fiatalok hogyan tudják érzelmileg követni a felgyorsult világot. Tari Annamária célja ezzel a könyvvel nem csupán egy új generáció sajátosságainak bemutatása, hanem a különbözõ korosztályok közötti megértés elõsegítése is. Jól példázza ezt az elsõ fejezet elõtti képzelt dialógus is (ilyen illusztrációt minden nagyobb egység elõtt találunk), melyben a legidõsebb generáció próbál szót érteni a legfiatalabbal - hiába. Tari könyve érthetõ és olvasmányos, anélkül, hogy ez a taglalt téma felhígításához vezetne. Ez nem újdonság, a szerzõt jól ismerhetjük a különbözõ magazinokból, televíziós mûsorokból, ahol szintén ugyanezzel a könnyedséggel (de nem felületességgel) szól hozzá a legkülönfélébb témákhoz.

Talán sosem volt ilyen gyors és követhetetlen a változás, a mostani y-okat viharos sebességgel követik majd a z-k, csak majd gyõzzék utolérni magukat. Közben pedig mi, x-ek is elgondolkodhatunk. Engem csak az vigasztal, hogy megértettem: nem én vagyok öreg, csak éppen õk nagyon fiatalok.

Jaffa, 2010, 298 oldal, 2940 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Mindent Gyurcsány sem bír ki

A Demokratikus Koalíció elnöke pár hónappal a Fidesz által felépített alteregója után, egészen váratlan pillanatban tűnik el a közéletből. Politikai karrierjének végéről sokat elmond, hogy a felesége egy pakkban jelentette be a visszavonulást a válásukkal.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.