Griffin olvasói valószínûleg hiányolnák, ha a katonaszereplõk nem "ropogósra keményített" egyenruhában tûnnének fel. E hõsök nem egyszerûen sétálnak, járnak, mennek, hanem "masíroznak", továbbá (majdnem kivétel nélkül) "tisztek és úriemberek", legtöbbjük "jómódú" (õk így mondják magukról szerényen azt, hogy kõgazdagok). A helyszín a 9/11 utáni egész világ, amelyben az amerikai elnök, sajna, hiába vár hiteles információt akármirõl is a tucatnyi erre specializálódott hírszerzõügynökségtõl, ezért kénytelen megbízni a saját emberét, hogy derítse ki, mi is lett a sorsa egy Angolában ellopott Boeingnek. A feladatot egy Carlos Guillermo Castillo - barátainak: Charley - nevû õrnagyra bízza. Ez a harmincas éveiben járó szõke, kék szemû fiatalember nemcsak nyelvzseni, nemcsak dúsgazdag (hol is lakna Washingtonban, ha nem a Mayflowerben), zöldsapkás, Afganisztánt és Irakot megjárt kitüntetett pilóta, hanem német állampolgár, ráadásul egy amerikai hõs házasságon kívül született fia, aki a tetejébe még fehér házi sajtóbelépõvel is rendelkezik a saját tulajdonában álló lap különtudósítójaként. Titkosszolgálati kódneve nemes egyszerûséggel Don Juan.
Az Elnöki parancs történetvezetésében sok a logikai bukfenc, a párbeszédek zöme töltelék, vagy pedig kifejezetten bornírt ("Két kérdésem lenne önhöz, õrnagy - mondta az elnök. Az elsõ: megkínálhatom egy sörrel?"). Sokat ront a könyv amúgy is igen csekély élvezeti értékén a számtalan félrefordítás, a rengeteg elütés. Charley Castillo hol õrnagy, hol meg õrmester - mintha senki, se szerkesztõ, se korrektor nem olvasta volna el a magyar szöveget. Önök se tegyék.
Fordította Nitkovszki Stanislaw. Gold Book Kft, 2008, 492 oldal, 2999 Ft
*
