Könyv: A hírnév barlangja (Thomas Mann: Naplók, 1940-1955)

  • Báthori Csaba
  • 2003. április 3.

Zene

Az európai naplóforma, az öntükrözésnek ez a roppant tarka, kaleidoszkopikus műfaja a 19. század óta az írói tevékenység egyik fontos mellékága, a 20. században pedig az önkibeszélésnek, önkisuttogásnak vagy éppen a "legnagyobb ordításnak" hovatovább műalkotásra emlékeztető közege (gondoljunk Gombrowicz vagy Léautaud naplóira). A műfajt - durván, nagyon durván - három nagy típuscsoportra oszthatnánk: jegyzetnapló, reflexív napló, egzisztenciális napló. Az elsőre a legékesebb példa Goethe száraz memorandumkorpusza (amelyben persze akadnak - főleg az itáliai utazás előtt és 1830 után - vallomásszerű, szokatlan "áttörések" is). A másodikra - ez a típus nem referál, hanem reflektál - szintén csupán egyetlen példa: a Goethe-kortárs Benjamin Constant Journaux intimes-je, ez a frivol, világfájdalmas, spleenes, már-már Baudelaire erotikus satanizmusára mutató machiavellisztikus előjáték (amelyben olykor oldalakon át csupa unalmas jegyzet sorjázik). A harmadik csoport a legkecsegtetőbb lehetőség, a legmélyebb fúrás, a leglátványosabb élveboncolás: gondoljunk Baudelaire Fusées és Mon coeur mis a nu című jegyzetanyagára, Rilke énszomjazó korai naplóira vagy - a 20. századból - Cesare Pavese megrendítő kudarcdiagramjaira, Camus kemény, döfésszerű bejegyzéseire vagy Füst Milán állandóan éber szellemi készenlétére a komplexusok rendőri felügyelete alatt.
Az európai naplóforma, az öntükrözésnek ez a roppant tarka, kaleidoszkopikus műfaja a 19. század óta az írói tevékenység egyik fontos mellékága, a 20. században pedig az önkibeszélésnek, önkisuttogásnak vagy éppen a "legnagyobb ordításnak" hovatovább műalkotásra emlékeztető közege (gondoljunk Gombrowicz vagy Léautaud naplóira). A műfajt - durván, nagyon durván - három nagy típuscsoportra oszthatnánk: jegyzetnapló, reflexív napló, egzisztenciális napló. Az elsőre a legékesebb példa Goethe száraz memorandumkorpusza (amelyben persze akadnak - főleg az itáliai utazás előtt és 1830 után - vallomásszerű, szokatlan "áttörések" is). A másodikra - ez a típus nem referál, hanem reflektál - szintén csupán egyetlen példa: a Goethe-kortárs Benjamin Constant Journaux intimes-je, ez a frivol, világfájdalmas, spleenes, már-már Baudelaire erotikus satanizmusára mutató machiavellisztikus előjáték (amelyben olykor oldalakon át csupa unalmas jegyzet sorjázik). A harmadik csoport a legkecsegtetőbb lehetőség, a legmélyebb fúrás, a leglátványosabb élveboncolás: gondoljunk Baudelaire Fusées és Mon coeur mis a nu című jegyzetanyagára, Rilke énszomjazó korai naplóira vagy - a 20. századból - Cesare Pavese megrendítő kudarcdiagramjaira, Camus kemény, döfésszerű bejegyzéseire vagy Füst Milán állandóan éber szellemi készenlétére a komplexusok rendőri felügyelete alatt.

Thomas Mann naplója - hosszú száz oldalak sivatagán át - inkább referáló, hűvös hangon megfogalmazott, egyenletesen csordogáló

betűtelep,

semmint valódi megnyilatkozás, értelmezés vagy pezsdítő aforizmus. Egy nagyszabású író fáraómodorban elvégzett önbetaka-rása ez. Néha érezzük: itt valamely érzelmi vagy szellemi titok szövődik a háttérben - és szeretnénk többet megtudni arról, hogyan élvezi saját titkát az író. De többnyire csalódunk. Thomas Mann feljegyzi fontos emberekkel való találkozásait éppúgy, mint testi működésének ilyen és olyan válságjeleit, s mindezt olyan rövid hullámokat vető, aszályos stílben teszi, amely életművének kései, szorgalmas skolasztáit bizonyára lelkesíteni képes. A világban a világhír visszhangjait keresi, a klasszikusokban saját elődeit pillantja meg, kortársairól általában a fölény regisztereiben beszél. Van benne egy bizonyos szellemtelen nehézkedés, ellenszenves nagyzolás, pöffeszkedő jólértesültség, ítélkező cezarizmus (miközben valójában senki nem igazán érdekli önmagán kívül). A náci barbárságról tett megnyilvánulásai, úgy rémlik, egyértelműek - és mégis, a spanyol Javier Marías néhány évvel ezelőtt okkal és joggal gúnyolódhatott ekképpen: "Thomas Mann politikai vagy inkább apolitikai nézetei sohasem voltak túl világosak. Így például - a fasizmussal és a liberalizmussal szemben - kívánatosnak tartotta a felvilágosult diktatúrát - olyan szópár ez, amelyben a jelző túlságosan bizonytalan ahhoz, hogy a főnevet csakugyan hatástalaníthatná..."

Fiúszerelem

Thomas Mann korábbi naplóiból tudjuk, hogy életében fontos szerepe volt a homoerotikus vonzalomnak. Fiúk iránti szerelme az életműben is nyomokat hagyott: üssük fel például Amphytrion- vagy Platen-esszéjét. Mann a homoszexuális Platen grófot a szerelem Don Quijotéjának nevezi. S hogy ez az erotikus, bár mind esze, mind érzelmi rendje számára tiltás alá eső indulat őt magát is uralja, azt naplóinak ez a kötete is tanúsítja. 1950-ben - az író ekkor hetvenöt éves - egy zürichi szállodában szeme horgára akad egy derék pincér, s az idős ember rögtön heves szerelemre lobban Franz iránt. "Igen mélyek a fiúhoz fűződő érzelmeim. Folyvást rá gondolok, és megkísérlem, hogy találkozzunk, ami könnyen megütközést kelthet... Éjjel, rövid alvást követően, hatalmas merevedés, majd magömlés... Nem törődöm a világhírrel, de milyen tökéletesen súlytalanná válik az a fiúnak egy mosolyához, szemének pillantásához, hangja lágyságához mérve! Gondolataim szüntelenül >>utolsó szerelmemAz író 1950-es Michelangelo-esszéjében hasonló szavakkal ecseteli az öreg géniusz szerelmi frissességét.

Nos, úgy tűnik, ez az ösztön Thomas Mann életének is egyik mozgatórugója volt, s noha hajlamainak kiélésétől visszatartotta az érzelmi megrázkódtatástól való rettegés, a titok megőrzésének parancsa, a polgári világ elfojtást erősítő nyilvánossága, a "nagyíróság" (hogy Robert Musil szarkasztikus kifejezését használjam) hazug ceremóniarendje, életgyakorlata az egzisztenciális csalás olyan légkörét emelte köré, amelyből károsodva menekült mindenki, aki tudott (Golo Mann, aki ugyancsak homoerotikus hajlamú volt, még a zürichi temetőben sem volt hajlandó apja közelében feküdni). Thomas Mann naplóinak megrendítő lapjai ezek: mintha az író a többi oldalon is - Midász király borbélyához hasonlóan - egy földbe vájt lyukba súgná életének legnagyobb titkát, csak hát a szomszéd nádas is ezt susogja, ezt susogja szüntelenül... És mihelyt erről tudomást szereztünk - márpedig tudomást szereztünk a naplók előző magyar nyelvű kötetéből -, már nem érdekel a hatalmas kiterjedésű Mann-falazat többi cirkalmas ábrája, kacskaringós arabeszkje, komolykodó szellemrajzai - csak ez az egyetlen kis rés érdekel, amelyen bekukkanthatunk ennek a dermesztően közönyös, a hírnév barlangjában párolódó, kevés emberi gesztusra képes, bár nagyszabású lángelmének életdíszletei és szenvedései mögé. Az olvasó új látomása ez. Most egy jó ideig azt hiszi majd: az őszinteség rövid útján végre beérte Thomas Mannt, s a homoerotikus lelepleződéssel hallgatólagosan megváltott magának néhány előjogot, amely az író művei elleni érvelésben fölénybe juttathatja.

Ez, úgy gondolom, tévedés. Amit az élet a művek túloldalára vetett, az ezután is lenyűgöző marad. Bár a napló nagy vallomásai után olyan lidércünk támad: a Thomas Mann-életmű kivilágította gyökereit.

Báthori Csaba

Európa Könyvkiadó, 2002, 2800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.