Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

Lemez: Mint eddig (Placebo: Sleeping With Ghosts)

  • G. A.
  • 2003. április 3.

Zene

Az angol rocksajtó újabban rendre importálni kényszerül magasztalható kedvenceket (a Hivest Svédországból, a Strokesot, Queens OTSA-t és társaikat Amerikából), ami engem egyáltalán nem lep meg: utoljára, tán nyolc-tíz évvel ezelőtt, a Wildhearts volt az a brit zenekar, amiért teljesen odáig voltam. Elájulni - minden erre biztató közlés dacára - mindeddig recenziónk tárgyától sem sikerült (sosem éreztem úgy igazán az elevenembe hasítónak és nélkülözhetetlennek), azt azonban nem állíthatnám, hogy ne lettek volna kedvemre valók azok a Placebók, amiket eddig nyelhettem.
Az angol rocksajtó újabban rendre importálni kényszerül magasztalható kedvenceket (a Hivest Svédországból, a Strokesot, Queens OTSA-t és társaikat Amerikából), ami engem egyáltalán nem lep meg: utoljára, tán nyolc-tíz évvel ezelőtt, a Wildhearts volt az a brit zenekar, amiért teljesen odáig voltam. Elájulni - minden erre biztató közlés dacára - mindeddig recenziónk tárgyától sem sikerült (sosem éreztem úgy igazán az elevenembe hasítónak és nélkülözhetetlennek), azt azonban nem állíthatnám, hogy ne lettek volna kedvemre valók azok a Placebók, amiket eddig nyelhettem.

Első blikkre anno, ´96 táján, amikor az első lemeze megjelent, afféle ordas retrót lehetett orrolni, miközben éppen ellenkezőleg. Nekem az úgy pont jó, hogy ez a trió (kivált a gitáros-énekes főnök, Brian Molko) inkább csak az androgün, vaskosan sminkelt megjelenés tekintetében idézi a klasszikus, Ziggy Stardust-vonalú glamet (ami engem különösebben sosem érintett meg), míg zenéjében erősebben kötődik a Sonic Youth-generáció gitárkísérleteihez vagy akár a dark rockhoz, miközben persze ízig-vérig friss és naprakész hangzású popzene marad. S hogy a harsányság is inkább csak az imázsra jellemző, a dalokban (akkor is, ha zúzósabbra veszik) éppen hogy finoman, érzékenyen vezetik a hallgatót a bánat mélykék rétegeibe.

Nem állítható más az új lemezről se, már csak azért sem, mert így a negyedik körben (az eddigiek: Placebo; Without You I´m Nothing; Black Market Music) már nem nagyon sikerült a Placebónak különösebb újdonságot elárulnia magáról: a markáns dallamvilág csakúgy, mint az elektronikával átmosott, mégis abszolút a három alaphangszer által uralt nagyvonalú megszólalás az eddigi mederben tartja a produkciót. Ráadásul ez az első olyan lemeze, amellyel nem sikerült egy szinttel az elődei fölé csúsznia, bár nem is marad el sokkal az eddigi legvelősebbnek mondható (három évvel ezelőtti) Black Market... töménysége mögött. Igazán erős, hangulatos dalokból a Sleeping With Ghostson sincsen hiány: a Bitter End és az English Summer Rain vagy a This Picture és a Special Needs egészen úgy szól, ahogyan az épkézláb gitárpopot elképzeljük. Úgyhogy szellemekkel hálás ide vagy oda, arról egyelőre nincsen szó, hogy ezek a fiúk a levegőt markolnák.

G. A.

EMI, 2003

Előző cikk a rovatban Színház: Szkander (Bartis Attila: Anyám, Kleopátra)
Következő cikk a rovatban Színház: Megindítva, röhögésileg (Bohóc Biblia)

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Kritika

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

Kritika

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

Kritika

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

Kritika

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

Kritika

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

A szerk.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Színház

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.