Zenés politikai szatírával és különös szatírjátékkal bővült a Nagymező utcai népszínház repertoárja. Az idei szezonban hat előadást tűztek ki, a vérmes reményűek ötvenes szériát vizionálnak.
Mintha a Nicóval súlyosbított Joy Division beszállt volna a Trabantba - gondoltam, amikor először hallottam a Pegazusokat. Ez a különlegesen érzékeny zenekar Ács Eszter és Lázár Domokos duójaként indult, majd Németh Róbert (HS7) és Lázár Ágoston csatlakozásával nyerte el végső formáját - és most az első albuma is kijött. Alig vártam - ahogy azt is, hogy leülhessek velük.
"Nem szeretem a hisztérikus nőket" - fogalmazott gúnyosan Nietzsche, amikor először találkozott Wagner fennkölt ünnepi színjátékával, a Parsifallal. A filozófus, aki pár évvel később - mint köztudott - Torinóban sírva borult egy elkínzott, szekérhúzó ló nyakába, ekkor még kevesebb megértést mutatott az egyetemes részvét és együtt szenvedés wagneri gesztusa iránt, amelynek alapérzületét a Mester egyik levelében éppen egy hasonló olasz utcai állatkínzás felidézésével körvonalazta.
Bőven túl van már a harmincon, de csak most jött el az ideje, hogy albumkészítőként is kipróbálja magát - pedig a norvég Todd Terje időtlen idők óta szórakoztat műfajilag nehezen behatárolható, habár idővel jól felismerhető, mutáns diszkószerzeményeivel.
"Az a legnagyobb gőgöm és a legnagyobb nagyképűségem és büszkeségem, hogy mindig meg vagyok és meg is voltam győződve arról, hogy én pontosan tudom, Mozart mit akart." Egy korábbi életút-interjújában Szinetár Miklós fogalmazott így, s ennek tudatában különösen érdekesnek ígérkezett az a rendezése, amelynek felkérését 80. születésnapjára kapta ajándék gyanánt az operaház vezetésétől.
Hanglemezkészítő tevékenysége során Baráti Kristóf a hegedűirodalom alapműveit rögzíti: az elmúlt évek során lemeze jelent meg Bach összes szólóhegedű-szonátájából és -partitájából, Paganini D-dúr és h-moll versenyművéből, Beethoven összes hegedű-zongora szonátájából, illetve Eugène Ysaÿe hat szólószonájátából.
Távolról sem a Luna volt az egyetlen amerikai zenekar, amely a Velvet Underground zajos második lemeze helyett inkább a törékeny harmadikat választotta alapkőül egy gondosan felépített karrierhez, de a Lunát maga Lou Reed részesítette pápai áldásban, amikor elhívta a bandát a Velvet visszatérő turnéjára a 90-es évek elején.
A szomorú magyar alkoholfogyasztási adatok és sajátos ivási szokások tükrében nem meglepő, hogy a téma megihlette a honi pop-rock zene krémjét is. És ez itt nem a reklám helye!
"A Boszorkák - ez a darabom köznapi elnevezése, hogy úgy mondjam, beceneve, valójában 'Szentivánéj a Kopár hegyen' - mint látja, megkeresztelt darabocska. Ha emlékezetem nem csal, a boszorkák ezen a hegyen gyülekeztek, pletykálkodtak, fondorkodtak, és várták a legnagyobbat - a Sátánt. Megérkezésekor ők, ti. a boszorkák, kört alakítottak a trón körül, amelyen ott trónolt hatalmas kecskebak képében a Legnagyobb, s dicsőítő énekeket énekeltek neki.
Szőcs Gergő dobost eddig majd tucatnyi zenekarban hallhatta a közönség - az utolsó két évet azonban saját szó szerint vett szívügye megvalósításának szentelte. Ehhez összegyűjtött 17 zenészt és énekest, zömmel igencsak jól hangzó neveket (például Kovács Andor gitárost, Hock Ernő és Sabák Péter basszgitárost/bőgőst, Márkos Albert csellistát, dj Mangót), és ezzel az alkalmi szupergruppal rögzített egy igazi konceptlemezt.
Könnyű- és komolyzene között manapság nincs igazi beszélő viszony, s ami mégis van (crossover), jobb lenne, ha nem lenne. Korábbi századokban ez másképp volt: ha A varázsfuvola szerzője írt egy menüett- vagy kontratáncsorozatot, akkor tánczene került ki a keze alól. Vagyis Mozartnak még megadatott, hogy egy személyben legyen Kurtág György és Szikora Róbert. Így volt ez a 19. században is: Brahms nemcsak a Német Requiemet és a szimfóniákat alkotta meg, de a Magyar táncokat és különféle (hol hangszeres, hol vokális) valcersorozatokat is.