Harangozó Teri: Ördögtánc
„Csörögnek a jegesvödrök, pezsgőt iszik minden ördög”, néhányan tán még emlékeznek eme halhatatlan strófára, mely a magyar poptörténet egyik legvirtuózabb alkoholtárgyú remekéből való, 1969-ből (Tomsits Rudolf és Halmágyi Sándor szerzeménye). Az Ördögtánc a maga intézménytörténeti kontextusába illeszti az alkoholproblematikát, és egyben bepillantást enged a Kádár-kor szeszmeghajtású szórakoztatóipari világába (mindezt némi dantei allegóriába csomagolva!). Utólag valószínűleg a „Lucifer, a gebinfőnök” kifejezés felfejtése okozza a legnagyobb kihívást – nem árt e dal ürügyén belemélyedni a korszak gazdaságtörténetébe, esetleg sajátos szatírairodalmába.
Koncz Zsuzsa: Mr. Alkohol
Az Illés-együttes kíséretében, a szövegíró Bródy János szájharmonika-szólójával rögzített, először az Ezek a fiatalok című 1967-es film betétdalaként felhangzó Koncz Zsuzsa-sláger (a dalszerző Szörényi Szabolcs!) mintegy addiktológiai szempontból is tökéletesen összefoglalja az alkohol ambivalens hatásait és a szokásszerűvé váló iszogatás kilátástalanságát. Mindezt megtévesztően könnyed, bohókás, afféle (Hank Williams-i értelemben vett) honky tonk bluesköntösben – így terelve el gondolatainkat e súlyos társadalmi és népegészségügyi problémáról.
Fonográf: Lökd ide a sört!
A hetvenes években a countrytól megihletett Fonográf már 1974-es bemutatkozó albumán előállt egy látszólag tökéletes, a műfajban mintegy kötelező kocsmadallal, melyet csoportos, majdhogynem dalárdai formában vezetnek elő, tág teret hagyva a már emlegetett „másik” Szörényi testvér, a mikrofon közelébe ritkán engedett Szabolcs mély orgánumának (ezúttal Tolcsvay László veszi elő a kocsmai témában elmaradhatatlan szájharmonikát…).
Ám a dal jól kitüremkedő, szubverzív mondanivalója már első hallgatásra feltárul: kemény társadalomkritikát hallunk, a kocsmamámorba merülő, igénytelen (kis)polgárról, aki alkoholtól eltelve meg sem áll a jogosnak vélt házastársi erőszakig és a rendszeres párkapcsolati abúzusig.
P. Mobil: Alkohol blues
Csak egy kis szösszenet a vaskos P. Mobil-életműből: kevés szóval, azt is hamis hangon elővezetve. Egyszerű bluestéma a zongorán – mégis tökéletesen jeleníti meg egy tetszőleges becsületsüllyesztő zárás előtti félórájának világvégi hangulatát. A rock örök és elpusztíthatatlan – sajnos, a májról ezt már nem mondhatjuk el.
Bikini: Ki visz majd haza
Természetesen a nyolcvanas-kilencvenes évek legendás zenekara is megalkotta a maga alkoholos rockhimnuszát 1991-ben: ezúttal D. Nagy Lajos költői énje fojtja alkoholba más számaiban is alaposan kitárgyalt létproblémáit – a lezárt agy kulcsának eldobása kétségtelenül hatásos költői kép. A felelőtlen italozó, a naiv Szindbád legfőbb gondja, hogy részegen ki viszi haza – de hát tudjuk, jóval az agysejtek után a remény hal meg utoljára.
Charlie: Jég dupla whiskyvel
A magyar rock ősbölénye is megküzd a maga démonaival – bevált gyógyszere sajnálatos módon a szám címében elrejtett halálos kombináció. A magyar pop- és dzsesszvilág krémjével felvett, hatásos bluesos-rockos kombináció, a dögös fúvósok, az orgonaszóló sem leplezhetik el, hogy a duplázva adagolt tömény szesz sajnos esélyt sem ad a kitörésre a dalban felvázolt magánéleti zsákutcából.
Sex Action: Alkohol
A Fekete Lyukból indult kultzenekar is bluesos rockból építi fel a másnaposságtól a berúgásig ívelő, rock and roll-életformának csúfolt önpusztítás balladáját (mely az 1992-es, árulkodó című Olcsó élvezet albumon jelent meg). Meghökkentő, hogy a dalban többször is feltör a vokalista Szaszából (akkori inkarnációjában: Sexführer The Wolfchild) a mindenkiben megbújó Hobo – a magyar rockhagyomány sajnos éppen oly addiktív, akár maga az alkohol. A vendégként szereplő Ferenczy György harmonikán éppoly meggyőző, mint az önmagával gitárpárbajt vívó Mátyás Attila.
Ossian: Sörivók
Paksi Endre és zenekara is afféle panaceaként kezeli e rockvallomásban az alkoholt, legfeljebb a mértéktelen vedelést utasítja el (és azért, mint e dal mutatja, tisztában voltak a mellékhatásokkal is!). A zenekarvezető azóta saját kárán tanulhatta meg, hogy az efféle gyógyszerek túladagolása (mint itt és itt) sajnos megroppanthatja az ember karrierjét, de legalábbis karizmáját. A magyar keményrockhagyományból is merítő sörmetáldarab (mely eredetileg az 1988-as, legendás Acélszív albumon jelent meg) nem véletlenül vált a zenekar himnuszává – szövege sem bonyolult, eleve a kórusban énekeltetésre született (nem véletlen a felütés: Gyerünk mindenki!), kézben az elmaradhatatlan félliteres műanyag pohárral.
Junkies: Miattad iszom, te állat
Nincs könnyebb annál, mint a házastársat hibáztatni a kórossá váló ivási szokások miatt – erre újabb bizonyság a többek között a New York Dollson (meg Ramoneson) iskolázott magyar glampunklegendák lendületes, ironikus ska & roll slágere (az 1997-es Nihil albumról). „Ne szólíts többet a babádnak, mikor az előbb még szidtad az anyámat”, idézi fel a zenekar a családi konfliktusok visszatérő fordulatait – de nincs az a pattogós, sánta ritmus, ami elfeledtetné, milyen jólesik ittasan ordítozni életünk megunt párjával.
Hofi Géza: Piál a Föld
Összeállításunkat nem is zárhatnánk méltóbban a halhatatlan, több műfajban is zseniális entertainer kedves (egy csöppet azért túlspilázott) blődlijével: az alkohol világuralmát és triumfálását taglaló We Are The World-paródia a nyolcvanas évek többnyire rettenetes televíziós kabaréműsorainak egyik csúcspontja – Hofi itt szinte jobb Jacko, mint az eredeti. És akkor még nem is beszéltünk arról, milyen Cindy Lauper vagy Lionel Ritchie! A „Csak az ürge nem iszik, mert azt meg kiöntik” refrén pedig legalább annyira beleivódik az agyba, mint a dalban felidézett Diana sósborszesz.
