Lemez

A hangos amerikai

The Hold Steady: Teeth Dreams

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2014. május 17.

Zene

A nullás évek közepén a New York-i Hold Steady volt az Egyesült Államok talán legzseniálisabb esküvői és kocsmazenekara.

A már akkor sem annyira fiatal, nem annyira jólöltözött és a legkevésbé sem rocksztár külsejű tagok elképesztő szakértelemmel játszották a blue-collar rock legmívesebb klasszikusait, a Don't Stop Believinget, a Refugee-t meg a Jailbreaket, pontosabban az ezekre rendkívüli módon emlékeztető saját szerzeményeiket, amelyekben minden kolosszális dobkiállás és minden epikus ikergitárszóló a helyén volt. Oké, de hát mi lehet ebben az érdekes a kulturált európai ember számára, aki nem a Carry On Wayward Sonon, hanem Molnár Ferenc drámáin nőtt fel? Noha a Hold Steady legfontosabb alapélménye a nosztalgia, a zenekar előadásmódján mégiscsak hallatszik, hogy a Born To Run óta eltelt évtizedekben azért történt már egy és más a gitárzenében, volt például olyan, hogy punk és alternatív rock, a Replacements pedig réges-rég megmutatta, hogyan kell összekombinálni a Hüsker Düt Bruce Springsteennel és sok-sok égetett szeszesitallal. Másrészt tényleg baromi jók a számok. Harmadrészt pedig: Craig Finn, a Hold Steady énekese és szövegírója egy jelentéktelen kishivatalnok külsejű geek, aki a színpadon fékezhetetlen rockistenné változik, és aki énekelni speciel egyáltalán nem tud, viszont cserébe kábé akkora karizmája van, mint Freddie Mercurynak. Mert végső soron a Hold Steadyben ez a köpcös, kopaszodó, szemüveges, szövegeiben monomániásan a tinédzserlétet dicsőítő gyógyegér a legérdekesebb, aki költői, mégis közérthető és szellemes szövegekben mesél arról, hogy nagyjából milyen lehetett fiatalnak lenni a nyolcvanas-kilencvenes évek Amerikájában.

A közmegegyezés a zenekar első három lemezét tartja igazán nagyra, de azért szerintem az utóbbi kettővel sincs komolyabb gond: kicsit talán lassult a tempó, profibb lett a megszólalás, kicsit puhultak a nagy riffek, és laposodtak a történetek, ám a formula ettől még kifogástalanul működött. A Teeth Dreamsnek is legfeljebb a már-már bántóan tükörsima hangzás róható fel: akármennyit költenek rá, úgy semfog úgy megszólalni, mint az első Boston. De a dalok tényleg tök jók, szenvedélyesek, lendületesek, és szokás szerint inkább a nagy hookokra, semmint a nagy refrénekre vannak kihegyezve, nyilván elsősorban Finn énekhangbeli hiányosságai miatt is, ám fontos megjegyezni, hogy a frontember elég sokat fejlődött ezen a téren: a The Only Thing refrénje például annyira nagy ívű, hogy azt egy Steve Perryvel kevert Bruce Springsteen sem tudta volna jobban előadni.

Razor & Tie, 2014

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.