Magyar Narancs: Robi, te jól ismerted Domokos másik zenekarát is, de nem az Esti Kornélba akartál beszállni. A Pegazusban mi ragadott meg annyira?
Németh Róbert: Az Esti Kornélba nem szállhattam be, hiszen az egy kész zenekar volt, bár amikor Dodival először dumáltunk kiadósabban, éppen átalakulás előtt állt. A Pegazusnak még csak egy számát hallottam akkor, de az nagyon bejött. Aztán amikor megismertem az első EP-jüket (Szomorú számok - a szerk.) is, bekattant, hogy mennyit álmodoztam egy olyan zenekarról, amiben a Balaton, a Trabant és a Velvet Underground a nyolcvanas évek poszt-punkjával és a mai gitárzenékkel meg a melankolikusabb elektronikával keveredik. Illetve rá kellett döbbennem, hogy "ez az". Ráadásul mindez egybeesett azzal, hogy Dodiék bővíteni akarták azt a duóformációt, amiben addig működtek. És akkor én jelentkeztem, mint Pistike az iskolában, hogy itt vagyok. Negyedik tagnak pedig adott volt a Dodi öccse, Ágoston dobosként. Már az első próbáról úgy jöttünk ki, hogy mi így négyen vagyunk a zenekar. Nem is voltak kérdéseink ezzel kapcsolatban.
MN: Ez a balatonos-trabantos irány mennyire fedte a ti terveiteket?
Lázár Domokos: Ahhoz a korszakhoz, főleg a Balatonhoz és az Európa Kiadóhoz én is vonzódom a szüleim révén.
Ács Eszter: Ezeket a zenekarokat én is nagyon szeretem, és igazán tisztelem Méhes Mariettát, de soha nem akartam hasonló zenét játszani, mert tudtam, hogy képtelen lennék rá. Azzal viszont döntő hatást gyakoroltak rám, hogy megmutatták: nem csak úgy lehet zenét csinálni, mint ahogy az mindenhonnan dőlt.
MN: Úgy érted, hogy magunknak játszani, közönség nélkül?
ÁE: Igen. Úgy látom, hogy sokan valami megfelelési kényszer alapján zenélnek, és én ettől szeretnék teljesen elzárkózni. Hogy olyan dolgot hozzak létre, ami csak azért készül, hogy másoknak bejöjjön. Közben persze meg félek, hogy most a lemezünk nem fog tetszeni az embereknek, de azért nem akarom máshogy csinálni, hogy jobban tetsszen. Valójában önző módon magunk miatt csinálom.
MN: Kezdetben kettőtök intim kapcsolatán alapult a zenétek. Attól, hogy zenekarrá váltatok, bekövetkezett valamilyen törés?
ÁE: Aki meghallgatja a korai és a mostani számainkat, nyilván érez változást. De a személyességüket azért nem vesztették el. Mostanában inkább olyan dolgokról írok, amik nem kettőnkről, hanem csak rólam szólnak, de szerencsére a többiek is azonosulni tudnak velük. Nem lehet állandóan ugyanazokat a köröket futni, mert kifulladnak hamar.
NR: Én azért szeretem ezeket a szövegeket, mert - bármily elcsépelt is a szó - igazán őszinték. Nagyon szikárak és pontosak. Kevés olyan szöveget hallok, ami ennyire lecsupaszított és tiszta.
MN: Dodi, az Esti Kornélnak nem okozott gondot, hogy egy másik zenekarod is lett?
LD: Nem, mert a Pegazus-számok másképp születnek. Most már az Ágoston és a Robi is hoz témákat, és a próbákon együtt tesszük őket össze.
MN: Úgy értettem, hogy az Esti Kornél többi tagjának...
LD: Nekik nem okozott semmilyen gondot. Arra nagyon figyelek, hogy oda ne olyan dalokat vigyek, mint a Pegazusba. Az Esti Kornél énekesének olyan szövegeket adok, amik kevésbé kötődnek hozzánk.
MN: Ez csak szöveg kérdése?
LD: Nekem alapvetően igen.
ÁE: Igen, mert általában a szövegből születnek a számaink. Talán csak egy van, aminek a dallama volt meg előbb - amit az Ágoston írt. Már csak miattam is a szövegből kell kiindulnunk, mert én nem értek annyira a zenéhez.
LD: Általában úgy dolgoztunk, hogy Eszter küldött egy szöveget Kaposvárról (ahol színészetet tanul - a szerk.), és ahhoz kezdtem zenét írni. De most már több olyan dalunk is van, ami a klaszszikus próbatermi dzsemmelésből született.
| ||
MN: Az MR2 Akusztikjában feldolgoztátok a Kex Zöldsárga című számát. Érdekelne, hogy mi alapján tekintetek egy zenét a hagyományotoknak, és mennyire fontos ezt megmutatnotok.
ÁE: Először egy Víg Mihály-dalt szerettünk volna eljátszani, mert amit ő csinál, az meghatározó számunkra. Ráadásul sokan egyáltalán nem ismerik, bár sokan azt sem tudják, hogy Törőcsik Mari kicsoda. Nekem nagyon fontos, hogy másokkal is megismertessem azokat a dolgokat, amik döntő hatással voltak rám. Sok ilyen számon gondolkodtunk. Ezt a Kexet egy Cseh Tamásról szóló portréfilmben hallottam először. Azóta is a kedvenceim egyike, és azt éreztem, hogy át is tudjuk adni. Próbálkoztam egy Víg Mihály-számmal is, de az közel sem lett olyan jó.
LD: Az is emellett szólt, hogy valami mást lehetett faragni belőle. Az eredeti dalban talán csak basszusgitár és ének volt, és rögtön bekattant, hogy meg tudnánk csinálni pegazusosra.
ÁE: Azt még hadd fűzzem hozzá, hogy semmiképp nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha én találtam volna ki, hogy így is lehet játszani. Gyerekkoromban az Európa Kiadó adott erőt. És erre most megadatott, hogy Kirschner Péter (az Európa Kiadó gitárosa, a Pegazus-album hangmérnöke - a szerk.) vette fel a lemezünket. Ezek olyan dolgok, amikről álmodni sem mertem, amik nem voltak benne a pakliban.
MN: Abból, hogy ti egy szerelmespár vagytok, hogyan született meg az első Pegazus-szám?
LD: Az a Kiadó volt. Együtt laktunk a Jászain, és amikor Eszter hazajött, mutattam neki, hogy mit írtam. Lenyomtam egy szál gitárral. Ő pedig énekelni kezdte. Ez így tök jó - mondtam -, játsszuk még el párszor! Így született meg. Nyilvánosan az Esti Kornél énekesének a koncertjén játszottuk először, akkor még csak ez az egy dalunk volt. Azt sem tudtuk, hogy zenekart alakítunk, hiszen még a közös zenélés szándéka sem volt meg. Aztán belesodródtunk. Eszter írt egy szöveget Naiva címmel, és miután megzenésítettük, már két számunk lett. Aztán három, és így tovább...
MN: Eszter, korábban nem merült fel benned, hogy énekelj?
ÁE: Egyáltalán nem. Sőt, még most is félek, ha nem a zenekarban énekelek. Ahogy a színházban kell, az egészen más, és abban nem érzem eléggé képzettnek magam. Szóval soha nem gondoltam erre. És a mai napig minden koncert után végigkérdezem az ismerőseimet, hogy nem volt-e nagyon...
LD: Inkább ki szoktad jelenteni: "Ez szar volt."
ÁE: Igen, mert nem szeretek olyan zenét hallgatni, amiben valaki rosszul énekel, és én úgy érzem, hogy nem énekelek elég jól. De szerencsére így is tetszik az embereknek. Ugyan még soha nem ajánlottak énekes szerepet... Nyilván megvan az oka.
LD: Mindennap meg kell győznünk Esztert, hogy jól énekel. De ez rám is igaz, bennem is van egy ilyen énekpara.
MN: Na jó, de lehet úgy alkotni, hogy közben ne rettegjen az ember, hogy szart csinál?
LD: Nekem még nem sikerült.
ÁE: Ez igaz, csak én szörnyen nehezen élem meg a folyamatos kétkedést. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, és időnként teljesen elbizonytalanodom. Olykor még fizikai fájdalmat is okoz. Nem tudok aludni, és a többi. Időnként úgy szeretnék könnyebb lenni!
NR: Én könnyebb helyzetben vagyok, mert mindig visszagondolok arra, amikor először hallottam a Pegazust. Ha felmerül valami kétely, mindig előhívom azt a pillanatot, és akkor tudom, hogy oké. A Kifordítani című szám az első pillanattól kezdve mániám lett, az elképesztő flash volt nekem. Egy zenekart korántsem csak a technikai felkészültsége vagy a hangszerelése minősít, hanem az, ahogyan közvetíteni tud egy hangulatot. És ebben Eszter szövegei és Dodi zenéi nagyon erősek. Pontosak és lényegre törők.
MN: Éjszaka, sötétség, félelem, menekülésvágy, semmi - és sorolhatnám tovább a szövegek kulcsszavait. Ez több mint szomorúság - ez kőkemény szorongásra, depresszióra vall. Milyen élmények állnak mögötte? Vagy családi örökség?
ÁE: Hát, mit mondjak... nálunk mindenki öngyilkos lett a családban. Én nagyon küzdök azzal, hogy ne legyek ilyen. Az életem nagy részében egyáltalán nem kifizetődő, hogy mindenbe bele akarok halni. Nem tudom, miért alakult így. De így van. Folyamatosan menekülök magam elől, mert még nem tudtam megbékélni azzal, amilyen vagyok. És amilyen körülöttem a világ. Tegnap is a fejemhez vágták, hogy miért kell mindent ilyen depressziósan látni. Mintha a depresszió valami bűn lenne. Olyan könnyen ítélik meg egymást az emberek! Annyira nem gondolnak bele, hogy a másik mögött mi van! Velem kapcsolatban viszszatérő vád, hogy ezt az egészet csak eljátszom, hogy valami kitalált dolog. Miközben olyan dolgokat éltem át, amiket senkinek sem kívánok.
LD: Miután megismertem Esztert, olyan szövegeket kezdtem én is írni, amik rímeltek az ő szövegeire. Felismertem, hogy nekem is komoly gondot okoznak ezek a dolgok, pedig mögöttem másféle családi háttér áll. A Pegazus számomra segítséget jelentett a feldolgozásukban, de Eszternek sokkal nehezebb, mert neki újra és újra át kell élnie, amikor énekel.
ÁE: Egyébként próbáltam vidám számokat is írni. Kiscicákról. Csak Dodi mondta, hogy ezt azért ne...
NR: Nyilván megosztó ez a zene. Ez oda van rakva, ehhez valahogy viszonyulni kell. És az emberek egy részét bizonyára zavarja, ha olyan dolgokról hall, amikről nem akar tudomást venni. Pedig attól, hogy ez része az életnek, nem szükségszerű napi huszonnégy órában rosszul lenni. Szerintem inkább az jár rossz úton, aki ezt el akarja takarni.
MN: Nagyon érdekes fejleménynek és feszültségforrásnak tartom, hogy a szövegek törékenysége gyakran zúzós zenével társul. Ezt a koncertezés követelte így?
NR: Általában minden zenekar úgy szól, ahogy azt a tagok ízlésének az eredője meghatározza. Nálunk is erről van szó. Az egyik pólust Eszter és Dodi dalainak a hangulata, a másikat Ágoston és én, a "rockosabb" ritmusszekció alkotja. Persze Dodi is simán kapható arra, hogy odalépjen a gitárjával. Én nagyon szeretem azokat a számainkat, ahol a hangerőbe is bele lehet dögleni, mert az bizarr módon csak erősíti a szövegek intimitását.
LD: De olyan szövegeink is vannak - mint például a Gyilkosok vagytok -, amikhez jól illik ez a gyilkolós hangulat.
ÁE: Ezen persze nem szoktunk gondolkodni. Most csak próbáljuk megmagyarázni. Én amúgy sokszor érzem, mivel nem tudok hangszeren játszani, hogy nem tudok mit csinálni, amíg az őrületet nyomják. Csak állok, megvárom, hogy befejezzék, aztán legfeljebb szólok, hogy azért ne szálljunk el annyira. Igaz, én korábban nem ilyen jellegű, hanem komolyzenét hallgattam sokat.
MN: Az, hogy a lemezborító kívül-belül csupa fehér, az a "semmiről" szól?
ÁE: Ez az én ötletem volt. Azt szerettem volna, hogy csak a zene érvényesüljön a lemezen. Hogy a hallgatóját ne zavarhassa meg semmi. Hogy olyan legyen, mint valami finom étel egy fehér tányéron.
