Mire használható ez a könyv?
Egy francia regényt fordítok, azt olvasom a 72. oldalon, hogy az ifjú hős s´effraye. Gépiesen leírom, hogy megijed, de aztán nem találom elég erősnek, érzékletesnek a szót, fellapozom Bartos Tibor új Magyar szótárát (alcíme: Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára). A szótárban vagy húsz szinonimát, fordulatot találok: megriad, összerezzen, megrémül, meghökken, eláll a szava, inába, horgasinába, szárába, csizmaszárába szállott, szaladt a bátorsága, gatyájába szaladt a mersz, összekoccan a térde, kiveri a hideg veríték, berezel, begazol, betojik, beszarik, citerázik, cidrizik, szorul a zabszem... és így tovább, ad infinitum. Vígan dúskálok: kedvemre válogatok, az eredeti szöveg szituációja, nyelvi közege, stílusa szerint. De ha a magam szövegét írom, s mint mindig, meg-megakadok, akkor is
bátran fordulhatok a szótárhoz
A pulyka beszédére például, ha éppen arra van szükségem, tizenegy szót ajánl: csivog, csivalyog, pulyog, lubbol, lublubol, trullázik, öblöget, hurukkol, burukkol, hinynyog, hinnyöl. (Persze hogy a lublubol mellett kötök ki.) Vagy ízes megszólítást keresek, akad arra is több mint egy tucat: barátom, édesegykomám, pajtás, cimbora, öcsi, öcskös, csücske (cigány), apám, aranyapám, apuci, arany apóca, haver, pofikám, kispofám, faszikám, mester, főnök, kollégám, szakikám, vagy egyszerűen: figyelsz? bazmeg! És még csak a férfi-megszólításokat soroltam.
De forgathatom a könyvet csak úgy, gyönyörűségből. Elmerülök a nyelv óceánjában, feltöltődöm ezer variánssal, gazdagodom, ízlelgetem az archaikus, népi, argó, irodalmias, egykori slágerekből ránk maradt, tudós szavakat. Az ízlelnek például annyi a változata, árnyalata, hogy nem győzöm sorolni őket, csak ízelítőbe adhatok néhányat: kóstol, kóstolgat, nyalogat, kuktálkodik, csemegéz, nassol, összefut a nyál a szájában, megindul a sava, csömcsög, kortyint, csombolygat - mind ugyanazt jelenti, és mind más (egy kicsit): csombolygatom őket a számban. És eszembe jut Kosztolányi, aki legszívesebben szótárt olvasott: "Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van nyelvünk összes szava. Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok és fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek és a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a trágárság, a szépség és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van a múltam, a jelenem és a jövendőm. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom."
Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen szótár megszülessék? Nem sok, csak egy ember - egyetlenegy -, aki negyven évig, vagyis egy életen át fülel az utcán, a villamoson, a piacon, erdélyi és felvidéki útjain, cigányputrikban, szerkesztőségekben, kocsmákban - és
jegyez, lankadatlanul
No meg olvas is, regényeket, művészettörténeti és néprajzi munkákat, tájszótárakat, mesekönyveket, emlékiratokat, történeti műveket, vicclapot, okleveleket. Aztán rendszerezni próbálja, amit talált. Nem a póra mintájára, hanem a példakép, Peter Mark Roget egykori angol hajóorvos Thesaurusát követve - így állítja össze 870 lapos (plusz Betűrendes eligazítás, külön kötetben) kisded szótárát (ahogy Baróti Szabó Dávid nevezte a magáét 1784-ben). Fogalmi köröket alakít ki, 304-et (én bokroknak neveztem volna őket), efféléket: sötét, édes, rosszall, szagos (elkelt volna belőlük is egy betűrendes mutató), és ezeken belül asszociál, az egyik szócsoport hívja a rokont, a másikat, további képzettársítások pedig az új köröket. Igaz, ebből a módszerből látszólagos következetlenségek is erednek, a kuvasz más bokorba kerül (véd), mint az agár (gyorsaság), noha összekapcsolná őket, hogy kutya mindkettő, egy más csoportosítás egymás mellé rendelné őket - de a második kötet szómutatója sikerrel segít az eligazodásban. Nem szigorúan tudományos módszer ez, de éppen a lazaság, a játékosság adja a könyv lendületét, varázsát - a szerző amúgy sem akadémikus szellem. Olyannyira nem, hogy olykor még anekdotizáló hajlamát is szabadjára engedi, kikacsintva a szövegből: "A moldvai "nfalván éppenséggel a vitéz ember hamis, a hevesi Terpesen pedig két-három girizd fokhagymát töm a palóc asszony a gúnárjába, hogy erősebb, mint mondja: hamisabb legyen. Ha Kassák ezt tudja, bizonyára fokhagymával tömi kedves költő-tojásait, akikről a véleménye így szólt vénségére: - Nem támádók, uram, nem támádók!" Csodálkozva, mosolyogva - és szívesen olvassuk az efféle kitérőket (vargabetűket, széljegyzeteket, kommentárokat).
Egy szó, mint száz: megszületett, végre, ez a hasznos, sőt
nélkülözhetetlen, gazdag színekben villódzó,
mulatságos könyv. A kiadó bátran odaírhatta volna a vastag kötet gerincére - elfért volna - a szerző nevét. Már csak azért is, mert alighanem közszó lesz ebből a személynévből, hamarosan úgy fogják emlegetni a szótárt: a nagybartos.
És - hogy kötözködjem is - beilleszthetett volna néhány üres lapot a szép könyvbe a kiadó, ahogyan - a bevezetőből tudjuk - Tiszamarti Frey Antal marcali fog- és nyelvorvos selyempapírokat ragasztott a póra lapjai közé. Az ő példáját követem én is.
Mert tovább kell írni az ilyen könyvet - önmagunk és a majdani kiadások számára. Sokat forgatom a nagybartost, szaporodik a jegyzék: ángy, barisnya, bridzs, cetli, csetresz, csóró, dakszli, dalmahodik, dancs, ebadta, emil, farvíz, fidibusz, fináncláb, fradikolbász (mindent bele!), grund, ispiláng, katzenjammer, leiterjakab, önkiszolgáló, pernahajder, póker, pókerarc, szennyes, talmudista (szőrszálhasogató), tapőr (a zongorilla bekerült), tengertánc, ultimó, viszontlátásra, vizsla. Hál´ istennek, benne van a bolhalyuk, a macskaasztal, a strabancol, a szerelmi kesztyű, a Zilahy-leves - vagyis: Valamit visz a víz.
Réz Pál
Corvina, 2002; 870, 375 oldal; 6400 Ft
