Könyv: Ahogy emlékezni kell (Eörsi László: Corvinisták, 1956)

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Atörténelemmel nem az a baj, hogy minden mozzanata összetett, szövevényes és ellentmondásos, hanem az, hogy ráadásul a mindenkori jelen kontextusán kívül szinte nem is létezik - már amennyiben azt gondoljuk, hogy a történelemnek az események értelmezése éppúgy része, mint maguk a megtörtént dolgok. Ezért is rakódik rá az eseménytörténetre az értelmezéstörténet, amely csak tovább nehezíti a válaszadást a "hogy is volt pontosan?" kérdésére, hiszen az egymást követő értelmezések a tények megismerésének, nyilvánosságra kerülésének stb. más és más szintjéhez kötődnek - és az én fejemben innentől kezdve már nincs más, mint kétely és káosz.

Atörténelemmel nem az a baj, hogy minden mozzanata összetett, szövevényes és ellentmondásos, hanem az, hogy ráadásul a mindenkori jelen kontextusán kívül szinte nem is létezik - már amennyiben azt gondoljuk, hogy a történelemnek az események értelmezése éppúgy része, mint maguk a megtörtént dolgok. Ezért is rakódik rá az eseménytörténetre az értelmezéstörténet, amely csak tovább nehezíti a válaszadást a "hogy is volt pontosan?" kérdésére, hiszen az egymást követő értelmezések a tények megismerésének, nyilvánosságra kerülésének stb. más és más szintjéhez kötődnek - és az én fejemben innentől kezdve már nincs más, mint kétely és káosz.

Nyilvánvaló, hogy az ´56-os forradalommal kapcsolatban a rendszerváltásig közvetlen alapkutatások nem folyhattak. A kutatók közül tudomásom szerint csak a "legmegbízhatóbbak" juthattak hozzá ilyen-olyan levéltári forrásokhoz, a Kádár-rendszer szájízének megfelelő történelemértelmezési szándékokkal. A többiek egyéb, 1945 utáni (jelenkortörténeti) kérdésekkel foglalkozva inkább csak véletlenszerűen nyúlhattak bele az október 23. utáni események egy-egy dokumentumába. Nyugaton pedig a korszak sajtójára, rádiófelvételeire és az ´56-os menekültek nem mindig megbízható beszámolóira lehetett hagyatkozni.

Ennek a történelmi lyuknak a befoltozására, a korszakkal kapcsolatos, immár nyilvánosságra került források feldolgozására jött létre annak idején az 1956-os Intézet, amely - pár hónapja - Eörsi László kötetét is megjelentette. Eörsi az elmúlt tíz év folyamán több budapesti városrész felkelőinek a tevékenységét feltárta már, most a legismertebb ilyen csoport, a Corvin köziek működését mutatja be. Kutatásai legfőbb tanulságait már a könyv elején található pár oldalas összefoglalóban az olvasó elé tárja. Számomra a legfontosabb ezek közül az a sokszínűség, amely a felkelőket, a meghatározó egyéniségeket, következésképpen egymás közti ellentéteiket, emellett pedig a felkelés napjaiban megfigyelhető finom csoportdinamikai mozgásokat jellemezte. A terjedelmes könyv ezek után külön-külön ismerteti a Corvin közi és a környéken - meglehetős autonómiával - tevékenykedő csoportok konkrét akcióit október 23-tól a második szovjet bevonulás utáni összeomlásig, szétszéledésükig, lefegyverzésükig. Körültekintő, türelmes, a források megbízhatóságát mindig óvatos kételkedéssel kezelő "aprómunka", amely alighanem joggal ébreszti azt a benyomást az emberben, hogy ezek az adatok bármilyen további, másodlagos elemzések, értelmezések számára megbízható alapanyagot jelentenek. A VIII. kerület felkelőcsoportjainak a története itt áll előttünk: amit eddig csak elnagyolt, olykor önigazoló, olykor szépítő visszaemlékezések halvány és szakadozott vonalai írtak körül, az most határozott formát öltött. Az a dolog, amit a "pesti srácok" kifejezéssel szokás körülírni, most végre kézzelfogható. Kiderül, mivel töltötték - kellő adatok esetében akár óráról órára - az október 23-tól a szovjet csapatok véglegesnek remélt kivonulásáig az időt a Vajdahunyad u. 41.-ben, a Práter utca 9.-ben vagy éppen a Szabad Nép székházában, hogyan alakultak a hatalmi viszonyok, hogyan lobbantak fel - akár tragikus következményekkel - gyanakvások, mivel voltak képesek egyesek órák alatt kivívni társaik tiszteletét. De számos részlet kiderül a Kilián laktanya katonái és a civil felkelők viszonyáról, és világossá válik az is, mennyiben alakult át a felkelők tevékenysége október 30. után, amikor a csoportjaik nemzetőregységekké alakultak.

Csupa izgalmas részlet - de számomra még csak nem is ez jelentette a legnagyobb élményt, hanem az a mintegy két és fél száz rövidebb-hosszabb életrajz, amely a könyv terjedelmének úgy a kétharmadát teszi ki. Ezek az ábécésorrend véletlenszerűségében egymás mellé helyezett sorsok egész egyszerűen szívszorítóak, ahogy kirajzolódik belőlük a véletlen szeszélyes játéka, amelynek eredményeként fegyelmezett felkelő lett egy katonából, aki szinte véletlenül haladt el egy adott pillanatban egy épület előtt. Amelynek eredményeként egyesek a forradalom tisztaságán őrködtek a legreménytelenebb helyzetben is, mások pedig elvesztették a fejüket addigi életük árvaságban, szegénységben, családi tragédiák fullasztóan nyomorúságos világában eltöltött évei, évtizedei után, egyesek töprengtek, mások hatalmaskodni próbáltak, egyesek féltek, mások hepciáskodtak - 23 személyt pedig (csak innen, a Józsefvárosból!) halálra ítéltek közülük.

És aki elolvassa ezt a könyvet, pontosan emiatt a sokrétűség miatt érezheti át, hogy ezekből az emberekből állt akkor a nemzet, és őszintén, minden fellengzősség nélkül kívánhatja, hogy őrizze meg az emléküket az emlékezet.

Kovácsy Tibor

1956-os Intézet, 2001, 645 oldal, 2950 Ft

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...